Sajt, tej és tejföl – három olyan élelmiszer, ami nélkül nem képzelhető el egy átlagos magyar háztartás hűtője sem, derült ki a Magyar Tej termékcsaládot gyártó Alföldi Tej Kft. márkakutatásából[1]. A magyarok a hazai termékeket előnyben részesítik, ragaszkodnak kedvenc márkáikhoz és általában a heti egy nagybevásárlás közben szerzik be. A sajtok közül a trappista nélkülözhetetlen, ezért az Alföldi Tej bevezeti a 100%-ban trappistából készült sajtkrémet a piacra.
Az ország egyes pontjai között érdekes különbségek fedezhetők fel, míg a vidéki városokban a magyarok 93%-a eszik rendszeresen tejfölt, addig Budapesten ez az arány mindössze 79%. A tej, vaj, túró esetében, ha nincs is ekkora differencia, még mindig szignifikánsan többen vannak, akik vidéken falatozzák az említett ételeket. Vannak olyan termékek is, amelyek esetében a fővárosiak a nagyobb fogyasztók, ilyen például a hűtést igénylő, hosszabb szavatossági idejű ESL tej, amelyet Budapesten az itt élők 37%-a fogyaszt, szemben például a falvakban élőknél jellemző 24%-kal.
Az életkor és a jövedelmi helyzet is számít
A kutatás rámutatott, hogy a magasabb jövedelemmel rendelkezők többet is fogyasztanak, ugyanakkor kivételt képez a vaj, a túró, az UHT és ESL tej, amelyet nagyjából egyforma arányban esznek, anyagi helyzettől függetlenül.
Azok a háztartások, ahol gyermekek is vannak, lényegesen több tejterméket vásárolnak, különösen akkor, ha 3-5 éves gyerek él a családban. Népszerűek az ízesített tejitalok, így például a kakaó, madártej, valamint az ivójoghurtok. Ez azért fontos, mert az ezekben található kalciumra gyerekkorban, serdülőkorban van leginkább szüksége a szervezetnek, vagyis a nagy növekedések időszakában.
Sokat számítanak a generációs különbségek is, ugyanis míg a 29 évnél fiatalabbak a leglelkesebb fogyasztói a kanalas desszerteknek, az ivójoghurtnak és az ESL tejnek, addig a 60 évnél idősebbek főleg sajtot, túrót és tejfölt fogyasztanak.
Ha azt nézzük, melyik az a termék, amelyet legalább hetente fogyasztanak a magyarok, első helyen a tej áll, amelyet a lakosság közel háromnegyede, a megkérdezettek 73%-a iszik minden héten legalább egyszer. A válaszdók kétharmada pedig legalább heti egyszer eszik sajtot (68%), vajat, vajkrémet vagy tejfölt (67%).

Aminek lennie kell otthon: a trappista sajt
Bár a sajtok esetében vannak olyan népszerű fajták, mint az edami, gouda, mozzarella vagy a grillsajt, ennek ellenére a válaszadók szerint, aminek mindig lennie kell otthon, az a trappista sajt. Legyen szó akár szendvicsről, akár egyéb felhasználásról, alapvetés, hogy ez a típus legyen a hűtőben. Ezzel összhangban az Alföldi Tej új sajtkrémet dob a piacra, amelynek egyedülálló módon trappista lesz az alapja, ráadásul megfelel a szigorúan szabályozott magyar termék minősítésnek is.
„Vásárlóink megszokták, hogy a legnépszerűbb termékcsaládunk, a Magyar Tej, garancia a minőségre és a finom falatokra. 2022-es fogyasztói kutatásunk rámutatott, hogy leginkább a sajtkrémet hiányolták kínálatunkból, és mi arra törekszünk, hogy kielégítsük ügyfeleink igényeit, ezért idén októbertől a Magyar Sajtkrém termékcsaláddal bővítjük portfóliónkat. Három ízben, sőt, laktózmentes verzióban is elérhető. A trappistaalapú sajtkrémünk ráadásul nem csak különleges, hanem igazi magyar termék, amelynek előállításához kizárólag magyar gazdák által megtermelt tejet használtunk fel”
tette hozzá Pusztai József, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója.
Mi alapján választ tejterméket a magyar?
A kutatás eredményei alapján a két legfontosabb szempont a termék íze és állaga.
Inkább magyar terméket vesznek, és ezzel is a magyar gazdák támogatására törekszenek. A tejtermékeket mindig abban a boltban szerzik be, ahol amúgy is vásárolnak, és nem jellemző, hogy egy adott termék miatt külön elmenjenek egy másik üzletbe – kivételt képezhetnek a jó akciók. A háztartások körében a heti egy bevásárlás jellemző és csak akkor mennek el időközben is a boltba, ha valami elfogyott, a tejtermékek online beszerzése pedig még nem terjedt el, ennek fő oka az infrastruktúra hiánya.
Forrás: Alföldi Tej kft.
[1] A kutatást az Inspira Reseach készítette a 18-69 éves lakosság körében, amely reprezentálja a magyar lakosságot. 800 főt online kérdőív, ill. 3 fókuszcsoportos beszélgetés révén kérdeztek meg.