Villamos és autó ütközött Debrecenben

Fotó: Kiss Lóránt

A helyszínelés ideje alatt három szakaszban közlekedik a 2-es villamos.

Villamos és autó karambolozott Debrecenben– olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján. Mint írják,

a baleset a Martonfalvi utca és a Mikszáth Kálmán utca kereszteződésében történt. Az esethez a város hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik egy embert kiszabadítottak a gépkocsiból, majd átadták őt a mentőknek.

A karambol nehezíti a villamos közlekedést is. A DKV Zrt. tájékoztatása szerint,

A rendőrségi helyszínelés ideje alatt a 2-es vonalon a járatok három szakaszban közlekednek.

Az ideiglenes közlekedési rend az alábbiak szerint alakul:

  1. szakasz:
    Nagyállomás – Szent László Görögkatolikus Gimnázium – Nagyállomás 
  2. szakasz: 
     Szent László Görögkatolikus Gimnázium – Károlyi Mihály utca – Szent László Görögkatolikus Gimnázium 
  3. szakasz:
    Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium – Görgey utca – Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium

A DKV Zrt. közleményében kiemeli, hogy a 2-es villamos vonalán csak átszállással lehet közlekedni.

A helyszínelés ideje alatt a villamos-közlekedés a Károlyi Mihály utca és a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium megállóhelyek között szünetel. Az utazás elején érvényesített vonaljegy átszállás után is használható, azonban azt minden járművön érvényesíteni kell!

Exit mobile version