Wolf Kati lesz a Debreceni Egyetem idei Dolgozói DErbijének sztárfellépője

Fotó: Kiss Lóránt

2016-ban rendezte meg először a Debreceni Egyetem a Dolgozói DErbit, ami azóta is töretlen sikernek örvend, ráadásul az intézmény elmondása szerint évről évre többen látogatnak ki a rendezvényre.

Idén 2023. június 16-án várják programokkal az egyetem dolgozóit és azok hozzátartozóit a Nagyerdőn. A számos attrakció mellett az este főszereplője Wolf Kati lesz, a Nagyerdei Víztorony szabadtéri színpadán ad majd koncertet.

Az egész napos nyárindító közösségi programsorozaton a népszerű énekesnő azonban kétszer is színpadra lép. 17:30-tól egy beszélgetésen vesz majd részt a Víztoronykertben, majd azt követően következik az előadása.

Wolf Kati számára Debrecen hamarosan hazai terepnek fog számítani, ugyanis szeptembertől a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének munkatársa lesz, ahol a Kortárs könnyűzene alapképzési szak egyik oktatóját tisztelhetjük majd személyében.

Fotó: Szaka József

A szakon két tárgyat is fog oktatni: könnyűzenei ének főtárgy és vokál éneklés.

Kapcsolódó cikkünk:

Wolf Kati a Debreceni Egyetem oktatója lesz

A nemrég adott interjújából kiderült, hogy eredeti végzettsége szolfézs-zeneelmélet tanár, illetve karvezető, azonban előadói munkája eddig nem tette lehetővé, hogy másoknak adja át tudását. Ezt a pandémia változtatta meg, ahol énektanári feladatokat vállalt, nemrég pedig boldogan fogadta el a Debreceni Egyetem felkérését.

A népszerű énekesnő legutóbb idén februárban jelentkezett új dallal (Aki vinne magával). A dal Madarász Gábor szerzeménye, az ahhoz készült lenyűgöző videót pedig Jimy J. Hollywood rendezte. Íme a végeredmény.

A rendezvény egyetemi dolgozók számára ingyenes, mások 3000 Ft-os belépőjegy vásárlásával tekinthetik meg  a népszerű énekesnő műsorát.

Jegyek elővételben online IDE kattintva vagy a helyszínen, a Nagyerdei Víztoronyban beszerezhetők.

Exit mobile version