– Folytatjuk a Debrecen, a mi kertünk akciónkat, a hagyományoknak megfelelően zöldhulladék elhelyezésére alkalmas zsákokat adunk a debrecenieknek – jelentette be tájékoztatóján Papp Viktor és Becsky István önkormányzati képviselő.
2019 tavaszán hirdette meg Papp László polgármester a Debrecen, a mi kertünk elnevezésű akciót azzal a céllal, hogy közösen tegyük szebbé és zöldebbé közös otthonunkat, Debrecent.
– Az azóta eltelt fél évben számtalan alkalommal ültettünk közösen egy-egy városrész lakóival fákat, virágot tereinkre és templomaink kertjeibe. Legutóbb pedig házi komposztálót igényelhettek a debreceniek annak érdekében, hogy környezetbarát módon tudják kezelni a háztartásokban, kertekben keletkező zöldhulladékot – mondta Papp Viktor önkormányzati képviselő.
– Most újabb segítséget szeretnénk nyújtani a környezetbarát módon gondolkodó debrecenieknek. Azoknak, akiknek nincs lehetőségük komposztálót elhelyezni kertjükben, a zöldhulladék elhelyezésére alkalmas zsákokat osztanak a debreceni egyéni önkormányzati képviselők.
Minden évben óriási az érdeklődés a zöldzsákok iránt, így idén is eljuttatunk több mint 71 ezer zsákot juttatunk el a debrecenieknek – mondta Becsky István önkormányzati képviselő.
Az időpontokról és a helyszínekről a város honlapján, ahttps://www.debrecen.hu/hu/debreceni/hireink/debrecen-a-mi-kertunk-zoldzsakot-kaphatnak-a-debreceniekoldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Fotók: Miskolczi János
