Első magyarként Zsóri Dániel nyerte az év legszebb góljáért járó, idén tizenegyedszer átadott Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) milánói gáláján vehetett át. A fényűző eseményen a legjobb futballistának járó elismerést Lionel Messi kapta.
A milánói Scala környékét hermetikusan elzárták az átlagemberek elől, délután több tucat rendőr és tűzszerész vizsgálta át a területet, óriási volt a biztonsági készülődés.
Az úgynevezett zöld kárpiton 19.30-tól kezdtek bevonulni a futballvilág csillagai fotósok és televíziós stábok össztüzében. Az érkező sztárokat még néhány rendőr is fotózta, amiért nem sokkal később komoly feddést kaptak parancsnokuktól. A "legnagyobbak", mint például Lionel Messi vagy Virgil van Dijk stílusosan, szinte közvetlenül a kezdés előtt érkeztek, viszont volt egy nagy hiányzó, ugyanis hiába vártak rá rengetegen, Cristiano Ronaldo végül nem jelent meg.
A Puskás-díj a gála első elismeréseként került terítékre, a végső döntést meghozó zsűrit – korábban a szurkolók szavazata döntött – öt-öt legendás férfi és női futballista alkotta: a férfiak között két korábbi aranylabdás, a brazil Ronaldo, valamint az angol Michael Owen szerepelt, valamint ott volt minden idők legeredményesebb vb-góllövője, a német Miroslav Klose, az olasz tankcsatár Christian Vieri, valamint a korábban bombagóljairól is ismert védekező középpályása, az elefántcsontparti Yaya Touré. A nőket a norvég Ann Kristin Aarones, az amerikai Brandi Chastain, a kínai Han Tüan, a skót Julie Fleeting és az olasz Patrizia Panico képviselte.
Zsóri mellett Lionel Messi és Juan Fernando Quintero volt jelölt, előbbi egy csodálatos emeléssel, utóbbi pedig bomba szabadrúgással került a legjobb három közé a tíz jelölt közül.
A díjat Michael Essien, a Chelsea és a Real Madrid korábbi középpályása adta át, miközben a kamera az arcára fagyott mosollyal ülő, ötödik jelölése után is "hoppon" maradt Messit mutatta.
"Óriási megtiszteltetés, hogy a legnagyobb magyar játékosról elnevezett díjat első magyarként nyerhettem el. Köszönöm a családomnak, a hozzám közel álló embereknek, a klubjaimnak. Ugyanakkor az utamnak még nagyon az elején járok" – mondta a színpadon Zsóri.
Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal nem vett részt a gálán, ugyanakkor Facebook-oldalán gratulált: "A Puskás-díj visszatér. Gratulálok, Zsóri Dániel."
Zsóri Dániel február 16-án a Debrecen színeiben a későbbi bajnok Ferencváros elleni hazai NB I-es találkozón a 81. percben csereként állt be élete első felnőtt élvonalbeli mérkőzésére, majd a 93. percben, 15 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába ollózott, megszerezve csapatának a győzelmet.
Messi nem sokkal később ugyanakkor vigasztalódhatott, ugyanis ő vehette át az év játékosának járó elismerést Gianni Infantino FIFA-elnöktől.
A 32 éves támadó pályafutása során hatodszor lett a legjobb a FIFA szavazásán. A voksoláson a szurkolók szavazatai (25 százalék) mellett a szövetségi kapitányok, válogatott csapatkapitányok és újságírók voksai döntöttek.
A holland Virgil van Dijknek, a BL-győztes Liverpool védőjének így nem sikerült a duplázás azt követően, hogy az Európai Labdarúgó Szövetségnél ő lett a legjobb, míg az ugyancsak jelölt Cristiano Ronaldo nem vett részt az eseményen.
A legjobb edzőnek járó elismerést Jürgen Klopp, a Bajnokok Ligája-győztes Liverpool trénere vette át, a Fair Play-díjat pedig Marcelo Bielsa és csapata, a Leeds United kapta, amiért áprilisban az Aston Villa elleni találkozón úgy szerzett gólt együttese, hogy egy birminghami játékos előtte megsérült, ő pedig utasította tanítványait, hogy engedjék egyenlíteni a riválist.
A nők között a világbajnok amerikai válogatott képviselői domináltak, a legjobb edző Jill Ellis szövetségi kapitány lett, míg a legjobb játékos a vb legjobbjának is megválasztott Megan Rapinoe lett.
Zsóri Dániel menedzsere szerint az, hogy a 18 esztendős futballista a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) gáláján elnyerte az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat, csak az út eleje.
"Leírhatatlan érzés, Milánó felé beszélgettük, hogy mi lesz ha ő nyeri a díjat. Ahogy azonban már fogalmaztam, ez csak az út legeleje és egy olyan építőkocka kell, hogy legyen az ő karrierjében, amivel minél magasabbra el tud jutni" – mondta az MTI-nek Horváth Zsolt.
A menedzser természetesen felelevenítette a most már történelminek számító találatot is:
"Nem tudtam személyesen ott lenni ezen a találkozón, ugyanis éppen a következő mérkőzésre készültem televíziós szakkommentátorként otthon, a gólnak a pillanatát nem is láttam, csak hallottam a morajlást és a kommentátor, Ujvári Máté reakciójából azonnal éreztem, hogy valami extra dolog történt, lúdbőrözött a hátam hosszú percekig, mérhetetlenül büszke voltam Danira" – emlékezett vissza a február 16-i eseményekre Horváth Zsolt.
Az immár a MOL Fehérvár FC-t erősítő játékos a Debrecen színeiben a későbbi bajnoki a Ferencváros elleni hazai NB I-es találkozón a 81. percben csereként állt be élete első felnőtt élvonalbeli mérkőzésére, majd a 93. percben, 15 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába ollózott 1-1-es állásnál, így csapatának megszerezte a győzelmet.
"A Fehérvár érdeklődése már több hónappal a gól előtt megvolt, Kovács Zoltán sportigazgatóval már korábban elkezdtük a párbeszédet annak érdekében, hogy figyeljék Danit, mert hatalmas potenciál van benne. De kerestek olyan kalandorok, akik a nagy hullámot szerették volna meglovagolni" – válaszolta Horváth Zsolt arra a kérdésre, hogy mennyire "égtek a telefonok" a találatot követően.
Zsóri Dániel képviselője ugyanakkor leszögezte, messzemenő következtetéseket nem szabad levonni ebből a gólból, a futballista jó úton halad, ennek pedig ez a gól volt a legeleje.
Szöllősi György szerint az, hogy Zsóri Dániel hétfő este a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) éves gáláján elnyerte a legszebb gólért járó Puskás-díjat, nemcsak a 18 éves támadó, hanem az egész magyar nemzet érdeme.
"Bár úgy tűnik, a semmiből jött a fiatal Zsóri Dániel csodagólja és az érte nyert Puskás-díj, valójában az egész magyar futball, sőt miután határon túl született magyar fiatalról van szó, az egész magyar nemzet erőfeszítése benne van" – nyilatkozta a milánói díjátadó helyszínén az MTI-nek a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete.
A Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke hozzátette, már a Puskás-díj létrejöttéhez is kellett magán Puskás Ferencen és az ügyet felkaroló özvegyén túl a Nemzeti Sport, a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Puskás Akadémia közreműködése.
"Aztán ott van Zsóri gólja mögött a magyar bajnokság, mégiscsak egy NB I-es rangadón született a találat. A fiatalokat előszeretettel a csapatba állító Herczeg András, az egyik legsikeresebb aktív magyar edző személye révén ott vannak mögötte az edzők, a szakma képviselői. Akárhogyan is, de az egyik legszebb új stadionban született a gól, amelyet a fiatal nemzeti televíziós sportcsatorna, az M4 Sport rögzített és közvetített, s amelyért idejében megkezdte a lobbizást a szövetség" – fűzte hozzá Szöllősi.
Szöllősi György kijelentette, benne vannak a sikerben a szurkolók is, akiknek tízezrei a legjobb tíz közül a legjobb háromba segítették a találatot.
"A többi pedig már történelem: a magyar csatárzseniről, Puskás Ferencről elnevezett globális díjat annak évtizedes története során először egy magyar futballista vehette át a FIFA-nak az egész világon figyelemmel kísért díjkiosztó gáláján. Talán nem kell mondanom, hogy mekkora öröm ez nekem azután, hogy 2006 végén, az ötletgazda néhai Csorba Istvánnal először beszéltünk a Puskás-díj lehetőségéről egy félreeső szerkesztőségi szobában" – mondta Szöllősi.
(MTI)
