122 milliónyi keretösszeg áll rendelkezésre lőszermentesítésre és vasútépítésre a BMW-gyár területén

A Biztonsági Szolgáltató és Tanácsadó Kft. végezheti el a debreceni BMW-gyár területének, valamint egy másik debreceni ipari park lőszermentesítését, nettó 122 millió forint keretösszeg erejéig. A NIF megjelentette a gyárhoz kapcsolódó vasútépítés második ütemének közbeszerzési felhívását – írja a napi.hu.

A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.

A feladat a debreceni Déli Gazdasági Övezethez és az Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kapcsolódóan tűzszerészeti átvizsgálás és robbanószerkezet-mentesítési munkálatok elvégzése.

A nyertessel december 21-én írta alá a szerződést a város. Ajánlatot tett még a Tűzszerész és Aknakutató Kft. is.

Szintén az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nyílt közbeszerzési felhívása, amely a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet kialakításával összefüggő vasúti infrastruktúra-fejlesztés második ütemének részbeni megvalósítására kér ajánlatokat.

A feladat – egyebek mellett – a következő: a vasúti pálya és kapcsolódó létesítményeinek felújítása, korszerűsítése Macs állomástól Balmazújváros állomásig (100 km/h fejlesztési sebesség figyelembevételével), Balmazújváros állomás átépítése és a teljes szakasz biztosítóberendezésének fejlesztése. A projekt Debrecen belterületén tervekkel és engedélyekkel rendelkező Derék utca és Nyugati Ipari Park vasúti megállóhelyek kiépítését is tartalmazza, a kapcsolódó zajvédelmi feladatokkal együtt. A kivitelezési idő 36 hónap.

Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben vasútépítésből és/vagy vasút átépítéséből és/vagy tervezést is magában foglaló vasútépítésből és/vagy tervezést is magában foglaló vasútátépítésből nettó 18 milliárd forint árbevétele származott.

Az ajánlattételi határidő 2022. február 18. Az értékelésnél 70 súlyszámmal szerepel az ár és 30 súlyszámmal a minőség.

Exit mobile version