20 éves a Szent Efrém Férfikar

Kép: commons.wikimedia.org/Thaler Tamas

Augusztusig nyolc koncerttel ünnepli 20 éves fennállását a Szent Efrém Férfikar. Január 28-án a moszkvai Doros énekegyüttessel közös koncertjükkel indul el a Magyar Zene Háza koncertsorozat.

A pénteki produkció másnap, január 29-én 19:15-kor a debreceni Szent Anna-székesegyházban is hallható lesz.

Február 19-én az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban mutatják be Fehér György liturgiáját, március 12-én a MOMKultban adnak születésnapi koncertet, ahol Kings & Queens című új lemezük anyagát mutatják be.

Április 21-én és 22-én a budapesti Kálvin téri református templomban, majd a debreceni Szent Anna-székesegyházban Lovász Irénnel énekelnek.

Május 13-án a Hagyományok Házában a Bartók in Motion / Bartók Mozgó című produkciójukkal lépnek fel, június 11-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon adnak gálakoncertet, augusztus 18-án pedig a Zempléni Fesztiválon lesz Születésnapi Séta címmel fellépésük.

Jegyek még kaphatók a január 29-i koncertre ide kattintva.

A Liszt-díjas Bubnó Tamás által 2002-ben alapított kórus missziója a kultúrák közötti párbeszéd kialakítása. Kezdetben a bizánci rítusú kereszténység zenéjére specializálódtak, majd a magyar férfikari hagyománnyal is elkezdtek foglalkozni, először Boksay János, majd Liszt Ferenc, később Bartók Béla darabjain keresztül – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Olyan neves zenészekkel léptek fel együtt, mint a King’s Singers, Abeer Nehme libanoni énekesnő, rendszeres közreműködői az Állami Népi Együttes és a Duna Művészegyüttes produkcióinak, szívesen kirándulnak más műfajokban olyan előadókkal, mint az Anna and the Barbies, és Presser Gábor.

Díjak

A férfikar 2012-ben Pro Cultura Minoritatum Hungariae-díjat kapott a ruszin nemzetiségi kultúra ápolásáért, majd 2014-ben Magyar Örökség díjat vehetett át. Ugyanabban az évben Budapest Főváros Közgyűlése kimagasló kulturális és művészi tevékenységéért Budapest Márka díjat adományozott a Szent Efrém Férfikarnak.

Forrás: MTI

Exit mobile version