Magyarországon 2030-ra a 65 évesnél idősebb emberek száma kétmillió százharmincötezerre növekszik. Ma minden ötödik magyar, 2030-ban már majdnem minden negyedik magyar 65 évesnél öregebb lesz – hívja fel a figyelmet a Portfolio ON THE OTHER HAND rovatában Farkas András.
A nyugdíjrendszer finanszírozási gondjai demográfiai okokból 2039-2042 között válhatnak kezelhetetlenné, amikor a Ratkó-unokák (a Gyes-generáció) 1974 és 1977 között született tagjai elérik a nyugdíjkorhatárt, mivel így 4 év alatt 680 ezer fővel, vagyis évente 170 ezer emberrel nő a nyugdíjas társadalom létszáma – figyelmeztet a szakértő.
Pár fontos részlet az elemzésből:
Idén 5555 milliárd forint, jövőre 6019 milliárd forint teszi ki a nyugdíjkasszát.
Az európai nyugdíjrendszerek szerint az állami nyugdíjrendszernek nem feladata a teljes munkajövedelem pótlása, erről az érintett egyénnek és munkáltatójának kell gondoskodnia.
Jelenleg a magas nyugdíjvárományok kialakulását semmi sem fogja vissza, hiszen a járulékfizetésnek nincs felső határa, a nyugdíjnak nincs maximális mértéke és a nyugdíjszámítás során alkalmazott degresszió a mai kereseti viszonyokhoz képest komolytalan.
A többségnek el kell fogadnia a néhány tízezer forintos nyugdíjak rémképét. A minimálbéresek, részmunkaidősök, őstermelők, régi és új főállású kisadózók, egyszerűsített foglalkoztatási formákban dolgozók tömegeire várhat ilyen nyugdíjas jövő, ha nem tesznek időben ellene.
A nyugdíjkasszát veszélyeztető bevételcsökkenés terén külön kiemelést érdemel a szociális hozzájárulási adó mértékének hét éven belül kevesebb mint felére csökkentése (2016-ban még 27% volt ez a közteher, ami jelenleg mindössze 13%).
A nyugdíjakat Magyarországon alapvetően három forrásból finanszírozzák:
- a munkáltatók által fizetett 13%-os szociális hozzájárulási adó (szocho) Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető részéből, amely jövőre drámai mértékben, 89,14%-ra emelkedik (mi marad így az egészségügynek?)
- a munkavállalók által fizetett 18,5%-os társadalombiztosítási járulék (tbj) Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető részéből (54%)
- a költségvetésből a kiadások támogatására átadott pénzeszközökből.
A helyzetet nehezíti, hogy a nők kedvezményes nyugdíja jövőre is változatlan feltételekkel vehető igénybe (ez 2024-ben 467 milliárd forint kiadást jelent), és a 13. havi nyugdíj is változatlan feltételekkel jár (ez jövőre 449 milliárd forintba kerül).
A 13. havi nyugdíj esetén a finanszírozási kockázat nyilvánvaló: ezt az ellátást nem támasztja alá járulékfizetés, vagyis az egész plusz havi ellátást az adóbevételek terhére kell finanszírozni. A 13. havi nyugdíj csak akkor lehetne méltányos juttatás, ha átgondolt szolidaritási újraelosztási elemeket is tartalmazna, akár méltányos alsó-felső korlátok közé szorítva a kifizetést. Ha nem ez történik, az új 13. havi nyugdíj ugyanarra a sorsra juthat, mint a 2004-ben bevezett elődje, amelyet 2009-ben először drákói szigorral kellett maximalizálni 80 ezer forint összegben, majd meg is kellett szüntetni.
Nyugdíjprémiumra is elkülönítettek 20,5 milliárd forintot a jövő évi költségvetésben (ha a GDP valóban 4,0%-kal nőne 2024-ben), ebből lehetne fizetni 2024. novemberében a fejenként legfeljebb 10 ezer forint nyugdíjprémiumot. Ennek a juttatásnak van maximális mértéke, 80 ezer forint.
A nyugdíjprémium jelenleg az egyetlen olyan plusz juttatás a nyugdíjasoknak, amely nem függ a nyugdíj tényleges összegétől (ha a nyugellátás összege eléri a 80 ezer forintot), így akár a legdemokratikusabb ellátási kiegészítésnek is nevezhetnénk – mégsem az, mert a 13. havi nyugdíj visszavezetésével okafogyottá vált juttatás, amelynek költségvetési fedezetét a szolidaritás jegyében célszerűbb és helyesebb lenne a valóban rászoruló nyugdíjasok között szétosztani.
Forrás: Portfolio