Immár 25 éve látható együtt a debreceni Déri Múzeumban Munkácsy Mihály híres trilógiája. Az Ecce Homo, a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota egyben tartása azonban nem volt épp zökkenőmentes.
Az Ecce Homo a debreceni múzeum tulajdonában volt, de a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota, ,már nem. Előbbit 2015-ben vette meg a magyar állam (egész pontosan a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja) a Hamilton Galériától 5,7 millió dollárért, míg a harmadik festmény sorsa, csak tavaly, 2019 januárjában dőlt el. A korábbi tulajdonosa, Pákh Imre először nem tudott megállapodni a vételárról a kormánnyal, el akarta vinni a festményt az országból, azonban itthon elindították a kép védetté nyilvánítását, ami megakadályozta, hogy országhatáron kívülre kerülhessen. A huzavona miatt sokáig le kellett takarni a festményt, azonban tavaly elhárult az akadály, 3 milliárd forint ellenében Magyarországon maradt véglegesen Munkácsy hármas mesterművének utolsó darabja is.

A 25 éves évfordulón rendezett ünnepélyes sajtótájékoztatón, a Déri Múzeum Munkácsy termében Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta:
Erős Magyarország nincs kulturális erő nélkül
ezzel utalva arra a hosszú és nehézségekkel teli időszakra, amikor még bizonytalan volt a Golgota sorsa.
Kiemelte: Azzal, hogy Munkácsy három festménye együtt van a Déri Múzeumban, új találkozási pont, egy kulturális zarándokhely is létrejött, amelyért érdemes ellátogatni a cívisvárosba. Papp László Debrecen polgármestere is beszédet mondott az ünnepségen. Felidézte, hogy a gyűjtemény 90 éve, egészen pontosan 1930. május 25-én nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, amikor még csak az Ecce Homo című hatalmas festmény volt látható. A mai eseményen jelen volt Pákh Imre is, akitől a magyar állam megvásárolta a Golgotát.










Hozzászólások