A Romanov dinasztia 1682 és 1725 között uralkodó tagja számos fontos reformot hajtott végre a cári Oroszországban. A heves vérmérsékletű, lobbanékony uralkodó az indulatait nagy mennyiségű brandy fogyasztásával tompította. Szép szál ember volt, majdnem 2 méteres, jól bírta a mindennapos italozást. Rendszeresen keveredett botrányokba: tivornyákat tartott, válása első feleségétől és a nőügyei is megosztották a közvéleményt.
Legnagyobb szenvedélye a hajóépítés volt, és nevéhez fűződik Szentpétervár alapítása is, melyet az új fővárosnak szánt. Külpolitikájában arra törekedett, hogy Oroszországot a nemzetközi porondon is elfogadhatóvá és elismertté tegye. Ennek a törekvésnek az egyik része volt a naptárrendszer korszerűsítése. Az addigi kaotikus, paroszláv rendszert felváltotta az Európában is elfogadott naptár, így az Újév napja 1700-tól Oroszországban hivatalosan is január elsejére került az addigi szeptember elseje helyett.
Oroszország nagyhatalmi pozícióját a Baltikum elfoglalásával és a katonai reformjaival egyaránt elősegítette. Könyörtelenül valósította meg elképzeléseit, melyek megítélése megosztotta a társadalmat. Számos közigazgatási reformja lett hosszú életű, de mégsem egyértelműen pozitív uralkodásának megítélése. Tömegek nyomorodtak bele a túl erőszakos reformosításba, a növekvő adókba. Viszont elvitathatatlan tény, hogy uralkodása olyan úton indította el az országát, melynek köszönhetően évszázadokon keresztül megkerülhetetlen politikai tényezővé vált a kontinensen.
A „Minden oroszok cárja” megnevezés helyett a „Haza atyja” megszólítást preferáló cár 1725-ben halt meg, élő fiúörökös nélkül. Utódja I. Katalin lett, I. Nagy Péter felesége.