Kisújszállás évszázadok alatt megőrzött értékeit, a helyi értéktárba felvett mintegy 130 kincséből nyújt ízelítőt az a kiállítás, amely január 22-én nyílik a Debreceni Művelődési Központban a magyar kultúra napja alkalmából.
A tárlaton Mazsu János, a Debreceni
Értéktár Bizottság elnöke, valamint Kecze István, a nagykun város
polgármestere mond köszöntőt, a kiállítás anyagát Tóth Albert, a
kisújszállási értéktár bizottság elnöke mutatja be.
Tóth
Albert a bemutatkozó tárlatról az MTI-nek elmondta: Kisújszállás
szerencsés helyzetben van, mert a településen az értékek megőrzésének
nagy hagyománya van, ennek a munkának most „az állami akarat” további
lendületet adott. Erre nagy szükség van, mert az értékek hihetetlen
mértékben eltűnőben vannak – hangsúlyozta az elnök.
Mint
fogalmazott, az értékek között különbséget kell tenni, ezért több
kategóriát hoztak létre a természeti értékektől az épített környezeten,
hagyományokon át a művészetekig.
Az értéktárba bekerült a debreceni
Nagyerdővel közel azonos kategóriájú Öregerdő és az Erzsébet királyné
liget. A listára került egy sírkert is, amelyben az Illéssy-dinasztia
van eltemetve, hiszen a család kritikus helyzetekben is támogatott olyan
államférfiakat, mint Kossuth és Széchenyi. A helyi értéktár része a
Móricz Zsigmond Gimnázium muzeális értékű Jermy Gusztáv természeti
szertárgyűjteménye, amelyet már a Trianon előtti időkben is
nyilvántartottak – sorolta az elnök, megjegyezve, hogy a kunhalmok azért
nem kerültek a listára, mert azokat már törvény védi, így a
kisújszállási kunhalmok is műemléki védettséget élveznek.
Az
értéktárba a hagyományos versenyek, szokások, meglévő épületek, szobrok,
emlékhelyek, kulturális hagyományok is bekerültek, valamint olyan jeles
helyi sportolók, irodalmárok, képzőművészek, mint többek között Barcza
Gedeon sakknagymester, Kiss Tamás vagy Csukás István költő.