5 perce van egy emberre a magyar háziorvosnak

Egyre több beteget kell ellátniuk a háziorvosoknak, ami azt eredményezi, hogy a rendelőkben hosszabbak a sorok, megnő a várakozási idő, miközben átlagosan alig néhány perc alatt kell kezelni a pácienseket – írta a Magyar Nemzet.

Az egy orvosra jutó éves betegforgalom 2015-ben már 11 474 fő volt, 2010-ben még 10 994, 2000-ben pedig csak 9208 – idézte a lap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb Egészségügyi statisztikai évkönyvét. Ha ezt napi, átlagos betegszámra is lebontjuk, akkor 254 munkanap alatt a háziorvosoknak 2015-ben naponta 45 pácienst kellett ellátniuk, miközben a legtöbben 3-4 órát rendelnek. Ez idő alatt átlagosan 5,3 perc jut egy emberre. Ha több időre van szükség, akkor előfordulhat, hogy nem mindenki kerül sorra.

A KSH adataiból az is kiderült, hogy a magyarországi háziorvosok 2015-ben összesen 55,5 millió beteget láttak el rendelőkben, és mindössze 1,7 millió pácienst kezeltek azon kívül. Jóval ritkább tehát, hogy valakit az otthonában vizsgáljon meg az orvos.

Exit mobile version