A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány 2022-es díjazottjai

Kép: DMJV Polgármesteri Kabinetiroda

A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány alkotói ösztöndíjainak átadására a városnapon, április 11-én került sor a Déri Múzeum Munkácsy-termében. A felhívásra összesen 18 pályázat érkezett, melyből 7-et támogatott az alapítvány kuratóriuma.

A díjátadón köszöntőt mondott dr. Duffek Mihály, a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint dr. Puskás István, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere. Ezt követően közösen adták át az elismeréseket.

Alkotói ösztöndíjat vehették át:

A Debreceni Városvédő- és szépítő Egyesület elnökségi tagja, a Cívisporta Egyesület alelnöke. Alapítója a 2017-ben létrehozott online helytörténeti folyóiratnak, a Cívisportának. Az általa létrehozott Debrecen város közlekedési kataszterét a Debreceni Értéktár Bizottság helyi értéknek nyilvánította.

Az ösztöndíj felhasználásával korabeli helytörténeti dokumentumok megelevenítésével szeretné bemutatni Debrecen történelmi értékeit úgy, hogy a digitális technika segítségével életre kelti a képeslapokon, fotókon szereplő embereket, járműveket.

1995 óta dolgozik a médiában, a salakmotorozás iránti szenvedélyének köszönhetően lett a szakág újságírója. Több jelentős sajtótermék, valamint a Magyar Távirati Iroda tudósítójaként, a Sport TV szakkommentátoraként is dolgozott. 2021-ben az Adorján Zoltánról írt könyvvel bővítette szakmai munkásságát.

Az ösztöndíj keretében megvalósíthatja a salakmotorsport kiemelkedő rendezvénye, a Debrecen Nagydíj közel fél évszázados történetének feltárását.

Budai Krisztián a Nemzeti Kulturális Alap ösztöndíjas zeneszerzője, akinek szakmai munkásságát a különböző hazai és nemzetközi zenei találkozókon és versenyeken elért eredmények mellett már 5 kiadott saját szerzemény, valamint 2 kislemez is gazdagítja. Alapítója a Debreceni Perka Klubnak.

Szabó Zsolt 2002 óta a Rocksuli basszusgitár-tanára. Kollégáival közösen – munkásságuk elismeréseként – Csokonai-díjat nyert. Szervezője volt a „Veled akarok játszani!” elnevezésű basszusgitáros találkozónak.

Az ösztöndíj keretében Magyarország keleti régiójába tervezett rendszeres, közösségformáló zenei találkozókat szeretnének megszervezni, melyek fő üzenete: a „csoportos zenélés” pozitív hatásai kortól, nemtől, vallási hovatartozástól, anyagi háttértől függetlenül.

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja, két éven keresztül Hajdú-Bihar megyei vezetőségi tag. A Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány, valamint a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány korábbi ösztöndíjasa, több hazai díj, ösztöndíj birtokosa az elmúlt húsz évben. Saját szavaival: „A kísérletezés lételeme képzőművészeti tevékenységemnek a kezdetektől fogva.”

Az ösztöndíjat a monotípiát és a mélynyomást ötvöző technikával készített új művek létrehozására, országos és nemzetközi képzőművészeti kiállításokon történő bemutatókra kívánja felhasználni.

A Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola hallgatója. Újságírói munkássága elsősorban a Magyar Nemzetben megjelenő kulturális témájú publikációkban követhető nyomon, de angol és német nyelven is jelentek már meg tanulmányai.

Az ösztöndíj keretében a debreceni Aranybika szállóhoz köthető Magyari zenészdinasztia történetét kívánja feltárni, bemutatva ezzel egy híres prímáscsalád pályaívét, munkásságát, a debreceni kulturális életben betöltött szerepét.

A Neonhal formáció oszlopos tagja. Az együttes dalaiban az élő istenhit oldaláról reflektál a mai modern világra, felhasználva ehhez a rockzenét. A zenekar 2021-ben elnyerte a keresztény könnyűzenei élet legrangosabb szakmai eseményének közönségdíját, a Szikra-díjat.

Az ösztöndíjat új nagylemezük elkészítésére szeretnék fordítani, amely egyfajta számvetése lesz eddigi munkásságuknak.

Több mint harminc éve dolgozik a debreceni kulturális intézmények munkatársaként művelődésszervezőként, közösségfejlesztő munkakörben. Az általa készített Debreceni anekdoták című sorozat Debrecenhez köthető érdekességeket, míg a Debreceni utcanevek című sorozat pedig a névadó polgárok, családok történetét mutatja be.

Az ösztöndíjas célja, hogy a helytörténeti kutatásai során összegyűjtött dokumentumok, fotók felhasználásával ismeretterjesztő kisfilmet készítsen a debreceni sörfőzés történetéről a 14. századtól napjainkig, bemutatva a legjelentősebb sörfőzdéket és sörcsarnokokat.

Forrás: DMJV Polgármesteri Kabinetiroda

Exit mobile version