Teremavatással, kerekasztal-beszélgetéssel, valamint időkapszula elhelyezésével ünnepelte alapításának két évtizedes jubileumát a Debreceni Egyetem Informatikai Kara (DE IK).
Az önálló Informatikai Intézet 2003-ban a Természettudományi Karból nőtte ki magát, majd egy évvel később, Pethő Attila egyetemi tanár vezetésével alakult meg az Informatikai Kar (IK). Az elmúlt húsz évben az IK arra törekedett, hogy a bővülő iparvállalati jelenlét mellett a legalaposabban kielégítse a piaci igényeket azzal, hogy olyan szakembereket képez, akik megállják a helyüket a munkaerőpiacon.
A kar alapításának huszadik évfordulóját ünneplő pénteki jubileumi eseményen Szilvássy Zoltán, a DE rektora kiemelte, hogy nincs olyan tudományterület az intézményben, amire ne lenne hatással az informatika.
Az egyetemen több mint tíz évvel ezelőtt alakultak ki a legfontosabb stratégiai irányok, így például megfogalmazódtak az orvos-, a gyógyszerész- és az egészségtudományok főbb céljai, jelentősen megerősödött az intézmény agrár- és élelmiszeripari profilja, valamint felgyorsult a műszaki tudományterület is. Két meghatározó elem szövi át valamennyi tudományt és fejlesztést az egyetemen: egyrészt a gazdaságtudomány, másrészt az informatika
fogalmazott a rektor.
Az IK-n egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az adattudományhoz, az adatfeldolgozáshoz kapcsolódó ismeretek, beleértve a mesterséges intelligenciát és a felhőtechnológiát is, sőt az IK 2020-ban a Microsoft Mesterséges Intelligencia Tudásközpontjává vált.
A fejlődés indokolttá tette az egyetemi szintű informatikai oktatás és kutatás bevezetését. Az idősebb oktatók a matematikai tudásukkal, a fiatalok pedig az informatika iránti elhivatottságukkal erősítették a kart és vezették el az IK-t a sikeres vállalati együttműködésekig, a hallgatói létszám folyamatos emelkedéséig, az infrastrukturális fejlesztésekhez. Mára ez a kar a Debreceni Egyetem egyik legsikeresebb és legdinamikusabban fejlődő szervezeti egysége
emelte ki Győry Kálmán professzor.
Pethő Attila professor emeritus, a DE IK alapító dékánja felidézte a kezdeteket és felsorolta a karrá váláshoz vezető legfontosabb mérföldköveket.
Hosszú fejlődés eredménye volt az IK létrehozása. A komplex előkészítési folyamatokban részt vevő szakemberek munkája intézményi szempontból történeti jelentőségű. Ez az a pillanat, amikor fontos megemlékezni azokról a karalapítókról is, akik már nem lehetnek jelen a jubileumi eseményen
tette hozzá az egykori dékán.
Az informatika az élet és a tudomány minden területén jelen van. Hajdu András jelenlegi dékán szerint az IK az elmúlt két évtizedben már többször megmutatta, hogy a legmagasabb szinten képes felkészíteni a leendő szakembereket a jövő kihívásaira.
Az informatika soha nem volt olyan sokrétű és meghatározó, mint ma. Az új szakterületek napról napra formálják a mindennapokat, a gazdasági környezetet, segítik az egészségügyet, az agráriumot, a közlekedést és az oktatást. Mi ehhez a gyorsan változó világhoz igyekszünk igazodni, új laboratóriumokat alakítunk ki, a kari kutatások segítése mellett gyakorlati tapasztalatokkal támogatjuk a hallgatókat, igyekszünk nemzetközi kapukat nyitni az oktatásban. Olyan nemzetközileg is versenyképes oktatást nyújtunk, amellyel növelhetjük az alap- és az alkalmazott kutatások színvonalát, a hazai és külföldi kapcsolatok révén pedig bővítjük a kutatási portfóliónkat
mondta a kari vezető.
Csont István, a DE Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnöke arról beszélt, hogy a húszéves IK hallgatói nemcsak a jövő technológiáját, hanem önmagukat és saját jövőképüket is folyamatosan fejlesztik.
Húsz éve nagyot fordult minden, akkor még sci-fibe illő álom volt, hogy egy telefonnal ismerjük meg az egész világot, mára viszont szerves része lett az életünknek az informatika. A mesterséges intelligencia, a kiterjesztett virtuális valóság meghatározza a mindennapokat, az Informatikai Kar pedig folyamatosan azon dolgozik, hogy a hallgatók készen álljanak ezeknek a kihívásoknak a kezelésére
hangsúlyozta a DEHÖK elnöke.
A jubileumi ünnepség megnyitója után felavatták az IK egyik új oktatótermét, melyet kiemelkedő szakmai tevékenysége előtt tisztelegve Arató Mátyás matematikusról neveztek el, ezzel ismerve el a szakember debreceni informatikai képzés fejlődésére gyakorolt hatását, a kar létrehozásában játszott kulcsfontosságú szerepét.
A kar egykori és jelenlegi vezetői, valamint az IK HÖK az elkövetkező ötven évre időkapszulát helyeztek el a Kassai úti épület előtti parkban, így üzenve a jövő generációjának.
Az esemény zárásaként kerekasztal-beszélgetést tartottak, ahol összefoglalták a kar alapításának körülményeit, az eddigi eredményeket, valamint a jövő kihívásairól is értekeztek.
Forrás: DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont – BZ
