Egy több mint tizenegyezer négyzetmétereres diákszállót épít a Debreceni Egyetem a Böszörményi úti campusán. A 320 hallgató elhelyezésére alkalmas többfunkciós komplexum az első lépcsőfoka az intézmény közép- és hosszútávú, a hallgatók és oktatók lakhatását támogató startégiájának.
Az egyetem fejlődésével új lakhatási lehetőségekre van szükség. Ezért döntöttünk a Böszörményi úti fejlesztés mellett
jelentette be Kossa György a szerdai sajtótájékoztatón, ahol az Alföld Televízió is jelen volt:
A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a hallgatói lakhatás stratégiai kérdés. Éppen ezért az intézmény olyan tereket szeretne létrehozni, ahol a hallgatók nem csak laknak, hanem tanulnak, gondolkodnak és közösséget építenek.
Kiemelte: az egyetem stratégiájának része a pályakezdő tanárok, oktatók, kutatók lakhatásának támogatása is, továbbá az intézmény munkavállalóinak időskori ellátásának segítése is.
A rendszerváltás után 36 évvel azt is látnunk kell azonban, hogy meg kell változnia a gondolkodásunknak, a vezérfonal a tőkemegtérülés, a fenntarthatóság, a jövőnek nem a felélése, hanem az építése
jelentette ki Bács Zoltán kancellár.
Az egyetemi vezető hozzátette, hogy a Böszörményi úti diákszálló leghamarabb 3 év múlva készülhet el.
A Böszörményi útra tervezett összetett funkciójú, háromrészes épületkomplexum több mint háromszáz hallgató számára jelent modern életteret, lakhatást. A 11 ezer négyzetméteres Student Hotel és Learning Center II környezetbe illeszkedő épülete közösségi és kulturális lehetőségeket egyaránt biztosít. A modern, komfortos és magas szintű felszereltségű komplexumban egy-, illetve kétágyas szobákat, továbbá stúdió apartmanokat és kétszobás apartmanokat alakítanak ki, valamint akadálymentes- és betegszobák is helyet kapnak. Emellett a Learning Center II-ben 250 tanulóhely, tantermek, workshop termek és kutatószobák szolgálják a hallgatók szakmai előmenetelét. A tervek szerint a négy emeletes épület tetején tetőterasz és tetőkert is helyet kap
sorolta Bács Zoltán.
A magyar hallgatók száma mellett évről évre egyre több külföldi fiatalok tanul az egyetemen. Az intézmény és a város nemzetköziesítéséhez az ingatlanárak, az albérletárak növekedése is társult. Így a hallgatók és az egyetem számára is stratégiai kérdéssé vált a lakhatás
tette hozzá Németh Kevin, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke.
Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Debrecen gazdasági fellendülésének több olyan területe is van, amely szorosan összefügg a térség fejlődésével. Az egyik ilyen pillér a lakhatás. Mint mondta: a helyi albérlet- illetve ingatlanpiac keresleti oldalán meghatározó szerepet töltenek be az egyetem hallgatói, ezért is fontos, az intézmény most bejelentett lakhatási stratégiája.
A Debreceni Egyetem hat campusán – Debrecenben, Hajdúböszörményben, Nyíregyházán és Szolnokon – jelenleg 16 kollégiumban összesen 4943 kollégiumi férőhellyel rendelkezik, amelyek negyede az elsőévesek rendelkezésére áll.
Forrás: Debreceni Egyetem M. Tóth Ildikó Sajtóközpont – ÉE










Hozzászólások