A hortobágyi pásztorok mindennapjai holnaptól a mozikban

A hortobágyi pásztorok turisták elől féltve őrzött mindennapjait mutatja be Bodnár V. Róbert Hajszra és cselőre című másfélórás dokumentumfilmje, amelyet csütörtöktől vetítenek országszerte a mozik. A film keddi budapesti díszbemutatóját követően csütörtökön Debrecenben is tartanak egy díszbemutatót.

Két csikós és két gulyás mindennapjaiba enged bepillantást a játékfilmes módszerekkel és eszközökkel készült látványos dokumentumfilm, amelynek címe az a két szó, amellyel a puszta gulyásai ma is irányítják a négyökrös szekeret.

A filmben elhangzó történetek egy-egy képet villantanak fel a szűkszavú, furfangos pásztorokról, a pusztai lét nehézségeiről és a gyakran felbukkanó humorról, amely átszövi az életüket

mondta Bodnár V. Róbert rendező a tegnapi budapesti díszbemutató előtt az MTI-nek.

Próbáltuk ezeket az agyonhajszolt, már-már unásig emlegetett, archetipikus, pusztával kapcsolatos közhelyeket kizárni, és egy olyan képet adni a Hortobágyi Nemzeti Parkról, amely ismeretlen a modern, városi ember számára. Mintha egy kulcslyukon keresztül meglesnénk a pusztai pásztorok gondosan elzárt mindennapjait

hangsúlyozta.
Előzetes. vimeo.com

A film ötletének megszületéséről elmondta, hogy Simon Tamás operatőrrel és Seres Péter producerrel egy olyan különleges szubkultúrát kerestek, amely nincs még nagymértékben feldolgozva, és érdekes lehet a nézők számára is. „Engem már régóta érdekelt a pusztai világ, amelyről sok elbeszélést és novellát olvastam, egyebek mellett Móricz Zsigmond is sokat írt róla” – magyarázta.

Felidézte, hogy nagy munkával járt a pásztoremberek bizalmába férkőzni, és elérni, hogy elmeséljék történeteiket a régmúltból, a pusztában gyerekeskedő „betyárokról”. Ez egy nagyon zárt világ, eleinte szóba sem álltak velük, lépésről lépésre kellett haladniuk. Több terepszemlét és találkozót követően indult el csak az a folyamat, amely után már lehetett látni, hogy elkészülhet a film – mondta a rendező, aki kutatómunkája során a pásztorkodás hagyományába is beleásta magát.

Hozzátette, hogy a mai csikósok és gulyások ugyanazokat a pásztorhagyományokat követik, és mintha egy időkapszulában élnének. Annak ellenére, hogy az ott élők ismerik a modern technika vívmányait, ugyanúgy élnek az állatok között, mint déd- vagy üknagyapáik százötven évvel ezelőtt. „Így nevelik az utódjaikat is” – mutatott rá a rendező.

A Hajszra és cselőre, amelynek látványvilágát a legmodernebb technikával készítették, három évet felölelő munka eredménye. Seres Péter mellett producere volt Romwalter Judit és Dudás Attila, gyártója a Stardust Films. A film zenéjét Hrutka Róbert szerezte, a főcímdalt Tompos Kátya énekli.

Forrás: MTI

Exit mobile version