Mi a kedvesség? Nehéz megfogni sziruptól mentesen ennek a viselkedéstípusnak a fontosságát, de tény, hogy az ember egyik ösztönös magatartásáról van szó, ami minden esetben pozitív hatással bír. Miért éri meg kedvesnek lenni? Miért profitálhat belőle mindenki? És vajon, miért fukarkodunk vele ennyire?
Ma van a kedvesség világnapja. A jeles napot egy japán mozgalom (Apró Kedvesség Mozgalom) indította hódító útjára 1963-ban, 1997-ben pedig elengedték az esemény kezét, hogy szerencsét próbálhasson az ország határain kívül is. Egy évvel később, már nemzeteken átívelve hirdette november 13-a, hogy egy szeretetteljes gesztus, sokkal több fényt tud vinni bárki mindennapjaiba, mint azt gondolnánk.
A kedvesség egy olyan magatartásforma, mely önzetlen, nagylelkű, figyelmes, melynek következménye pozitív, a másik fél kedélyállapotának javulását eredményezi. Az empátia a „mozgatórugója”, egyes források szerint az ember egyik ösztönös viselkedés típusa. A kedvességet nem dicséret, vagy fizetség motiválja, gyakorlása pedig nem kerül pénzbe, nem függ élethelyzettől, társadalmi státusztól, edukációtól. A kedvesség az irodalomnak, a vallásnak és a pszichológiának is bőven adott munkát az évszázadok során, a világ jelenlegi élethelyzetét tekintve pedig garantáltan kiaknázatlan még a jelenség.
Merthogy 2020 óta picit kifordult minden az általunk ismert négy sarokból. Ami eddig magától értetődő volt, az most nem feltétlenül, legyen szó egy baráti kézfogásról, egy rég látott ismerős megöleléséről, vagy egy tömegrendezvény közepén való ácsorgásról. Sajnos, ide lehet sorolni a kedvességet is, hiszen olyan túlfeszített mentális állapotban lebeg a társadalom, ami egyetlen apró szikrától robbanna.
A bizonytalanság- ami lassan 2 éve tart-, a gyorsan változó helyzetekhez való kényszerű adaptálódás, a szociális élet szezonálissá válása megterheli bárki elméjét, így nem biztos, hogy a másokkal szemben tanúsított empátia lesz az, amire erőt és energiát fog fordítani az emberek zöme. Emellett oly sok helyen olvasható tőlünk, magyaroktól, hogy népünk nem a kedvesség mintapéldánya, így sokszorosan vert helyzetből vágunk neki a mindennapoknak a figyelmesség sztrádáján.
Pont a fenti jellemzők miatt az embert napokra- sőt, hónapokra- feltölti, és visszaadja az emberiségbe vetett hitét egy olyan élmény, amikor egy nehéz helyzetben kedvességet tapasztal valakitől.
Az együttérző hangnem, a támogatás, a másik hogyléte felőli őszinte érdeklődés, a segítőkészség, vagy csak a hallgatóság pozíciójába való behelyezkedés mind-mind a kedvesség halmazába tartozik. Mind apróság, ám ha jókor, jó helyen alkalmazzuk, örömet okozunk embertársunknak, amit látva a mi endorfin szintünk is magasabbra kúszik.
És épp ez lenne a kedvesség világnapjának is a lényege: az empátia apró cseppje bármikor csaphat akkora hullámokat a másik ember lelkében, mint egy hurrikán az óceán fölött. Nem tudhatjuk, mennyi negatívum árnyékolja be a másik mentális állapotát, amibe egy kis figyelmességgel fényt vihetünk. Nem tudhatjuk, mikor volt a másikkal bárki kedves utoljára, de most mi kezdhetünk egy új sort, hátha a következő figyelmesség nem várat túl sokat magára. A kedvesség nem kell, hogy ritkán látott luxuscikk legyen. Semmibe sem kerül, mégis felbecsülhetetlen kincs. Nem csupán ma, november 13-án, hanem az élet minden napján, utcán, boltban, egy szakrendelés várójában, vagy az otthonunk melegében.
Hozzászólások