A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány 250 millió forinttal támogatja egyes ebrendészeti telepek működését; tizennégy szervezet részesül támogatásban, azonban mindez feltételrendszerhez kötött – közölte az alapítvány csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a projekt célja, hogy elősegítse az állatbarát szemlélet érvényesülését az intézményekben, segítse azok bővítését, és olyan férőhelyeket hozzon létre, ahová különböző eljárások során lefoglalt, elkobzott állatok elhelyezhetők.
Az alapítvány nemcsak előírja a feltételek betartását a támogatási szerződésben, hanem azok ellenőrzését is tervezi, ezzel segítve a jogszerű és állatbarát működtetést.
A feltételek között szerepel egy helyi kóborállat-megelőző akcióterv kidolgozása és végrehajtása, a kóbor állat befogásával, tulajdonjogának átruházásával és elhelyezésével kapcsolatos kormányrendelet ismerete és betartása, legalább hároméves jogszerű működés, illetve lehetőség szerint együttműködés állatvédő szervezettel és az ebrendészeti tevékenység kiterjesztése új településekre.
A támogatásból Bácsalmás, Balmazújváros, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Kaposvár, Kompolt, Nagydobos, Nyíregyháza, Ópályi, Tiszafüred és Zalaegerszeg önkormányzata, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Mancsmentő Állatvédő Egyesület és a Mezőkövesdi VG Nonprofit Zrt. részesül – derült ki a közleményből.
Forrás: MTI










Hozzászólások