A dokumentumfilmet látva nem véletlen, hogy az alkotás alcíméül a rendező, Giovanni Troili a fény és a víz bűvkörében-t választotta. A legnagyobb francia impresszionista festők egyike, Claude Monet ugyanis nem tudott egyik nélkül sem meglenni, sőt, e kettőt ötvözve, a legnagyobb szabású és hatású alkotásain a lehetetlen megragadására vállalkozott: a saját kertjében termesztett vízililiomait úgy kívánta a vízzel együtt ábrázolni, ahogyan azok a fény hatására változnak…
De javaslom, hogy ne szaladjunk ennyire előre: hiszen, amíg Monet ennek az alkotási folyamatnak a lehetőségét megteremtette a maga számára, hatalmas utat járt be, amelyet a dokumentumfilm gyönyörűen követ végig. Mégpedig a lenyűgöző Szajna-menti környezet bemutatásával, hiszen – tudjuk meg a filmből – Monet életútja gyakorlatilag a francia folyó útja is: mindig, minden egyes életszakaszában ezt követte, hisz egyszerűen nem tudott víz nélkül létezni. 19 éves koráig Normandiában élt, ahol karikatúrákat készített, ám ez a művészeti tevékenység nem elégítette ki. Eldöntötte, hogy festő lesz, s ideális helyszínt keres az alkotásaihoz. Először – a víz közelsége miatt – egy hajón rendezte be a műhelyét, s tükörként használta az őt körülvevő vízfelületet arra, hogy általa lássa meg, miben, milyen körülmények között él. Egy idő után azonban a hajót körülvevő természet rémálommá vált számára: folyamatosan ki volt téve a szeszélyes időjárásnak, s élete első csapása is bekövetkezett: elvesztette első feleségét, Camille-t, akinek a halálát a nőt ábrázoló, de valójában a saját fájdalmát kifejező festményein „foglalta össze”.
Harmincnégy éves volt, amikor lehetősége adódott arra, hogy párizsi Musée d’Orsay-ban, más, akkor még szintén „névtelen” festőtársaival megrendezze az első kiállítását, ahol a híres A felkelő nap impressziója című festményét is bemutatta. A kritikusok érdeklődését felkeltették a művész képei, s az egyik ítész meglehetősen elmarasztaló véleménye adta tulajdonképpen a nevet annak a csoportnak, amelyet a későbbiekben impresszionistáknak nevezünk, a fenti kép címét alapul véve.
Monet életútja azonban – lévén, hogy szerencsére elég idős kort ért meg – ettől kezdve, az ismertségétől kezdve még számtalan nem várt fordulaton ment keresztül, amely fordulatokat, még akkor is, ha legtöbbször negatívak voltak, a festőnek – legalábbis művészi szempontból – volt ereje a maga javára fordítania.
A Camille halálát követően új családot alapító Monet ugyanis új helyszínt keresett az alkotásainak is, s így költözött népes családjával Givernybe. Ahol egy másik szenvedélyének is élhetett: gyönyörű – a filmből megtudjuk, hogy ma is létező és szintén csodálatosan gondozott – kertet rendezett be. Igen ám, de a víz iránti szeretetét itt sem tudta levetkőzni, s képes volt ezt a két szépséget: a kert virágainak színpompáját és a víz csodáját egyesíteni. A folyót a birtokára terelve egy kis tavat épített a ház és a kert köré, s ebben „születtek meg” azok a vízililiomai, amelyek élete utolsó korszaka leghíresebb alkotásainak tárgyát képezik. De megint előreszaladtam: a film ugyanis figyelmeztet rá: hiába az idilli környezet, Monet korántsem volt boldog ember. Éspedig épp a szenvedélye, a festés tette boldogtalanná, hiszen tényleg a lehetetlent kívánta minél precízebben megragadni. Impresszionista lévén egyetlen pillanatot kiragadni és ábrázolni, egy olyan természeti jelenséget, amely a következő percben már egészen máshogy néz ki. De mivel rendkívül jó szeme volt, még ha iszonyú kínszenvedések árán is, de megszülethettek a csodálatos alkotásai.
Egészen a látása romlásáig s második felesége haláláig úgy tűnt, hogy rendben van minden. Mindezt tetézte egy természeti katasztrófa, valamint az I. világháború kitörése is. A dokumentumfilm feltárja számunkra, hogy Monet a folyamatos sorscsapásokat hogyan, mi módon dolgozta fel, s hogy ki volt az, aki ennek feldolgozásában – egészen a háború kitöréséig – segített neki. Egy politikus, akinek kilétét itt azért nem szeretném felfedni, mert ez is rendkívül izgalmas része a filmnek, amit javaslom, az alkotást megtekintve „fejtsenek fel” Önök.
Annyit azonban még elárulhatok, hogy élete végén ez a majdnem-vaksággal küszködő pacifista, a háború minden válfaját ellenző művész még arra is képes volt, hogy a betegségét a szövetségesévé téve új perspektívát adjon az addig festett vízililiomainak, ezáltal többletjelentéssel ruházza fel őket. A háború idején a virágai szépségét és a fronton zajló borzalmakat egyesíteni tudta a képein. Ezek az alkotások tehát már korántsem csak a természet imádatáról: a víz és a növények harmóniájáról szólnak, hanem a liliomok pirosas-lilás színe a vér, a könny, a fájdalom szimbólumává is válik.
A sorozathoz híven, ez a Monet-életrajzot feldolgozó epizód is betekintést enged azokba a múzeumokba is, ahol mind a mai napig a leghíresebb Monet-képek, mint például a Kazlak, dél, A japán híd Givernyben vagy a Tavirózsák láthatók. Az érzékeny kameraállások, a fotózási technika csúcsteljesítménye segítségével most is úgy érezhetjük, hogy nem a filmvásznon keresztül látjuk ezeket a festményeket, hanem ott járkálunk az adott kiállítótérben. S még valamire sarkall a film: a gyönyörű Szajna-menti tájakat láttatva arra ösztönöz, hogy ha tehetjük, egyszer nézzük meg személyesen is ezt a csodás, Monet megigéző és megihlető francia vidéket.
Gyürky Katalin
Hozzászólások