A rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos arra kérte a nagycsaládosokat, hogy a kormányhivatalokban igényeljék a számukra biztosított további gázárkedvezményt, mert az nem jár automatikusan.
A kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy az átlagfogyasztás mértékéig minden magyar háztartásban, magyar családnál fennmarad a rezsicsökkentés. A gáz esetében az átlagfogyasztás 1729 köbméter évente, az áramnál 2523 kilowattóra évente – tette hozzá.
Németh Szilárd pénteken a közmédiának nyilatkozva elmondta: a nagycsaládos gázfogyasztási kedvezményt három- és az annál több gyermekes családok vehetik igénybe. Ismertetése szerint a háromgyerekesek esetében az éves 1729 köbméteren túl további 600, négygyermekesektől felefelé pedig minden gyermek után még 300 köbméterrel nő a kedvezményes sávhatár. Tehát a nagycsaládos kedvezményes sávhatárig köbméterenként 102 forintot kell fizetniük 1020 forint helyett.
Egy háromgyermekes család a nagycsaládos kedvezménnyel további 550 800 forintot, a négy gyermeket nevelők plusz 826 200 forintot, az ötgyermekesek 1 101 600 forintot tudnak megtakarítani havonta.
A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a nagycsaládosoknak eddig is jártak kedvezmények, azonban ezeket „nagyon kevesen vették igénybe, hiszen korlátlan volt a rezsicsökkentés mindenki számára”. Tájékoztatása szerint a 300 000 magyar nagycsaládosból eddig 26 000 család igényelte a kedvezményt.
Mint közölte, a nagycsaládosoknak járó kedvezményt a kormányhivatalokban, kormányablakokban kell igényelni, ahol megtalálhatóak az igénylőlapok.
Az igénylőknek magukkal kell vinniük a legutolsó gázszámlájukat és a szolgáltatási szerződésüket, és a kedvezményt csak az a szülő veheti igénybe, akinek a nevére szól a gázszámla
hívta fel a figyelmet Németh Szilárd.
Forrás: MTI
