A 10. jubileumi, a női közösségek erejét ünneplő Terézanyu pályázat idei 4 kategóriájában – Kisgyerekes lét, Női közösségek, Most én jövök!, Csajok a pult mögött – összesen 400 pályamű érkezett. A jubileumi évben érkezett a legtöbb írás, és a pályázat történetében a legtöbb díjat is most osztották ki.
A pályázat és a klub 2010-ben jött létre, azóta több ezren írták meg saját történetüket, számos díjazott kapott ihletet és bátorságot ahhoz, hogy rendszeresen publikáljon, sőt, elinduljon írói pályáján: Bibók Bea, Fiala Borcsa, Murinai Angéla, Mészöly Ágnes, Kalapos Éva Veronika, Várfalvy Emőke, Pápai Ildikó, Tóth–Zsiga Borbála és a 2023-ban tragikusan fiatalon elhunyt R. Kelényi Angelika karrierje is innen indult, mikor 2013-ban fődíjat nyert.
19 szerző közel 150 kötetéhez van köze a Terézanyu pályázatnak és a közel 20 éve, az Állítsátok meg Terézanyut c. regény megjelenése óta működő klubnak. A több mint 10 éve működő Terézanyu pályázatra 2010 óta több ezer bátor, sőt merész, felemelő, felkavaró írás, vallomás érkezett az ország minden tájáról, minden korosztályából- a tíz év anyaga hűen tükrözi azt, hogyan élnek hazánkban a nők. A gyakran nehéz történetekről, sorsokról, sőt csapásokról pedig ennyi év alatt kiderült, hogy szerzőink többsége még a legnehezebb élethelyzetekből is fel tudtak állni, újrakezdeni- a közösségünk támogatásának is köszönhetően, számos sikertörténettel vagyunk gazdagabbak mindannyian.
Az idei 400 beérkező pályázat gondos és lelkes előválogatását is a Terézanyu Klub háttércsapata, eddigi díjazottjai végezték el. A jubileumi pályázat főtámogatója az Eisberg Hungary Kft, támogatói a Danubius Hotels, a Tesco Magyarország és B. Braun Magyarország.
Az idei év a női közösség, a sisterhood megtartó erejének is ünnepe egyben. A sisterhood erejét képviseli az a több ezer pályázó, akik az elmúlt egy évtizedben barátokra, kollégákra, társaságra találtak. Az összefogást képviseli a zsűri is, hiszen a legnagyobb női lapok és portálok vezetői foglalnak benne helyet, dacára annak, hogy riválisok. A zsűri élén Rácz Zsuzsa, a pályázat létrehozója, az idén 75 éves Nők lapja képviseletében Akovács Éva főszerkesztő, a wmn.hu vezető szerkesztője Fiala Borcsa, és a noivalto.hu alapító főszerkesztője, Békéssy Olgi. Őket támogatja a pályázat főszponzora, az Eisberg Hungary Kft. cégvezetője, Gazsi Zoltán, aki idén lett elsőkönyves.
A 10. jubileumi Terézanyu pályázatra a legtöbb mű a Kisgyerekes lét kategóriában érkezett, a közösség vezetője, Rácz Zsuzsa író tavalyi tabutörő bestsellere, a Terézanyu folytatása, a Kovácsné kivan ihletésére, ahogyan a regény is, a pályaművek is a kisgyerekes lét szinte minden, gyakran láthatatlan aspektusát megmutatják: a teljes és visszafordíthatatlan változást, amire senki nem tud felkészülni, a kisgyerekes léttel járó napi káosztól a családi munkamegosztás egyenlőtlenségein át a nők testi-lelki, gyakran szégyellt, vagy titkolt változásáig és természetesen a párkapcsolatok, házasságok radikális változásáig. Tabuk, amelyekről nem lehet eleget beszélni: pedig életbevágó lenne, hogy a szülővé válás rögös útján a terheket egyenlően osszák meg nők és férfiak, ne menjen rá a kapcsolat a gyerekvállalásra, ahogyan azt a statisztikák egyértelműen jelzik, mégsem beszélünk erről nyíltan.
KISGYEREKES LÉT KATEGÓRIA
A kisgyerekes lét kategória fődíjasa a bácsalmási, 46 éves Ágoston Andrea, elképzelhetetlenül nehéz gyerekkort követően építette fel a saját életét. Gyermek volt maga is, amikor már a húga életét kellett óvnia, és mellette áll azóta is. Ikerlányokat nevelnek férjével, saját sorsa örökletes terhével tudatosan küzd nap mint nap, írása ennek hű tükre.
“Nem tudom, mennyi idő telik így el, de már bizseregnek a lábaim, ahogy az ágya mellett guggolok dúdolgatva. Az érintésem okozta rémület alábbhagy benne. Az ajka, a mindig lefelé biggyedő, reszkető kis vonal egyenessé válik. Tenyeremben érzem ütemes, nyugodt szívverését. Így alszik el, talán életében először biztonságban.”
Ágoston Andrea az Eisberg közösségeknek felajánlott 250 ezer forintos díját a Korábban Érkeztem Alapítványnak szánja.
A fődíjas lányaival és férjével a Danubius Hotels támogatásának köszönhetően négy gondtalan napot tölthet terülj- terülj asztalkámmal, all inclusive ellátással, a szálloda gyerekfoglalkoztatóval is megáldott bükfürdői szállodájában.
A kategória 2. helyezettje a budapesti, könyvesboltban dolgozó, 32 éves, kétgyermekes apuka, Pitner Bálint. Bátor írásával elképzelhetetlen tabut tört meg: hogyan változtatta meg őt fia születése és mi változott benne akkor, amikor kiderült: nem ő a gyermeke biológiai apja.
“Rengeteg kérdés merül fel, hogyan és mit lehet mondani a gyereknek. Engem szólít apának, de mit is jelent ez, amikor én meginogtam az apai minőségemben? Neki két apukája van. Ezt szerettem volna, ha mindenképp tudja. Ha felnő és később szembesül a valósággal, trauma.”
Bálint a WMN ajándékutalványát és megjelenési lehetőséget is kap.
A 3. helyezett, a szegedi Bernát Bianka, írásában az örökbefogadás folyamatáról ír, keresetlenül ábrázolva a káoszt, amely két kicsi, de már nem újszülött gyermek várva várt érkezésével jár.
“Nagyon szerettem a régi életünket, a szabadsággal, a csenddel, a sorozatokkal. Aztán megjött Ők. A 2,5 éves Jancsi, és a 3,5 éves Juliska megérkezett az életünkbe és azzal elkezdődött az én anyává válásom folyamata, amit szívesen hasonlítanék egy tündérkeresztanyás varázspálcás suhintós akcióhoz, de nem… ez inkább olyan, mint egy hernyó lepkévé alakulása, lassú, nehéz, időnként fájdalmas, de magában hordozza a csodálatos végeredményt.”
A Nők Lapja megjelenést biztosít számára és egy éves előfizetést.
A közönségszavazás fődíját és az Egyenlítő Alapítvány különdíját kapja a 39 éves, szegedi Hajnal Edina, aki a gyermeke születését követő időszak öröméről, kínjairól és kínkeservvel elmondható érzéseiről ír tabutörően:
„Egy lopott percben olvastam, hogy a gyerekágyas időszakban nagy esély van arra, hogy az anya többször haragudjon a férjére, mint előtte. Elgondolkodom ezen és be kell lássam: van benne valami. Ha a szívemre teszem a kezem, azonnal tudom, hogy mi az. Utálom, hogy a férjem megteheti, hogy aludhat, ehet, ihat, dolgozhat ugyanúgy, mint a kisbabánk érkezése előtt. Haragszom a privilégiumaira. Ő megtarthatta mindet, én meg már a terhességem alatt szép lassan elveszítettem az összeset.”
MOST ÉN JÖVÖK! KATEGÓRIA
A második legnépszerűbb, legtöbb szerzőt vonzó idei kategóriánk a főtámogató Eisberg által ihletett Most én jövök!, amelyben a saját magunkkal szembeni felelősségünk történetei olvashatóak. Kit, mi ébresztett rá arra, hogy egyetlen élete van?
Nőként hajlamosak vagyunk igényeinket, álmainkat alárendelni a szeretteinknek, a hivatásunknak, de Gazsi Zoltán cégvezető, a kategória megálmodója szerint életbevágó, hogy a saját életünkért ne csupán vészhelyzet hatására kezdjünk el felelősséget vállalni.
A kategória fődíjasa, a budapesti, 36 éves Csepely Tímea a bántalmazó házasságból való, rendkívüli erőt követelő menekülésének történetét osztja meg, és azt, honnan, miből merítette szupererejét, amely máig kitart.
“Már elviselhetetlen a szívdobogás és a torkomat szorító magány. Megmondtam, hogy elválok, de azóta olyan félelmetes lett. Nem szól hozzám, de e-maileket ír a közös nappalinkból, ami olyan, mintha egy hódító nép betört volna birodalmamba, és megváltoztatná mindennapi életritmusomat. Elmegyek futni este, hogy egyedül legyek, kapjak levegőt, mert a nappaliban már olyan kevés van.”
Csepely Tímea egyéni díját a Book24 50 ezer forint értékű könyvutalványát kapja, ő maga pedig az Eisberg közösségeknek felajánlott 250 ezer forintos díját az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványnak szánja.
A kategória 2. helyezettje a WMN különdíját kapja. A kecskeméti, 39 éves Csernák Krisztina felemelő története arról szól, hogyan maradt magára két kisgyerekkel férje váratlan halálát követően és hogyan állt talpra.
“Pár nappal később ott ülök az első személyközpontú csoporton. Tökéletesen elrendezett kör, zavarban lévő kedves ismeretlenek. Mindenki pszichológus.
– Most én jövök? – A szám, mintha magától beszélne, viselkedésem feszes kontrollja elillan. – Kriszti vagyok, rákos a férjem, és hamarosan meg fog halni. Két kisgyermekem van – fojtogat a sírás, de csak azért is végigmondom narratívámat.
A kedves ismeretlenekkel ebben a pillanatban válunk évekre egymás szövetségeseivé.”
A kategória 3. helyezettje, a Női Váltó különdíjasa a budapesti, 50 éves Sós Dóra Eszter, aki bátor döntését követően képes megélni azt, ami mindenkinek járna – pláne 2 gyerek felnevelése után – egy hosszabb szünetet a napi darálóból:
“Mire vágyik egy egyszerű nő? Elmegy mammográfiára és komplett vérképre. Főz a családnak hétköznap is. Egy szó: nutellás croissant (kettő). Meditálok. Félórás gerincgyakorlatot végzek a youtube-ról. Felpucolom ecettel a tengerimalac-pisit a parkettáról. Kávét iszom húsz éve nem látott emberekkel. Terápiára járok. És mindent én, magamért, és ez elképesztően új, furcsa és nagyszerű érzés.”
A budapesti, 50 éves Riederné Fonyó Barbara a közönségszavazás fődíjasa arról ír roppant érzékletesen, hogy miért és hogyan NEM kattant meg a pandémiában öt gyermekkel és egy férjjel összezárva, viszont hogyan kattant rá valamire, ami mára szenvedélyévé vált.
“Most is írok. A járvány alatt. De érzem, hogy ez már nem elég. Pedig már naponta írok, amit korábban sose tettem. De hiába élesek a betűk, hiába feketéllnek a fehér háttéren, hiába tűnnek kereknek a történetek, én valahol nagyon messze vagyok. Önmagamtól. Pedig most kéne csak az erő, a felszínen maradni, összerántani a családot, messzire űzni a káoszt, új rendszert kialakítani, visszanyerni az egyensúlyt, hogy menjen, hogy legyen, hogy megmaradjon. A család. A gyerekek. Mi.”
CSAJOK A PULT MÖGÖTT KATEGÓRIA
Az idei pályázat újszülött kategóriája a Tesconak köszönhető, első alkalommal hirdették meg közösen a Csajok a pult mögött kategóriát.
A kiskereskedelemben, a boltokban szolgálatot teljesítő több százezer, nap mint nap értünk dolgozó, és a pandémiában is helyt állt nők teljesítménye előtt kívánnak tisztelegni.
A kategória fődíjasa Mile Judit, egy gyerekkori álom megvalósításáról és egy életre szóló barátságról mesél:
”Már gyerekkoromban tudtam, ha felnövök, boltos leszek”.- és a hivatásával együtt megtalált életreszóló barátságról. A frissen száradt ruhákat vasalva, hajtogatva arról ábrándoztam, hogy egy ruházati bolt pultja mögött kínálom eladásra képzelt vevőimnek az illatos ruhaneműket. Ezt szerettem legjobban játszani. Rendszeres iskola utáni programom a vacsora vásárlása volt. Minden bevásárló listám ugyanúgy kezdődött, 5 sör, 1 szofi, kenyér meg virsli vagy parizer. A boltban, ahova vásárolni jártam, kedves, mosolygós nők sürögtek a pult mögött. Alaposan megfigyeltem őket, míg sorban álltam. Miután beadtam a kereskedelmi iskolába a jelentkezésem, már alig vártam, hogy egy női közösségbe kerüljek. Apámmal és két fiútestvéremmel együtt három férfi alkotta a családomat. Vágytam rá, hogy csajok között legyek.”
Mile Judit a Tesco közösségeknek felajánlott 250 ezer forintos díját az Autizmus a családban Debrecen Egyesületnek ajánlotta fel.
A 2. helyezett Spenger Kincső fergeteges stílusban a somogybabodi Kisbolt és Nagybolt mozgalmas életének, és egyben saját gyermekkorának legendás karaktereit örökíti meg írásában: Éva nénit, Jutka nénit és Ibolyát.
“Emlékszem egy nyári szombat délelőttre, amikor rajtam volt a boltos sor, és a listámat szorongatva igyekeztem mindent összeszedni. Szombaton csak délig volt nyitva a Nagy Bolt, úgyhogy elég sokan voltunk. Rusznák Gyuszi és felesége, Ildi a csemegepultnál álltak. Gyuszi a nagy melegre és a szabadnapra való tekintettel már bekaphatott pár pálinka-sör menüt, gyanítom, hogy Ildi eleve a szemben lévő kocsmában vadászta le, mert amúgy nem volt egy boltba járós fajta a Gyuszi.”
A kategória 3. helyezettje kivételesen férfi, Boros Tamás, akinek a “vérében van” a kisbolt szeretete. Arról ír, hogyan vált a helyi közösség intézményévé az 1141-es számú kisbolt:
„Szerették a Tamás boltját a városrész lakói. Mindent megszerzett, ami akkor még a lehetetlen kategóriájába tartozott. Néha volt narancs, ritkábban banán is. Volt habpatron és Marlboro, időnként Pick szalámi és üveges Nescafé. Majdnem minden vevőt ismertünk. Reggel „szendvicset” gyártottunk szakmányban, ami egy szelet párizsi volt a félbevágott zsömlében, mert a szomszédos általános iskola minden diákja nálunk akarta szendvicsre váltani az összes zsebpénzét. Hattól tizenegyig nem lehetett kimozdulni a pult mögül, folyamatos volt a népáradat.”
A közönségszavazás abszolút fődíját a legtöbb szavazattal Madarász Szilvia nyerte. Arról ír, hogy egy súlyos, sorsfordító diagnózis után hogyan állt talpra, és hogyan támogatják a talpon maradásban kolléganői. Sclerosis multiplexszel az élet munkahelyen – avagy senki nem tud úgy elesni, mint én címmel.
„2021 májusa. Kívülről látom magamat. Mintha kiléptem volna a testemből. Mai napig beleborzongok. Hallod a neved, te következel, az orvos szól. Mennél, de nem tudsz, másokra vagy utalva. És betolnak. Vizsgálnak, sürgősségi MR. Majd pár óra, és kimondták az ítéletet felettem: SCLEROSIS MULTIPLEX. Fú, hallottam ezt már valahol. Hol is? Ja, egyik ismerősömnél merült fel ez. Azt hiszem, valami idegrendszeri gond. Ja, hogy neki mondták, tényleg, hogy fogadja el, hogy innentől ágyhoz kötve éli az életét.
Az élet adott egy új esélyt. Meglassulva, de élvezve. Megadta nekem azt a hihetetlen különleges lehetőséget, hogy olyan helyen dolgozhatok, ami életem álma. Településünk önkormányzatára kerültem.”
A NŐI KÖZÖSSÉGEK EREJE
A jubileumi pályázat névadó kategóriájában – a női közösségek ereje – több tucat közösséget bemutató, és még több erőt adó, sőt életet mentő, sorsfordító női barátság történetét írták meg a pályázók.
Az egyik legszebb, legfelkavaróbb és egyben példaértékű történetéért a pályázat egyik támogatója, a B. Braun Magyarország, Sisterhood díjat adott át a budapesti Balla Krisztinának a Fehér Gyász című írásért.
“A szokásos hajnali négyes kelés. Megyek szoptatni. Lilit gyorsan mellre teszem, és kezembe veszem a telefonom. A képernyőn rögtön látom is Lilla nevét, mosolyogva nyitom meg az üzenetet: „Sajnos ma már nem érzékeltem mozgást, és a kórházban az orvosok már nem találtak semmi életre utaló jelet. Az oxitocin után gyorsan megszületett Janka. Elbúcsúztunk tőle.”
A zsűri fődíját, és Rácz Zsuzsa író különdíját a budapesti, 34 éves Héda Veronika kapta, aki a kisgyerekes lét anyát-apát próbáló időszakában egy különleges közösségben lelt életmentő támogatásra.
“Falak omlanak le bennem, a romokból kúszónövény burjánzik és kapaszkodik mindenbe, ami körülvesz: a ropimorzsákba, a babzsákba, a gitár hangjaiba. Mintha a saját nappalimban ülnék, csak itt jobb, mert nem egyedül küzdök benne az összekuszálódott gondolataimmal. Itt egy nagy, közös, színes gubanc van, amiben elfér az én összegabalyodott világom is; együtt bogozzuk ki az egészet, és szövünk belőle erős, mindannyiunkat megtartó hálót.”
Héda Veronika az Eisberg Hungary által felajánlott 250 ezres támogatás összegét az Anyahajó Egyesületnek ajánlja fel, amelynek alapítója Kustár Blanka szintén írt a pályázatra.
A zsűri a második díjat, és egyben a WMN különdíját a 62 éves, budapesti Pudics Zsuzsannának ítélte oda, aki így kezdi írását:
„A mi családunkban a nőknek, mindent bírniuk kell. Ez a női transzgenerációs üzenetünk.”
Zsuzsanna azonban édesanyja betegsége kapcsán a női közösségétől tanulja meg, hogy lehet másképp:
“Gyerekkoromban soha nem láttam anyámat pihenni. Ugyanolyan precizitással törölte a port a polcokról, mosta a padlót, rakta át a vizes ruhát a mosógépből a centrifugába, mint ahogyan tisztította a zöldséget a gulyásleveshez. Ha leült velünk tévét nézni, maga elé húzta a kis dohányzóasztalt, ráterített egy vastag törülközőt, arra pedig egy lepedőt, és azon vasalta a ruháinkat. Életének minden pillanatát hasznosan kellett töltenie.”
A zsűri harmadik díját és a Női Váltó különdíját a 40 éves, Budapesten élő Párkányi Kornélia kapta, aki – ahogyan mondani szoktuk, amikor nem merjük/akarjuk használni az autista jelzőt – egy különleges gyermeket nevel és egy nagyon különleges szövetségben lelt társakra, az Autimamikra.
“A teremben vegyesen ültek anyák és apák. Az arcukról pontosan leolvashattam minden esetben, mennyire törte már meg a kapcsolatukat a gyermekük vagy gyermekeik diagnózisa. Aztán ott voltunk mi hárman, a szingli anyák. Akik mellett nem állt már se morcos, se vidám partner, vagy mert belefáradtak az autizmus megpróbáltatásaiba, vagy mert bele sem akartak kezdeni, esetleg találtak új, problémamentes versenyzőt.”
A kategória közönségszavazását és egyben Bódi Judit, Hajdúnánás új, első női polgármesterének különdíját a budapesti, 36 éves Muzslai-Bízik Hanna nyerte. Hanna olyan taburól írt, amely bár nagyon sok nőt érint, egyben rém nehéz róla beszélni: például arról, hogyan gyötri meg nem csupán a nők testét-lelkét a gyakran beláthatatlan küzdelem a vágyott gyermekért, hanem hogyan terheli meg a barátságokat is.
“Veszteségem fájdalma még a legszorosabb barátnői kötelékemet is majdnem bedarálta. Az infertilitás és az abból adódó selejtességérzés majdnem képes volt arra, hogy végleg elszakítson attól a három nőtől, akikkel kiskamasz korom óta – immár huszonnégy éve – közös az utunk. Náluk ugyanis születtek nászutas bébik, nekem meg még tizennégy év házasság alatt sem sikerült utódot prezentálnom. Micsoda végletes sorsok egy szeretetkapcsolaton belül! Hogyan lehetséges ezt közös nevezőre hozni?”
A díjak átadása után a zsűri tagjai bejelentették, hogy Sisterhood szövetséget hoznak létre. 2025-ben négy nagy, nőket érintő tabutémát dolgoznak fel és hoznak nyilvánosságra egyidőben. Az akció a wmn.hu 10. születésnapján, nőnapon indul és dec. 13-án, a házimunka detox- nap megrendezésével zárul.
A díjátadón emellett 10 írónő – Herner Dorka, Fekete Judit, Fiala Borcsa, Fodor Marcsi, Kalapos Éva Veronika, Mészöly Ágnes, Trogmayer Éva, Vass Virág, Várfalvy Emőke – Rácz Zsuzsa vezetésével megalapította az Alkotók Szövetségét is annak érdekében, hogy egymást hatékonyan tudják támogatni az alkotásban, a személyes márkaépítésben. Minden alkotótársat szeretettel várnak.
Támogatók:
- Eisberg Hungary Kft
- Danubius Hotels
- B. Braun Magyarország
- Tesco Hungary
A díjazottak írásai itt éritőek el: https://raczzsuzsa.com/terezanyu-palyazat-2024/
TOVÁBBI DÍJAZOTTAK:
KISGYEREKES LÉT KATEGÓRIA
A bántalmazó anyós figurája sajnos sokak számára ismert, de tabu jellege miatt, nagyon ritkán feltűnő figurájáról ír bátran a pomázi, 30 éves Palotai Franciska, aki Bátorság díjat kapott.
„Pólyázd majd be! Nehogy évekig szoptasd! Tedd majd le a kiságyba aludni, nehogy elkényeztesd!” Záporoztak az utasítások, miközben a beleegyezésem nélkül simogatta a gömbölyödő hasam. Én pedig tűrtem, olykor-olykor friss kutatásokról meséltem, de leginkább csak figyelmen kívül hagytam őt, már nem tudott kibillenteni az egyensúlyomból. Hétről hétre csak arra vártam, hogy a kisfiam megérkezzen.”
A lányát elhanyagoló anya, majd csecsemő unokája iránt is közömbös nagymama okozta csalódásról ír kendőzetlenül Labello, aki szintén Bátorság Díjban részesült.
“Aztán itthon ülök, kezemben a háromhetes csecsemőmmel, és megint várok. Csak azóta eltelt 25 év. De nem jön. Most éppen nem a munka tartja vissza. Most éppen hasmenése van. Azt mondja. Sajnos nem tud jönni segíteni nekem a baba körül, azt mondja. Biztos azt hiszem, direkt csinálja, pedig nem. Azt mondja. A jeges felismerés, hogy egyedül vagyok hagyva, azt hiszem, most csapott meg úgy igazán.”
Bibók Bea pszichológus, egykori Terézanyu fődíjas különdíját, a Csendtörő Díjat a Telkiben élő, 38 éves, Németh Tímea kapta Van kiút című rendkívül bátor írásáért. Timi, ha lehet, még nagyobb tabuval számol le: írása a szégyellt, titkolt, de annál többeket érintő mentális betegség, a súlyos depresszióból való kilábalás krónikája – ráadásul a negyedik gyermekkel várandósan – egy támogató családnak és egy örök barátnőnek köszönhetően:
“Barátnőm hívásait ignorálom. Mégsem adja fel. Rezeg az asztal közepén a mobil, kínjában már körbeforog. Fizikai fájdalommal jár megtervezni, hogyan fogok felállni a kanapéról és elmenni érte. Talán egy óra is eltelik, mire leküzdöm félelmemet, elbotorkálok a telefonért és visszahívom. Keveset mond, visszafogottan próbál aggódni, tudja, hogy most van az, amikor kórházba kell vinnie, én pedig szintén érzem, mennem kell.”
A Bajon élő, 39 éves Rajky Emőke, a Pikk Pakk Táska különdíját, az Anyutigris Díjat vehette át Csatlós Esztertől a kisgyerekes hétköznapok érzékletes és szórakoztató leírásáért:
“– Előbb magyarul tanulj meg, bogyó – mondja neki, majd hozzám fordul. – Nem kellene inkább magyar népdalt énekelnie?
– Azt is énekel. Én már hülyét kapok a mókuskától, a csigától, az összes depis magyar mondókától. Az egyik árva, a másik béna, a harmadiknak nincs cipője… Az empátiáról nem is beszélve. A doktor bácsi nehogy meggyógyítsa a szerencsétlen mókust! Tudod, hogy a bogyó úgy énekli, hogy meggyógyítja, meg?”
Spenger Kincső Hogyan lettem unalmas? című írásában fergeteges humorral ábrázolja a folyamatot, amíg az életet nagykanállal evő szingliből – szerinte – unalmas anyuka lett. Ezért meg is kapta a Nem lettem unalmas! Díjat.
„Tudtam, hogy meg vannak számlálva a perceim és a petesejtjeim, de még mindig forgattam a szemem, amikor a villamoson az anyukák a seggembe tolták a babakocsit, vagy ha a repülőn a közelemben ült egy csecsemős család. „Fasza, itt fog üvölteni.” Csodálatos évek voltak, és egyetlen percet sem cserélnék el semmire, még az alakuló epeproblémáimat sem.”
Nuszer Mirjam A gyerek című írásában saját eltűnését veszi észre az anyává válás folyamatában, megküzd vele és ábrázolja a legtöbbünknek átélhető stílusban: a Macinaci Díjat kapta.
„Aztán megszületett és én persze a második pillanatban szerelmes lettem és lehet, hogy gáz, de nem az elsőben. Én akkor csak örültem, hogy vége. Aztán valószínű, hogy ettől, hogy a fej(Ő)gép folyamatosan a gyereken volt és egyre kevesebb fény jutott az apjára, plusz elkezdtük egymást apának és anyának szólítani a férjemmel, a nőiességem az valamelyik pelenkával együtt landolt a kukában. Mackógatya, sportcipő, lego-frizura.”
Korner Veronika a fején találja a szöget Vigyázat, töltés alatt! c. írásában: a gyereknevelés- gondozás testet- lelket- párkapcsolatot próbára tevő éveiben a kedves szülők mentális egészségének megóvására tenné a legnagyobb hangsúlyt, amennyiben ő lenne a családügyi miniszter, ezért meg is kapta az Női miniszter Díjat.
„Rá kellett jönnöm, hogy nem az a lényeg, hogy a gyerek mit csinál, mit nem csinál, hanem az, hogy Én hogy reagálok minderre. Az a lényeg, hogy mit érzek, hogy hogyan küzdök meg különféle érzelmi helyzetekkel. Ezért, ha én családügyi miniszter lehetnék, az ideális méretű élettér és autó megszerzése helyett az érzelmi stabilitásra és az önismeret fejlesztésére helyezném a hangsúlyt. Önfejlesztési, önismereti tanfolyamokat, anyaköröket, sportolási lehetőségeket kínálnék ingyen a szülőknek.”
MOST ÉN JÖVÖK! KATEGÓRIA
A Rácz Zsuzsa különdíját, a Rettenthetetlen Díjat, a tiszatarjáni Marta Barbedor kapta, aki a család nőtagjainak halálát követően 30 évesen egyedül viszi a vállán a gondoskodás terheit:
“Anyukám négy éve ment el, Nagymamám két éve, most itt vagyok, félig viszem a batyujukat, tudom, nem kellene, de annak köszönhetően, hogy ők sajnos azt gondolták, hogy a testi-lelki jólét a sütésben, főzésben, és a kert plusz kiskert rendben tartásával, karrierrel/munkával és gyermekneveléssel megspékelve a legjobb, na hát ennek hála ma már a családom női ágon, anyai részről kihalt.”
A nyíregyházi, 30 éves Darvas Kruppa Terézia az ekcémából – amely köztudottan stresszbetegség – való felgyógyulásának, öngyógyításának történetéért kapta Ignácz Andrea, a nagykanizsai Királynői Klub – alapítójának különdíját.
“Tizenkét évig volt kitűnő bizonyítványom. Az elvárásokat az emberi kapcsolatok és a testi-lelki fáradtság elé helyeztem. Sokszor elhanyagoltam a belsőm legfontosabb igényeit a kapcsolódásra és az önazonosságra. Még sok évre lesz szükségem, hogy teljesen megtanuljak a jó irányba növekedni, de van hozzá kedvem, mert nem egyedül vagyok ezen az úton.”
A budapesti Barna Berni író, ráktúlélő a felgyógyulásáról ír úgy, ahogyan nagyon ritkán szoktunk erről beszélni, Szellemek a testemben címmel készülő könyvéből küldött részletet. Írását Hősnő Díjjal ismerték el.
“Letörlöm magam. Kicsit szégyenkezem. Gyorsan felöltözöm. Kilépek a rendelő ajtaján. Nagyon hideg van itt. Tényleg, olyan, mint egy hullaház. A hajlamom, meg a stressz. Miért nem mondta ki, hogy a boldogtalanság? Itt nem ér ilyen szavakat használni? Majdnem megkérdeztem, hogy mondja, Ön hogy nevezné ezeket a fekete pontokat a mellemben, ha egy nem orvosi nevet adna nekik?”
NŐI KÖZÖSSÉGEK EREJE
A női közösségek erejét tükröző történetekben nem kizárólag közösségek, hanem életre szóló, örök szövetséget jelentő női barátságok krónikáit is olvashatjuk.
A Vida Ágnes által felajánlott Gazdagmami tanfolyam különdíját, a Hősnő Díjat, a 24 éves, egyetemista, Budapesten élő Kováts Laura Rozália kapta. Arról írt, hogyan talált barátokra, életre szóló szövetségesekre, akik aztán nem csupán támogatták, hanem inspirálták is, például a Belső tenger című első könyve megírására:
“Kicsi kis lelkem összetört. Az iskolai szabadidőket és a játszásokat kint az udvaron, egyedül egy padon töltöm. Egy nap azonban két felső osztályos lányt látok közeledni felém, ahogy ezt suttogják:
– Ő nem a Kováts Adél színésznő lánya? Miért nem játszik a többiekkel? Miért ül egyedül a padon? Odamenjünk hozzá…?”
A L’Office Budapest különdíját, az Anyatárs Díjat, Kustár Blanka az Anyahajó Anyaközpont alapítója vette át. Blanka a harmadik gyermeke születése előtt határozta el, hogy másképp fogja berendezni kismama létét, társakat keres hozzá, hogy elkerülje az elszigetelődést.
“A védőnőmhöz fordultam, ajánljon számomra baba-mama klubot, foglalkozást, ahol új kapcsolatokra tehetek szert. Soha nem felejtem el, amit válaszolt: – Ne keressen ilyen kapcsolatokat, nincsen arra semmi szükség! Az anyák együtt csak butaságokat beszélnek, és haszontalanságokat tanácsolnak egymásnak! Hittem is, meg nem is, de elfogadtam, mint akkoriban mindent, amit tanácsolt. Így aztán maradtam magam, eleinte egy, majd két kisgyerekkel. “
Szigeti Éva, zalaegerszegi újságíró, aki a Köszi Anyu Díjat kapta, azoknak a nőknek mond köszönetet, akiket alig ismer- azoknak a gyakran láthatatlan bajtársnőknek, segítőknek, akik nélkül élete legnehezebb éveit nem tudta volna végigvinni:
“Másfél éves volt a gyerekünk, amikor elváltam, és az nem volt kérdés, hogy vissza kell mennem dolgozni. A következő négy év állandó vesszőfutásától ma is görcsbe rándul a gyomrom: nehogy beteg legyen, nehogy beteg legyek, hova tegyem, amikor ezt vagy azt meg kell csinálnom munka gyanánt. Volt idő, amikor egyszerre négy helyen és több különböző projektben próbáltam megfelelni. Ma már nem is értem, miből gondoltam, hogy ez egyáltalán működhet.”
A háromgyermekes, látássérült Lukács Réka, a Hősnő Díj nyertese, egy sorsfordító barátság történetét meséli el. Azt, hogyan vesztette el legjobb barátnőjét, de találta meg saját erejét neki is köszönhetően. Réka jelenleg első regényét írja. Szemrád Ivettől a Zenda Fashion különdíját kapta.
“A védőnő helyett négy férfi állt a küszöbön, akik azt kérdezték, hova rakhatják le az utánfutóról őt. Mert felöntött a garatra, járásképtelen, az út szélén aludt ébreszthetetlenül. Ők feltették az utánfutóra, de most már letennék valahová, mert tüzelőt kéne szállítani az erdőről. “
A tatabányai Sulyok Blanka arról ír, hogyan fonódott össze egy életre két koraszülött ikrekkel megáldott édesanya és saját családja sorsa az ország két végében. Blanka Törteli Eszter, 2019-es CSI-Anyu díjazottunk különdíját, a Koraanyu Díjat kapja.
“Az inkubátorok mellett állunk. Grammokban és milliméterekben mérik itt az életet. A lélegzet, a pulzus és minden moccanás jegyzőkönyvbe vett és pontosan kiszámolt, kétszer két kis lélek imbolyog bizonytalanul. A karunkban branül, a hajunkon steril szövet, a szívünkben kétségbeesés. Nem szólunk, mert erre nincsenek szavak. A gyerekeket nézzük. Csak ő tudja, mit érzek, csak én tudom, mit érez.”
A HorgolÁszok megálmodója, a ráckevei, 64 éves Kósa Brigi, a Kell egy csapat Díjat vehette át. Brigi egy olyan helyi közösséget hozott létre, amilyenre mindig vágyott, amely a régi fonók hangulatát idézi, ahol lehet beszélgetni, együtt sírni és nevetni és például horgolni is. Csakhogy egyszer csak megjelentek a fiatalok és átvették a horgolótűket.
“Gyerekkoromtól fogva vonzott a vidéki, téli élettel járó, közös, női munkálkodás, a fonóhangulat. Legyen az csigatészta-készítés, dohányfűzés, tollfosztás vagy kukoricamorzsolás. Amíg a kezek járnak, felröppen egy-egy ének, mese vagy igaz történet. Így jut a közösség tudomására, mikor ki született, halt meg, kinek mi van eladó, ki hogyan főzi, süti ezt vagy azt, ki állított májusfát és kinek. A fonó nemcsak a gyapjú fonásának a helyszíne, hanem barátságok születésének, problémák kibeszélésének, ezáltal megoldásának is a helyszíne volt.”
A Kambodzsában élő Karas Judit földrészeken átívelő női szövetséget hozott létre, melynek az írás az alapja: második közösségi könyvüket hozzák létre és osztják meg egymással tudásukat, tapasztalataikat. Judit a Multianyu Díjat vehette át.
“Én Kambodzsában élek, Eszter a Balatonnál, és többnyire online dolgozunk, ezért is ilyen értékes a személyes találkozás. A közös munka is a kapcsolódásokról, egymás erősítéséről és a közös alkotásról szól. Várakozásainkat felülmúlta, hogy felhívásunkra mennyien osztották meg velünk a történeteiket. Közösséget formálunk, lehetőségeket kínálunk az egymástól tanulásra, világszerte élő szép lelkeknek adunk platformot az együttműködésre.”
A miskolci, 73 éves Halász Ágnes pánikba esett, mikor nyugdíjba ment, a szokásos “mit kezdjek magammal”?!. Aztán megismerte az Északkeleti Átjáró Egyesületet, amelynek aktív tagjaként maga is gazdagítja a helytörténeti gyűjtést és az újabb, fiatal, lelkes tagokat. Ágnes Örökifjú Díjat kapott.
“Nyugdíjba mentem. Eleinte teljesen magamba fordultam. Mi lesz ezután? Nem kell mennem mindennap dolgozni, mint az elmúlt negyven évben. Szeptemberben nekem nem csengetnek be az iskolába. Amíg dolgoztam, alig vártam a szüneteket, és arra gondoltam, milyen jó lesz, ha nem kell reggelente rohanni. Elértem, és nem örültem neki.”
A budapesti, 44 éves Cellidance, az Éptestben Díj nyertese, 2003-ban hozta létre a Cellidance hastánc stúdiót, ahol az elmúlt, több mint 20 évben több száz nő talált itt nem csupán társaságra, a mozgás örömére, hanem önmagukkal is megtanultak jóban lenni.
“Nemcsak a pszoriázis, hanem amiatt is aggódtam, hogy plus size testalkatommal nem fogadnak be a csoporttársak, de mindenki annyira koncentrált a saját testére és az új mozdulatok elsajátítására, hogy még véletlenül sem jutottak el arra a pontra, hogy engem szemügyre vegyenek, nemhogy kinézzenek maguk közül. Ott ragadtam, és két-három hónap után pszoriázismentes bőrrel, nyolc kiló mínusszal, a hastánc szerelmeseként születtem újjá.”
Máté – Kovács Lilla kisgyerekes éveit a Mamakör közössége könnyíti meg, róluk írt nagy szeretettel, ezzel a Tudatos Anyu Díjat érdemelte ki.
„Ebben az érzelmi hullámvasútban, valahol a gyermekágy 4. hetében érkezett a mentőöv egy másik anyukától: „Ismered a Mamakört? Nekem nagy megtartó erő volt anno.” Több se kellett, már jelentkeztem is az első babás csoportba, egy hónap múlva indult. Számoltam vissza a napokat. Néhány orvosi vizsgálatot leszámítva ez volt az első hely, ahová kimozdultunk az akkor két hónapos kisbabámmal, ami télvíz idején önmagában is áttörést jelentett.”
A közösségek ünnepének részeként egy különleges anya – lánya kapcsolatot is díjaztak. Anya-lánya Díjat kapott Simon Kata és lánya, a csépi Takácsné Dominika, aki arról vall szívet tépő őszinteséggel, hogy milyen érzés elveszíteni egy régóta várt babát.
“Bizonyos kor felett már a védőnő is nézhet szívhangot, amit valljunk be egy szovjetektől kölcsön vett, legalább 40 éves géppel nem is olyan egyszerű. Sebaj, majd a nőgyógyász meghallgatja, ha ő nem tudta a régi géppel. Nyugodtan várakozom, hónapok óta nem izgultam már a kicsi miatt.
De ha a doki nem mondd semmit és egy másik dokit hív be, akkor vajon izgulhatok? Elfoghat a félelem a csend miatt? A katasztrofális forgatókönyvek ilyenkor helytállóak nem?
Azok. Az én kisfiam élete 27. hetében elcsendesítette a szívhangját.
Csak egy kérdés van csak bennem:
„Anya lettem?”
Míg édesanyja, a fertőszéplaki Simon Kata, – aki csak a díjátadón tudta meg, hogy a lánya is írt nekünk, – arról mesél, hogy ötvenes édesanyaként életében először engedi meg magának, hogycsaládjától két, azaz kettő napot legyen távol.
„Mit nekem egy kis főzőcske, mikor pakolhatok a piros bőröndömbe, és egyes-egyedül ülhetek Igorba, s nyomhatom az okos buksijába: Tihany. Az ablakok lehúzva, a hajam lobog a szélben, visszapuszit dobok a dudáló kamionosnak a pirosnál. A bájos kis ház előtt, fent a nagy büdös semmibe lövöm a szelfit, s írom a közösségi felületre: Anyaszabinvaaan.”
A kerecsendi Szajkó Mária, és a nemeskocsi Péterfalvi Berki Magdolna hazánk két ellentétes végében él, sorsuk mégis összeköti őket: mindketten gyógyíthatatlan betegséggel küzdenek, mozgásukban súlyosan korlátozottok, de ennek dacára kötöttek életre szóló szövetséget egymással. Sőt, Marika példájával és támogatásával Magdolna életének legnagyobb döntését hozta meg.
“A legnagyobb vágyam, mióta az eszemet tudom, hogy egyszer édesanya legyek. Sokáig abban a tudatban voltam, hogy így, ebben az állapotban ez lehetetlen, ez rettenetesen fájt, talán ez a tudat jobban fájt, mint az, hogy sorvadnak az izmaim. Mikor megismertem Marikát, a nővéremet, és tudomásomra jutott, hogy van egy csodaszép kislánya, újra felcsillant a remény bennem, és ott és akkor rájöttem, hogy nem adhatom fel.”
” Látom a szívét, a szeretetét, az erejét elszívó félelmeket, a sebeket, amiket mások okoztak neki, és azokat is, amiket akaratlanul, ő magának okozott. Látom a tüskéit, amivel védi magát, a sötétséget, amiben néha elmerül, és a fényt is, amivel elűzi azt. Én nem azt a kemény nőt látom, akit mások, hanem azt a kislányt, aki összekuporodva, vacogva várja, hogy felmelegítse a szeretet. Ilyenkor ölbe fognám és csak ringatnám.” – írja Magdolnáról Marika.
A Pilisen élő, 57 éves Tasi Zsuzsanna pedig nagy kudarc után egy olyan női közösségben talált társakra, ahol a fő szabály: nem bánthatjuk egymást.
“Gyerekként képtelen voltam felfogni, miért engedik ki a kezükből a felnőttek ennyire a kontrollt. Akkor nem sejthettem, hogy a testi-lelki mérgek elől menekülve felnőttként én is függővé válok majd valamitől: egy utópiától, amely azt az illúziót adja, hogy megszűnt a testem az összes hozzá kapcsolódó hibával és fájdalommal együtt, és boldog, testetlen lélek lettem.”
A Budapesten élő, 38 éves, jogász, Gász Marianna sorsfordító döntést hozott, amikor irodalomterápiát kezdett tanulni a jogász lét helyett:
“Évek óta ültem egy irodában, szerződéseket gyártottam, akár egy gyárban, a futószalag mellett. Lelkesedés és csillogás nélkül. Egy belső hang megszólított: Unikornis lennél, szürke igásló helyett? Legyél! Hallgattam rá. Felmondtam. Bezárult egy ajtó és kinyílt egy ablak.”
A Budapesten élő, 41 éves Zentai Alíznak egy éveken át tartó, elképzelhetetlen testi- lelki küzdelmekkel járó folyamatnak köszönhetően született egyszerre kisfia és könyve, Gyerekjáték címmel, mely hamarosan meg is jelenik. Rácz Zsuzsa abban a kivételes szerepben lehetett coachként, hogy nem csupán a könyv, hanem a baba születésénél is “bábáskodhatott”.
“Nem az enyém. Ugye, nem az enyém? Még nem ismerem meg a sírását. Villámgyors szappanozás és öblítés után rázom le a hideg vízcseppeket a kezemről. A maradékot vérfoltos hálóingem szélébe törlöm, és amilyen gyorsan csak tudom, a fehér kórházi csempének támaszkodva már nyitom is a lepattogzott fürdőszoba ajtaját. Felerősödik a zene és a sírás hangja is.
Rita, a bal oldali szomszédom a saját ágyáról a kisfiam fölé hajol.
– Csssss, Tomika. Minden rendben, itt van az anyukád.”
Dr. Serester Orsolya és Tóth Mártonné Icus az Összehangolva Alapítványról ír ráktúlélőként, amely megtartó közösséget jelent számukra a bajban:
“Ahol úgy nevetsz, hogy könnyezve fáj oldalad, s ahol, ha mesélsz, mindenki tudja, mi az a kemo utáni érzés, hogy nincs tovább. Mindegy, hogy honnan, hogy miért, hogy hány éves, vagy, hogy hova tartasz, belépve a varázskapun, ott találod magad a mesében, ahol a hercegnő hitet teremthet, s ahol az élet megbocsájt, ahol a szolgáló is új utat kaphat, s ha megbotlasz is, mész tovább.” – írja Orsolya.
“Beszélek a fájdalmamról, a nem tudom, hogyan tegyem le az eltelt évek változtatásait, döntéseit. Dr. Perezenszki Zsuzsa, az alapítvány szakmai vezetője onkopszichológus, számomra igazi Ember, a Talán igen, talán nem. Mi van, ha igen? Lelkemet megérintő, pont célba érő.” – írja Icus.
CSAJOK A PULT MÖGÖTT
Békési Tinka törzspályázó az Örökíró Díjat kapta a kiskereskedelemben eltöltött különleges éveinek krónikájáért. Tinka ma szociális munkás, gyászterapeutaként dolgozik.
“Volt, hogy hosszasan vártuk a kenyereskocsit, ilyenkor barátnőmmel könyököltünk a pulton, és hol azt figyeltük ámulattal, hogy a boltos nénik milyen hosszú listákat képesek nagyon gyorsan összeadni papíron, hol meg azzal szórakoztunk, hogy a polcokon látható áruk neveit fordítva mondtuk, vagy barchobáztunk. Boldog időtlenségben.”