Anyák napjára terveztem Rácz Zsuzsával ezt az interjút, mert a 2023-ban régóta várt könyve, a Kovácsné kivan című regény elolvasása után az fogalmazódott meg bennem, hogy ez egy anyáknak/nőknek szóló könyv, de nem tudok addig várni. Amiről Zsuzsa ír, az minden időszakban aktuális és minél többet beszélünk róla, annál nagyobb az esély a változásra. De ne szaladjunk ennyire előre! Még mielőtt rátérünk az említett könyvre, volna pár kérdésem.
Zsuzsa, téged az Állítsátok meg Terézanyut! (2002) című könyv sikere után ismert meg az ország. Akkoriban megállíthatatlannak tűnt a sikered, hisz még film is készült a könyv alapján. Volt a történetnek második része is (Nesze neked Terézanyu!) de az nem tudott olyan példányszámot generálni. Te mit gondolsz, mi volt az első könyv sikerének az oka és miért nem követte ugyanaz a másik könyvet?
Az Állítsátok meg – ma már értem, akkor nem értettem semmit – akkor robbant be az irodalmi közegbe és ezzel együtt a közbeszédbe, amikor még nem volt szokás, nem illett így – élőbeszédben, néha szlengben, szókimondóan – beszélni a női lét tabuiról, a nők elvárt szerepeiről.
Terézanyu azonban mindent megkérdőjelez, ami elvárás társadalmilag: vajon miért csak az lehet „rendes” nő, aki férjhez megy? Valóban kizárólag az a választható út nőként, hogy családot akarsz? Vagy esetleg a munkádat is tarthatod olyan fontosnak, hogy arra akarod feltenni az életed? Na és mi van a pasikkal? Valóban létezik egyenrangú kapcsolat, vagy ez csak egy mesebeli fordulat, a nő társként nem társ, hanem óhatatlanul alárendelt egy párkapcsolatban a férfi, a teremtés koronája mellett, ahogyan évezredek óta mindig is van, volt? A nőknek muszáj feláldozniuk magukat a családért, vagy akár a férjük karrierjének támogatásáért? Ezek a kérdések, közérthetően, sőt ironikusan, viccesen megfogalmazva nem igazán voltak benne még akkor a közbeszédben, de mára nyilvánvaló, hogy hatalmas, rejtett igény volt már erre akkor is. A Terézanyu ezt találta telibe. A Nesze Neked Terézanyu! – az olvasók szerint – egy jóval intimebb hangulatú könyv, érdekes módon a leginkább önéletrajzi, mert részben leírtam benne, mi történt velem az Állítsátok meg Terézanyut! sikere után. Hát az nem volt nagyon vidám, mit tagadjam. Ezzel együtt abból a könyvből 50 ezer példányról tudok, amit megvettek, hát ezt semmiképpen nem tekinteném kudarcnak, pedig én tényleg bármit képes vagyok annak elkönyvelni. De aki olvasta a Nesze nekedet, az ugyanúgy szereti, mint ez elsőt- szóval én is szeretem.
Jelent még meg novellás köteted, de alapvetően közel 20 évig nem hallottunk Kéki Katáról, Rácz Zsuzsáról annál inkább. Belevetteted magad az igazi Terézanyuk támogatásába. Beszélsz arról a projektről, az érdekel leginkább mit adott neked az az egész csomag?
15 éve viszem a Terézanyu pályázatot és klubot, a pályázat most érkezik a 10. évéhez.
Ahhoz, hogy megírjam róla a sajtóanyagot, jóformán végigolvastam a teljes előző kilenc év írásait és én magam nagyon megdöbbentem, hogy micsoda utat járt be sok- sok pályázóm, aki meg tudta mutatni magát írásával a pályázaton. Kapcsolati erőszakból szabadulók, depresszióval küzdő nők, akiket agyonnyomnak az otthoni és munkahelyi és persze saját elvárásaik, anyaszerepükben magukra hagyott nők, akik egyedül küzdenek akár egy rossz házasságban, akár egy elég jóban, de rosszul elosztott otthoni terhekkel kínlódnak. Traumákat, akár gyermekük, férjük elvesztését túlélt nők, akár hajléktalanságból magukat hajuknál fogva, önerőből kiemelő nők, workaholizmusból felépülő, életüket újjáépítő nők, sérült gyermekeket nevelő nők… De a legfontosabb, nekem, hogy megszámlálhatatlan szinte a sikersztorik száma, hiszen nagyon sok pályázóval kapcsolatban maradok a klub miatt- és tudom, látom, hogy nem csupán támogatást kaptak a közösségünktől a gyógyuláshoz, a küzdelemhez, hanem társakat.
Sőt, az pályázat eredeti célját szem előtt tartva – maga az írás- mondhatom, hogy díjazottjaink nagy része az alkotáshoz is inspirációt kapott, több mint harmincan megírták már első könyvüket, akár írják a sokadikat azóta. Például Fiala Borcsa, aki a díjátadón D. Tóth Krisztától, a WMN alapító-főszerkesztőjétől vette át a különdíját és azt fogalmazta meg díjnyertes művében, hogy saját jogon szeretne valakivé válni, nem a férje árnyékéban létezni…
Borcsa pár éven belül maga lett a WMN főszerkesztője, azóta 12 sikeres könyvet írt, tavaly kapta meg a Nők lapja irodalmi díját Lepkebáb című regényéért. Bibók Bea pszichológus édesanyjával való ellentmondásos kapcsolatáról írt, majd tavaly jelent meg első könyve, amely azonnal bestseller lett, Ellopott gyermekkor címmel. Bea így vall erről: Úgy érzem, a Terézanyu pályázat egy olyan kaput nyitott ki bennem, ami elvezetett a felszabadult íráshoz, és ahhoz a bizonyossághoz, hogy minden leírt érzésnek, megélt élménynek és minden leírt sornak van létjogosultsága! Soha nem gondoltam volna, hogy a díjkiosztón ülő hallgatók zokogni fognak, soha nem sejtettem azt, hogy egy írással ennyi érzést lehet felszabadítani az emberekben, soha nem reméltem, hogy az írásommal 2. helyezést érek el és hogy majd 10 év múlva – a tavalyi évben – a megjelent Ellopott gyermekkor című könyvemben már egy pszichológiai tudással kibővített magyarázatot is adok arra, hogyan alakul ki a parentifikáció a családokban, sok saját élménnyel fűszerezve.
Vagy például Törteli Eszter, aki szintén részben bántalmazó kapcsolatból való szabadulásáról írt és a saját maga bántásából: hogyan küzdött meg a kényszeres evésével, az alacsony önbizalmával, és hogyan alakította ki egészséges viszonyát a saját testéhez, saját lényéhez- Eszter azóta Anyahotel címmel megírta első könyvét, mivel ő civilben igazi bűnügyi helyszínelő, tehát természetesen krimit alkotott, sőt megírta a folytatását is, coachnak tanult és létrehozta saját, nőket, anyákat támogató vállalkozását Anyahotel néven. Ő így vall erről: A Terézanyu nem csupán egy írói közösség, hanem egy sokszínű, összetartó női csapat, ahol segítséget és támogatást kapsz bármilyen helyzetben, vagy a vállalkozásodban. Nekem a legtöbbet adta, amit valaha is várhattam: visszaigazolást nyert, hogy attól, hogy máshogy gondolkodom és írok, mint mások, attól nem kevesebb, hanem több lehetek, megtanított felvállalni azt, aki valójában vagyok. Az írói pályán is a Terézanyu indított el, rengeteget tanultam a közösségben lévőktől, azóta három sikerkönyvet írtam, emellett rendszeresen jelennek meg cikkeim a különböző online magazinokban.”
A sort nagyon hosszan tudom folytatni, szerencsére, de érdemes beleolvasni inkább a raczzsuzsa.com-on a Terézanyu pályázat írásaiba, mert nem önmagában nők története ez már, hanem kortörténet arról, hogyan élnek a nők hazánkban. Igazából én is csak most szembesülök azzal, hogyan változtatta meg és terelte a vágyott irányba túlzás nélkül több száz nő életét önmagában az, hogy megírta a történetét és mi örültünk neki és díjaztuk.
Térjünk vissza az új regényhez. A Kovácsné kivan történetben még mindig csak a kisgyermekkornál tartunk, tele van aggódással, a terhesség, szülés, kisgyermeknevelés vs munka ügy, tesó-kérdés, párkapcsolati/családi élethelyzetek… csupa „hétköznapi” sokakat érintő témák, mintha minden nehézséget és az ezzel párhuzamos társadalmi problémát meg akartál volna mutatni. Ez célod volt? A figyelemfelhívás, a hangadás?
Igen, célom volt, de olyan módon akartam megírni, hogy ne az észosztás domináljon benne, mert abból kapunk eleget, hanem az, ami egy regény dolga: szórakoztasson, hasson meg, ismerj rá magadra és ébredj rá, hogy semmilyen, akár szégyellt problémával nem vagy egyedül, nagyon sokan élünk meg hasonlót.
Az anyaság, főleg az első években rendkívül magányos műfaj tud lenni, és rendkívül megterhelő érzelmileg, fizikailag, pláne akkor, ha apa dolgozik a munkahelyén, későn ér haza, fáradtan, hiszen az ő vállán az újszülött család eltartásának súlya, ez szinte agyonnyomja őket, miközben otthon a feleségük 0-24-ben, gyakran egyedül látja el a végeláthatatlan feladatokat. Ez minden párkapcsolatot megvisel, sőt sajnos, fel is borít nagyon gyakran, minden második házasság tönkremegy. Nem véletlenül hívja a pszichológia a családdá válást normatív, vagy természetes, de akkor is, válságnak- mégsem tudunk erről nyíltan beszélni, mert félünk attól, joggal, hogy megítélnek minket.
A Kovácsnéban olyan módon mesélek erről sztorikon keresztül, valódi regényes módon, hogy találjunk végre legalább szavakat rá, amikkel el lehet mondani és mindenekfelett, tudjunk röhögni magunkon. A humor, az önirónia szerintem gyógyít, és számomra az örök közös nevező, amivel mindenki tud azonosulni. A visszajelzések alapján az jön át, hogy aki elolvassa, az megtalálja benne a saját élethelyzetére akár a válaszokat is. De azt a bizonyosságot mindenképp, hogy nincs egyedül. Önsegítő könyvként is olvasható, akárcsak a Terézanyu- mert minden kijelentésem mögött van egy kutatás, egy pszichológiai vagy szociológiai törvényszerűség, amely igazolja- hiszen én eredetileg újságíró vagyok, a tényekből indulok ki és nagyon sokat tanultam, tudatosan az elmúlt 20 évben a nők helyzetének ellentmondásairól- hogy én magam is megértsem.
Feminista hangulat mellett az ön-ironikus, néhol groteszk humor is megcsillan. Nekem teljesen, de a könyvkritikákat olvasva másoknak is nagyon „ráczzsuzsás” volt a hangulat. Mennyire Kéki Kata sztorija ez és mennyire Rácz Zsuzsáé?
A sztori Kéki Katáé elsősorban, a humor az enyém. Tréfa nélkül: minden olyan, a kisgyerekes létben tipikusnak mondható helyzetet igyekeztem megjeleníteni, amit az elmúlt 20 évben anyáktól hallottam, és nyilván egy részüket én magam is megéltem, még ha nem is pontosan úgy, ahogyan a könyvben leírtam.
Kéki Kata a sztori szerint kisgyermekes anyuka, neked kis-kamasz lányaid vannak, tervezed folytatni a történetet? Hisz még sok-sok téma előkerülhet, ami nehézség a kisgyermekeseknél, illetve ovi-suliválasztás párhuzamban a mai oktatási helyzettel, vagy tovább görgethető az egészségügy állapotával… Lesz folytatás? Ha igen ugye nem 20 évet kell rá várni?
Minden kiadott könyv után úgy érzem, hogy soha többet nem akarok írni. A Kovácsné egyértelmű sikere ellenére, magával a sikerrel annyi olyan tódul be az életembe, amire semmi szükségem – a siker mindig konfliktusokat, irigységet hoz Magyaroszágon – és a magyar kiadói ipar is nagyon mostohán bánik a szerzőkkel, mindegy, hogy bestsellert írsz, vagy sem. Ez egy nagyon beteg piac, nem sok köze van a valód piaci működéshez- magyarul szinte mindig a szerzők húzzák a rövidebbet, pedig nélkülük nem lenne az egész ipar- de nem jól képviseljük az érdekeinket, nincs összefogás, pedig erre nagyon nagy szükségünk lenne. Ezzel együtt írom a folytatást, Kovácsné szökésben munkacímmel, ami nyilván önmagában is árulkodó- de nem tudom, mikor lesz erőm befejezni, ráadásul a jubileumi Terézanyu pályázat és mellette a másik ezer munkám, amivel pénzt keresek rengeteg időt emészt fel- mindig oda lyukadok ki, hogy alkotni a legnagyobb luxus.
Mit adott neked ez a megjelenés?
Tudom, hülyén hangzik, de azt, hogy újra van önbizalmam a regényíráshoz. Az alkotómunka folyamatos kételyekkel, önmarcangolással jár, ezzel nagyon nehéz megküzdeni- de az olvasói visszajelzések alapján érdemes. És nagyon sokan jelentkeznek a kreatív írás kurzusaimra, storycoaching címmel csinálom, mert fejlesztő szakember is vagyok, és látom, hogyan kapnak szárnyakat író kollégák tőlem és egymástól és írják meg mindazt, amit akár évtizedekig halogattak. A noivalto.hu-val való együttműködésem keretében a legjobb alkotók rendszeresen meg is tudnak jelenni. Ezen a területen rengeteg sikerélményem van és nagyon sok tehetséges alkotóval dolgozhatok. Azt szoktam mondani a storycoachingba járóknak, akiket én nem tanítványnak, hanem kollégáknak tekintek, mert én is tanulok minden folyamatban általuk- hogy nagyon szerencsés vagyok, mert hozzám csak tehetséges emberek jelentkeznek és nagyon-nagyon szeretek a csoportokkal dolgozni.
A pályázat részletei:
Jubileumi Terézanyu pályázat: együtt /s/írunk, együtt nevetünk! 10 év. 4 kategória. 4x250.000 forintos fődíj. A mottó: Írj most is magadról, ezzel a közösségedért is teszel!
A Terézanyu pályázat több, mint 10 éves története során több ezer nő írta meg a történetét, közel százötvenen kaptak díjat és a közösségünktől annyi támogatást, hogy megváltoztassák életüket, pályájukat. A pályázat zsűrije a női összefogás erejének tükre: Akovács Éva főszerkesztő az idén 75 éves Nők Lapját képviseli, Békéssy Olgi alapító – főszerkesztő a noivalto.hu portált, Fiala Borcsa vezető szerkesztő a WMN-t, Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. ügyvezetője, az Emberszemlélet című könyv írója a férfiakat is képviseli.
Írtak nekünk helyüket kereső, tehetségüket kibontakoztatni vágyó nők. Írt nekünk Bibók Bea szexuálpszichológus – jelenleg a Forbes listán láthatjuk viszont – az édesanyjával való ellentmondásos kapcsolatáról. Négy kategóriában várjuk az egyes szám első személyű, maximum 5000 karakteres írásokat 2024. május 5-ig.
A fődíj 250.000 forint minden kategóriában. Az összeget vagy a saját közösségednek vagy egy általad nagyra becsült (mindkét esetben bejegyzett, hazai) egyesület vagy alapítvány javára ajánlhatod fel és természetesen az egyént is díjazzuk.
- Női közösségek megtartó ereje – Te kikre számíthatsz, kik támasztanak?
- Most Te jössz! – Az Eisberg Hungary Kft. jóvoltából külön kategória: mi, nők mit teszünk a saját testi- lelki – szellemi jólétünk érdekében?
- A kisgyerekes lét boldogsága ÉS szívása – hogyan lehet megteremteni az egyenlő munkamegosztást az újszülött családban? Négykezes, szülőpáros pályázatokat is várunk.
- Csajok a pult mögött – a munkahelyi közösségekről – milyen együtt dolgozni barátként, szövetségesként, például a kiskereskedelemben dolgozó több százezer nő esetében? A Tesco jóvoltából külön kategóriában várjuk az írásaitokat.
A pályázati oldal címe: https://raczzsuzsa.com/palyazat-feltoltese/. Díjátadó a Danubius Hotels támogatásának köszönhetően 2024. október 5-én lesz a Hotel Heliaban.
2020-ban megjelent írásom Rácz Zsuzsa Terézanyu-munkáiról itt olvasható:
Hozzászólások