A római magyar kulturális intézet látta vendégül a szöuli ifjúsági világtalálkozó előkészületi rendezvényét

Fotó: Építészfórum

A világiak, a család és az élet vatikáni dikasztériuma a Római Magyar Akadémián rendezte meg a 2027 nyarán Szöulban esedékes Ifjúsági Világtalálkozó első előkészítő rendezvényét, a Kulturális és Innovációs Minisztérium védnökségével.

Az Ifjúság, Egyház, Remény című estet a II. János Pál az Ifjúságért Alapítvány kezdeményezte.

Az alapítvány 1991 óta a világiak, a család és az élet védelmét szolgáló vatikáni hivatal keretében az ifjúsági világtalálkozók támogatásán, és minél szélesebb megismertetésén dolgozik.

A Római Magyar Akadémián vendégül látott rendezvényen felszólalt Gleison De Paula Souza a dikasztérium főtitkára, Daniele Bruno a II. János Pál az Ifjúságért Alapítvány elnöke, valamint Jun Gui Choi a szöuli katolikus egyetem rektora.

Beszédet mondott Lantos Krisztina a Kulturális és Innovációs Minisztérium tanácsosa, valamint Törő András a római Pápai Magyar Intézet rektora.

Daniele Bruno az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a legelső ifjúsági világtalálkozót II. János Pál akaratából 1984 áprilisában Rómában rendezték meg. Akkor háromszázezren vettek részt rajta. Az olasz főváros volt a helyszín 1986-ban is, majd Buenos Aires következett 1987-ben.

Tavaly ismét Róma látott vendégül több mint két és fél millió fiatalt, jövőre pedig a koreai főváros várja őket.

Ferenc pápa hangoztatta, hogy a találkozók nem pillanatnyi ünneplést képviselnek. A fiatalok hazatérve hozzájárulnak az egyetemes egyház evangelizációs munkájához

– mondta Daniele Bruno.

Lantos Krisztina célként jelölte meg a fiatalok megszólítását annak érdekében, hogy a szent lengyel pápa létrehozta világifjúsági találkozó tovább éljen, és népes magyar küldöttség legyen jelen Szöulban is.

A hit olyan erős építőköve nemcsak a magyar, hanem az európai kultúrának, amit őrizni és továbbadni kell” – jelentette ki Lantos Krisztina.

forrás: MTI

Exit mobile version