A „szupertej” nyomában járnak a debreceni kutatók

Fotó: unideb.hu

Úgynevezett szupertejet adó szarvasmarha fajták felkutatásán dolgozik a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Állattenyésztési Tanszéke. A tudomány jelenlegi állása szerint, bizonyos állatok olyan tejet képesek termelni, ami az embernél nem vált ki emésztési problémákat. A szupertej forradalmasíthatja az élelmiszeripart, ahogyan a debreceni szakemberek munkája is, amit már most figyelemmel kísérnek a piaci szereplők.

Hallottak már az A2-es, azaz úgynevezett szupertejről? Nincsenek egyedül a nemleges válasszal. Viszonylag új felfedezésnek számít, hogy nem minden egészséges, ami tejnek néz ki, és nem minden tej távozik hátrahagyott nyom nélkül az emberi szervezetből. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a szarvasmarhák által termelt tejek két csoportba sorolhatók.

Béri Bála (Fotó: unideb.hu)

Utóbbi kategóriát nevezik szupertejnek, hiszen anélkül fogyasztható, hogy bármilyen kellemetlen utóhatással kellene kalkulálnia annak, aki előszeretettel issza rendszeresen, vagy alkalmanként. A kategóriába tartozó tejek „előállítóit” kezdte feltérképezni a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Állattenyésztési Tanszéke.

A megkezdett vizsgálatok célja, hogy felmérve és igazolva, meghatározzuk az A2-es tejet adó szarvasmarha fajtákat. Bízunk benne, hogy a potenciális fogyasztók számának bővülésével növelhetjük a tejfogyasztást. A tejipart is megmozgatta ez az innováció, és hatása már regionális szinten is érezhető. Intézményünket több partner szarvasmarha-, illetve tejtermelő vállalkozás megkereste, hogy vizsgáljuk meg állományukat 

 mondta el az unideb.hu-nak Béri Béla, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Állattenyésztési Tanszék egyetemi docense.

Az első számú szupertej-gyártó fajta már körvonalazódni látszik a kutatók előtt. A jelenlegi laboratóriumi vizsgálatok középpontjában az angol jersey fajta áll, amely a szakértők eddigi vizsgálatai alapján a holstein-frízhez képest ugyan kevesebb tejet ad, azonban zsír és fehérje összetétele sokkal jobb, és az első eredmények alapján A2 -es tejet termel.

Fotó: unideb.hu

Kutatások igazolták, hogy az A1-es tej fogyasztóinál az emésztés során béta-kazomorfin (BCM7) szabadul fel, amelynek lebontásához azonban nem mindenki rendelkezik megfelelő enzimmel, így ez gyulladásos folyamatokhoz vezethet. Az A2-es tej nem tartalmazza ezt a fehérje típust, így nem okoz emésztési problémákat. Kutatásunkban az állományból begyűjtött fülporc minták segítségével más genetikai jellemzők mellett meghatározhatjuk, hogy az adott egyed az A1-es vagy az A2-es típushoz tartozik-e. Az esetleges problémákat okozó fehérje megjelenése egy genetikai módosulás, mutáció következménye, így a régebbi szarvasmarha fajtáknál nagy valószínűséggel nem jelenik meg. A holstein-fríz meghatározóan A1-es tejet állít elő, azonban vannak olyan egyedek, amelyek a „szupertej” elválasztására is képesek. A mesterséges termékenyítésben résztvevő, A2-es típust örökítő tenyészbikák szelektálásával és felhasználásával a holstein-fríz fajtánál is előnyösen változhat a tejfehérje-összetétel. Mivel egy apaállattól akár több százezer utód is származhat, a megfelelő bikák kiválasztásával gyors eredményt érhetünk el 

tette hozzá a docens.

A kutatás során nyert mintákat jelenleg Kanadában elemzik, de a technikai feltételek helyben is adottak, így a vizsgálat célja, hogy a kutatók a közeljövőben elérjék, hogy a molekuláris genetikai vizsgálatokat a DE MÉK laboratóriumában végezzék el. A kutatáson rajta van a piaci szereplők szeme is, hiszen hazánkban a tejfogyasztás meglehetősen alacsony szinten mozog, talán pont a negatív mellékhatások miatt.

Az A1- es és az A2-es tej is kiváló bioaktív anyagokban gazdag élelmiszer, az utóbbi megjelenése azonban lökést adhat a tejipari szektornak és reményt jelenthet azoknak a fogyasztóknak, akik eddig kókusz, mandula, vagy egyéb növényi alapú tejet voltak kénytelenek inni. Ezt követően talán ők is tehéntejet önthetnek a kávéjukba 

fejtette ki Béri Béla.
Exit mobile version