A Hortobágyi Nemzeti Park ismét várja a jelentkezőket „a Nemzeti Parkok Barátai Klub“ projektben való részvételre.
A Lengyel Falufejlesztési Európai Alap Alapítvány a lengyel Wolinski Nemzeti Parkkal és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen meghívják az egyes érintett nemzeti parkok területén, vagy a nemzeti parkokkal határos, illetve azok környezetében fekvő, maximum 35000 lakosú településeken működő általános iskolákat a Természetvédelem Határtalan „a Nemzeti Parkok Barátai Klub“ oktatási pályázaton való részvételre.
„A Balti-tenger lengyel partvidékétől a magyar pusztáig“ nemzetközi pályázat célja a lengyel Wolinski Nemzeti Park és a Hortobágyi Nemzeti Park környezetében élő fiatal generációjának természettel kapcsolatos tudásának bővítése, valamint azok bevonása különböző tevékenységekbe, melyek segítenek felépíteni a park pozitív megítélését, megismerni annak feladatait és szerepét a helyi társadalomban.
A pályázat 6-7.osztályos, a projekt szabályzatának mellékletében említett iskolák tanulóinak szól. A két ország három-három győztes csapatának nyereménye 2 x 5 napos tanulmányi út. Ezen túlmenően, az a hat iskola, melyek tanulói a legtöbb pontot elérték a pályázat során, tárgyi nyereményt kapnak, a környezeti neveléssel kapcsolatos iskolai didaktikai eszközök fejlesztésére.
A projektben részt venni kívánó iskolák 2025. december 2-ig jelentkezhetnek. Az egyes iskolák korlátlan számú 3 fős csapatot benevezhetnek.
Forrás: Hortobágyi Nemzeti Park










Hozzászólások