A világvége még várhat! Élő Tankcsapda koncert otthonról

Rockzene rajongók figyelem! A koronavírus okozta vészhelyzet miatt a Tankcsapda európai turnéja is elmarad, aggodalomra azonban semmi ok! A debreceni rockegyüttes március 20-án, péntek este 19 órától zárt kapus koncertet fog adni, amelyet élőben közvetítenek majd a közönség számára.

A koronavírus terjedésének megakadályozására hozott szigorú intézkedések a zenekarokat is utolérték. Számos koncert, fellépés marad el meghatározhatatlan időre. A magyar közönség számára jól ismert Tankcsapda tagjai azonban így sem unatkoznak, amellett, hogy betartják az óvintézkedéseket, bőven akad feladatuk. Sidlovics Gábor, vagyis Sidi, a rockegyüttes gitárosa elmondta nekünk, hogyan érinti őket a világjárvány miatt kialakult helyzet:

„Egyfolytában csörög a telefon, dolgozunk a zenekarral, sőt talán most egy kicsit nagyobb tempóban is, mint előtte. Szeretünk mindenre gyorsan reagálni és gyorsan felvenni a ritmusát a változásoknak. Ezzel kapcsolatban most talán a legfontosabb, hogy csinálunk pénteken egy live stream koncertet, amire még eddig nem volt példa a zenekar történetében.”
Az elmúlt napokban folyamatosan zajlottak az előkészületek az élő koncert online közvetítésével kapcsolatban, hiszen profi megoldásokra és minőségre törekednek a zenekar tagjai azért, hogy a lehető legjobban visszaadják az élő koncert hangulatát. Sidi azt is elárulta nekünk, hogy mi lesz a legnagyobb kihívás számukra.

„Ami nekünk a legnagyobb kihívás lesz, azt gondolom, az az, hogy egy normális koncerten van egy interakció, pingpong-játék a közönség és a zenekar között. Most ez nyilván abszolút nem lesz, egy üres teremben fogunk játszani, viszont azt már most tudom, hogy ott lesz nagyon a fejünkben, hogy hány ezren nézik ezt a koncertet.”

Sidi a ma 18:45-kor kezdődő Pezsgőben az online koncert mellett részletesen is mesél a zenekar kihívásairól, az elmaradt koncertekről és a Tankcsapda-WizzAir együttműködésről.

A műsort a televízióban, illetve az Alföld Televízió YouTube-csatornáján is követhetik.

Fotó: Tankcsapda facebook

Exit mobile version