Papp László polgármester nem volt rest, megvásárolta bérletét a DEAC Erste Ligában szereplő jégkorongcsapatának hazai mérkőzéseire: a debreceni hokisok becsülettel készültek az idényre, amelyet vasárnap a bajnoki esélyes Ferencváros otthonában kezdenek. Az első hazai meccs kedden 18 órakor lesz a Derék utcai jégcsarnokban, a Vasas ellen – derült ki a szakosztály évadnyitó pénteki sajtótájékoztatóján.
– Az igazolások és az előszezon eredményei alapján négy csapat, a Fradi, az Újpest, a Csíkszereda és a Brassó is nagyon erősnek tűnik. Közülük a bajnoki címre talán a Ferencváros esélyes leginkább. Az ő klubjuk a legnagyobb, keretük a legerősebb, de mi is mindenhol a győzelemre törekszünk majd – vázolta az esélyeket a gárda cseh-német vezetőedzője, David Musial, amihez Berta Ákos csapatkapitány hozzátette: remélhetőlleg miden egyes vetélytárs meg fog izzadni a DEAC ellen. A keret tagjai közül kiemelte a 22 éves cseh csatárt, Dominik Kafkát, aki a cseh Extraligában szereplő HC Vitkovice neveltje, legutóbb a cseh harmadik ligás HC Poruba együttesénél játszott. Szerinte komoly erősítés a DEAC legfrissebb igazolása, a Dunaújvárosi Acélbikáktól szerződtetett 27 éves kanadai támadó, Hugo Turcotte is, aki dunaújvárosi színekben tavaly 25 mérkőzésen 29 pontig jutott.
A felnőtt jégkorongcsapat léte elsősorban a Debreceni Egyetem és az önkormányzat összefogásának köszönhető, a város támogatása, a TAO-pénzforrás és az egyetem hozzáállása is kellett ahhoz, hogy a több száz debreceni hokiőrült magas színvonalú találkozókat láthasson. Az önkormányzat 2017-ben 90 millió forinttal támogatta a jégkorongot, 2018-ban pedig 50 millió forintot biztosít a működéshez. Papp László szerint tulajdonképpen az utánpótláskorú csapatokban játszó gyermekek és szüleik elkötelezettsége tartotta életben a sportágat, és közösen sikerült úrrá lenni a város előző jégkorong egyesületénél, a Debreceni Hokiklubnál (DHK) bekövetkezett nehézségeken. Jelenleg mintegy 200 fiatal jégkorongozik Debrecenben, és adottak a kitűnő infrastrukturális feltételek, hiszen két jégcsarnok is a sportág rendelkezésére áll.
Az egyetem elköteleződését a hokicsapat iránt a sajtótájékoztatón Bács Zoltán kancellár is hangsúlyozta, rámutatva: a felsőoktatási intézmény számára nem idegen a sportág, hiszen a második világháború előtt már volt az egyetemnek jégkorong-szakosztálya. Kiemelte, a keretnek csaknem az egyharmada egyetemista, hatan a gazdaságtudományi karon tanulnak, egy játékos pedig a mezőgazdaság-tudományi kar hallgatója. Fodor András, a szakosztály vezetője elmondta, hogy a felkészülési tornákon erős ellenfelekel szemben játszva is kiderült, hogy a DEAC jó teljesítményre képes (a gárda már egy tornagyőzelmet is bezsebelt), és ez reményt ad a bajnoki szereplést illetően is: a nyáron nyolc felkészülési mérkőzést játszottak, részt vettek egy csehországi és egy gyergyószentmiklósi nemzetközi tornán, utóbbit meg is nyerte a csapat.
A tájékoztató végén Papp László és Bács Zoltán is DEAC-hokimezzel és sállal gazdagodott: egy elegáns, de melós csapat fut neki a szezonnak.
Fotók: Bakos Attila
(HP, MTI)










Hozzászólások