Augusztus 20. – Három napig ünnepel a magyarság Nagyváradon

Kép: facebook.com

Háromnapos közösségi eseményen ünnepli a magyar államalapítást augusztus 19. és 21. között Nagyvárad magyarsága. Erről adott tájékoztatást augusztus 10-én, csütörtök délben Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség ügyvezető elnöke és Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó.

A Szent László Egyesület, az Érmelléki Gazdák Egyesülete, a Magyar Polgári Egyesület és az önkormányzat turisztikai egyesülete (APTOR) által szervezett Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozat augusztus 19-én a helyi termelők és 13 órától kézművesek vásárával kezdődik a Szent László téren, ahol három napon keresztül 70 standdal várják az érdeklődőket.

Szombaton családi programot is tartanak, kézműves foglalkozások és gyerekkoncert is lesz.

A gyerekfoglalkozások augusztus 20-án is folytatódnak, majd 17 órától a Szigligeti Színházban a délvidéki Udvari Kamaraszínház adja elő Anjou – A liliom útvesztői című produkcióját. Az előadáson való részvétel előzetesen igényelt, ingyenes meghívók beszerzését követően lehetséges, amelyeket augusztus 14-től, munkanapokon, 10 és 14 óra között lehet igényelni az Erdélyi Magyar Szövetség nagyváradi irodájában, a Kálvin János utca 1. szám alatt.

Utána, 19:30-tól a színház előtti Bémer téren tartják a hagyományos kenyérszelést és a Nagyváradi Állami Filharmónia koncertjét.

Az ünnepi esemény részeként 21:15-tól a Szent László téren levetítik az István, a király rockopera 1983-as, eredeti felvételét, a vetítés időtartama alatt ülőhelyeket is biztosítanak az érdeklődőknek.

Hétfőn, augusztus 21-én a hagyományokhoz híven Nagyváradra érkezik a Debreceni Virágkarnevál négy virágkocsija – közöttük a Szent Koronát ábrázoló -, melyek a Szent László téren lesznek láthatók 10 és 18 óra között. Itt 14 órától néptáncosok és mazsorettek is fellépnek.

Forrás: Erdélyi Magyar Szövetség

Exit mobile version