Az „Aranyélet” című filmsorozatban látott csalás miatt ítélt el a bíróság egy férfit

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt két év és nyolc hónap börtönre ítélte a Pécsi Törvényszék azt a férfit, aki lakáskiadással trükközve csaknem egymillió forintos kárt okozott több mint húsz embernek – közölte a bíróság hétfőn az MTI-vel.

    A Pécsi Törvényszék döntésével helybenhagyta a Pécsi Járásbíróság februári ítéletét, amely szerint a vádlott feltételes szabadságra sem bocsátható.
    A férfi budapesti kiadó lakásokat hirdetett az egyik weboldalon 2016 júniusa és októbere között úgy, hogy az ingatlanokkal nem rendelkezett, de a hirdetésre jelentkezőktől azt kérte, hogy részére előleget utaljanak át szándékuk megerősítése és a lakás lefoglalása érdekében.


    A csaló által megadott számlaszámok az esetek egy részében a korábban a hirdetésre jelentkező és megtévesztett sértettek folyószámláihoz tartoztak, azaz a korábban becsapottak kárát újabbak megtévesztéséből származó pénzből fedezte a férfi.


    Előfordult az is, hogy a vádlott által korábban meghirdetett takarítónői állásra jelentkezők számláira utaltatta a csaló az előleget. Nekik azt állította a vádlott, hogy a takarítás mellett a bevásárlás is az ő feladatuk lesz, amit a számlájukra utalt összegből kell majd fedezniük. A munkára jelentkezők azonban egy alkalommal sem takarítottak, csak egy minimális értékben vásárolniuk kellett és a maradék pénzzel el kellett számolniuk a vádlott felé.


    A férfit különös visszaesőként ítélte el a bíróság, az ítélet jogerős.

Exit mobile version