Összesen 18 millió forint kárt okozott.
Debrecenben ítélték el jogerősen azt a fiatal biatorbágyi férfit, aki 60 rendbeli csalás bűntette, és 474 rendbeli csalás vétsége miatt állt bíróság elé. A Debreceni Törvényszék közleménye szerint,
a vádlott 2021. év elején az egyik internetes közösségi oldalon két név alatt egy profilt hozott létre, amely alatt eladásra kínált különböző termékeket, elsősorban ruhákat, cipőket. A termékekről fényképeket is feltöltött, amelyeket egy honlapról töltött le. A vádlott a hirdetésére jelentkezőkkel felvette a kapcsolatot, majd 10-20 napos szállítást ígért nekik, amennyiben a vételárat előre átutalják részére.
A férfi eleinte megrendelte a termékeket arról a honlapról, ahonnan a fotókat letöltötte, majd annyit csinált, hogy a tőle rendelő személyek címére kérte a termék kézbesítését. A vádlott gyorsan rájött arra, hogy ez nem fog működni, mivel
hosszú időt vett igénybe a kézbesítés, valamint egyéb problémák is akadtak, a megrendelt termékek nem érkeztek meg.
A vádlott 2021 májusától az általa továbbra is eladóként meghirdetett termékeket már meg sem rendelte, mivel azonban anyagi körülményei abban az időszakban rosszra fordultak, így a hirdetéseire jelentkező sértettekkel
változatlanul felvette a kapcsolatot és megígérte, hogy az általuk megvásárolni kívánt termékeket rövid határidőn belüli megküldi, holott azok továbbra sem álltak a rendelkezésére, ráadásul beszerzésük sem állt szándékában.
A közlemény szerint, az akkor 19 éves vádlott a sértetteket a tévedésbe ejtette, az általuk előre átutalt összegeket teljes egészében felélte,
majd egy idő után a reklamáló, pénzüket visszakövetelő sértettek részére – az újabb sértettektől érkezett utalásokból – visszautalta a nekik okozott károk összegét. A fiatal férfi a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismerte.
Az ügyben a legelső feljelentést Debrecenben tette az egyik sértett, így az ország több helyéről is ide lett egyesítve több száz ügy, amelyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatta le.
A vádlott a bűncselekményekkel összesen több mint 18 millió forint kárt okozott, amelyből – a vádlott által a büntetőeljárás megindulását követően egyes sértettek részére teljesített visszautalásokkal – 15 millió forint megtérült.
Büntetővégzésében a bíróság a büntetlen előéletű vádlottat 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette. A bíróság a vádlottal szemben 961.800 forint erejéig vagyonelkobzást is elrendelt. A büntetővégzés ellen nincs helye fellebbezésnek, a napokban jogerőre emelkedett.










Hozzászólások