Távolságtartás, kijárási tilalom, a szociális élet totális leredukálása– az elmúlt egy évben mindannyian korlátok között éltünk. Ahogyan az állatmenhelyek lakói is, bár őket nem járvány sodorta ebbe a helyzetbe, hanem az emberi felelőtlenség. Vajon változtatott az életükön a pandémia? Milyen hatással volt a gazdára váró kutyákra, hogy nincsenek sétáltatók, nincsenek fürkésző arcok a kennelek körül, hanem csak csend és a hosszúra nyúlt, reményteljes várakozás? Nagy Petrával, az Együtt az Állatokért Állatmenyhely alelnökével beszélgettünk. Interjú.

Ha azt írom: a magyarországi állatmenhelyek szinte mindegyike túlzsúfoltsággal küzd, talán nem állítok valótlant. Hiába az egyre szélesebb körben terjesztett prevenció, mely az ivartalanítás fontosságára hívja fel a figyelmet, hiába beszélnek az állatvédelem szakemberei lépten-nyomon a felelős állattartásról, még mindig sok négylábú köt ki menhelyeken vagy gyepmesteri telepeken. Debrecenben sincs ez másképp. Az Együtt az Állatokért Állatmenhely alelnöke, Nagy Petra szerint
a 2020-as évben több kutya került gondozásukba, mint például 2019-ben, számszerűsítve 1 megüresedett helyre 2-3 kutya érkezett.
Erre az ember által generált szomorú sorsra jött a pandémia miatti korlátozások sora. Félretéve a fenti tények miatt érzett gyomorgörcsömet, kíváncsi voltam rá, hogy az elmúlt egy év változásai vajon kizárólag negatív előjellel értékelhetőek a menhely életében, vagy a járvány okozta „bezártság” révén átértékelték az emberek a jó és felelős gazdi fogalmát?
Számunkra is megpróbáltató időszak volt az elmúlt 1 év, ahogy sokaknak egyaránt, de a karantén időszak alatt mi inkább azt tapasztaltuk, hogy többen vállaltak el ideiglenes gondozást, hisz otthon töltött idejük alatt az embereknek maradt még kedvük és szabad energiájuk egy virgonc kölyökre, vagy felnőtt kutyára.
osztotta meg velem pozitív tapasztalatait Nagy Petra.
Együtt az Állatokért- már 17 éve
Az Együtt az Állatokért Állatvédő KHE 2004 januárjában jött létre azzal a céllal, hogy Debrecenben, Kelet-Magyarország legnagyobb városában és környékén az utcára kidobott, balesetes, sérült kóborló kutyák és macskák számára menedékhelyet biztosítson, az állatokat orvosi ellátásban részesítse, majd megfelelő gazdát találjon nekik.
Az egyesület állatokat nem altat el (kivéve azokat, akik az élettel összeegyeztethetetlen sérüléssel kerülnek be, ahol az állatorvos véleménye alapján gyógykezelésük már megoldhatatlan), minden állat addig marad az egyesület gondozásában, amíg megfelelő gazdát nem találnak neki.
Hozzátette: számukra az ideglenes befogadók nagy kincset jelentenek, hisz a legfontosabb a védenceik szocializációja és boldogsága, amit egy családban könnyebben elsajátíthatnak, a felmerülő állatorvosi gondozásuk, felszerelésük és élelmezésük pedig továbbra is a menhely felelőssége. Egyedül egy biztonságos hely az, amit kérnek a befogadótól, és amit- a jelek szerint- egyre többen tudtak biztosítani is. A kölyköknél az ideiglenes befogadás azért is fontos, hogy megóvják őket a fertőzésektől, betegségektől, hisz nehéz megoldani a karantént ennyi újonnan bekerülő kutyával.
A menhelyen nem csupán kutyák, de macskák is várnak örökbefogadóra. Bár a létszámuk kisebb az ott élő kutyákéhoz képest, ennek nem az az oka, hogy többször esik a gazdijelöltek választása a cicákra.
Általában nálunk a kutya a vezető ennél a kérdésnél, mivel sokakat eltántorít a szerződésünkben kikötött pont, hogy cicát csak benti tartásra adunk örökbe. Ez nálunk biztonsági okok miatt egy végérvényesen meghozott döntés, az elsődleges az állataink egészsége és jóléte, a jövőt tekintve is. A korábban említett megnövekedett ideiglenes befogadásokból szerencsére több, végleges örökbefogadás is köttetett, aminek nagyon örülünk.
Noha az elmúlt hónapokban megnőtt az ideiglenes befogadók száma, ez sajnos nem jelenti azt, hogy nem érkezett utánpótlás a menhelyen megüresedett kennelekbe.
Megnövekedett sajnos azoknak az eseteknek a száma, mikor a gazda halála miatt került be hozzánk kutya, vagy azzal a megelőző mondattal, hogy véglegesen kórházba került a tulajdonos, emellett azonban még mindig rengeteg számú balesetet szenvedett vagy utcára kitett, elkóborolt állat miatt riasztanak minket, amely sok esetben súlyos állatorvosi költségeket is jelentenek.
teszi hozzá Nagy Petra.
Az állatmenhely szigorú örökbefogadási-rendszert alakított ki annak érdekében, hogy a lehető legjobb gazdit találják meg védenceik számára, csökkentve a visszakerülés esélyét.
Sajnos a kialakított és már bejáratott, több ”szűrős” örökbefogadási rendszerünk mellett is előfordul, hogy visszakerül hozzánk korábbi lakó. A legutóbbi, friss esetnél a gazda megélhetési gondok miatt a külföldre költözés opcióját választotta, így a tőlünk elhozott kutyáknak sajnos már nem volt maradása.
Soma is visszakerülő kutyus. 4 éves, ivartalanított fiúcska, aki egy energiabomba, pusziosztó és hihetetlenül szerethető karakter. Kölyökkorában vitték el, aprócska szőrpamacsként, majd felnőttként
visszakerült a menhelyre. Somára nem maradt elég idő, ami pedig a kutyatartáshoz és a felelős döntéshozatal előtt elengedhetetlen kérdés. Soma töretlenül vár, hogy teljes tagja lehessen egy családnak egyszer!
A karantén időszakában a potenciális gazdijelöltekkel online illetve telefonos beszélgetések során ismerkedhettek a menhely önkéntesei, előzetes bejelentkezés után pedig – betartva a járványügyi szabályokat- kilátogathattak a kiszemelt négylábúhoz. Az örökbefogadói látogatásokon kívül a menhely rendszeresen szervezett önkéntesek segítségével kutyasétáltató napokat, amikor az összes kutya egészségügyi sétát tehetett a közeli szabad területeken.
A hétvégi látogatások és a közbeni sürgés-forgás a lakóink kedvenc ideje a héten. Ilyenkor nagyokat sétálnak, új embereket ismernek meg, és hatalmas kutyapuszikkal hálálják meg a rájuk szánt időt. Ezt sajnos a szigorításokkal nekünk is szüneteltetnünk kellett, így a belső körbe eső önkénteseink oldották meg a lemozgatásukat, energiájukat nem kímélve munka és tanulmányaik mellett, amiért nagyon hálásak vagyunk! Szerencsére az enyhítésekkel mi is oldottunk, így előzetes bejelentkezés után (amely a Facebook oldalunkon lehetséges) már tudunk fogadni sétáltatókat szombat és vasárnap 8 és 12 óra között!
1% is életet menthet
Az egyesület közhasznú, így fogadhatják a személyi jövedelemadó kétszer 1%-át. A felajánlásából származó bevétel a menhely számára nélkülözhetetlen forrás, hiszen ezen anyagi segítségből tudják biztosítani védenceik számára az állatorvosi ellátásokat, tartási és egyéb költségeket.
Még most is lehet támogatni az Együtt az Állatokért Állatvédő KHE Debrecent a bevallásba írt 18567623-1-09 adószámmal.
Arra a kérdésemre, hogy az elmúlt, rendkívüli időszaknak volt-e még – az ideiglenes befogadók létszámának növekedése mellett– pozitív hozadéka a menhely életében Nagy Petra egyértelműen az időt emelte ki.
Elsőre nehezen találtunk pozitív hozadékot a világban párhuzamosan zajló állapotok mellett, de aztán sikerült több időt szánnunk elkezdeni egy-egy új, vagy épp befejezésre váró projekteket, továbbá bele tudtunk fogni egy új cicaház felállításába is.
A menhely önkéntesei és munkatársai – járványtól függetlenül- ugyanolyan lendülettel és elhivatottsággal teszik azt, ami felelősségvállalással elkerülhető lenne, mint az egyesület megalakulásakor: megmentik, befogadják azokat az állatokat, akikhez cseppet sem volt kegyes a sors (és az ember). Remélhetőleg az ideiglenes befogadók magasabb létszáma állandósult tendencia lesz, nem csak itt, hanem az ország összes menhelyén, és nem csupán járványok alkalmával, hanem békeidőben is.