Az írás és olvasás az emberek döntő hányadának olyan természetes dolog, mint a levegővétel. Az információ egyik legkényelmesebb és legelterjedtebb közvetítője az írott szöveg, írásunk ráadásul az értő szemek számára még személyiségünkről is árulkodik. Aláírásunk egyedi azonosítónk is egyben, az olvasás révén pedig saját képünkre formálhatunk minden könyvet a képzeletünk használatával. Ma, az írástudatlanság elleni világnapon a fent felsoroltak különösen értékesnek tűnnek. Mekkora napjainkban az írástudatlanok aránya Magyarországon? A digitális eszközök térnyerésével, és a kézírás háttérbe szorulásával veszélybe kerülhet az írás? Délutáni tea melletti szubjektív, hozzáadott tényekkel.
Ma van az írástudatlanság elleni küzdelem világnapja. 1965-ben ez még sokkal égetőbb problémának bizonyult szerte a világban, mint napjainkban, így a teheráni UNESCO világkongresszuson szeptember 8-a megkapta azt a nemes feladatot, hogy
fix dátumként évről évre ezen a napon igyekeznek az egyesületek, intézmények és szakhatóságok felhívni a figyelmet erre az amúgy orvosolható jelenségre.
Az írástudatlanságot a köztudatban anaflabetizmusnak is nevezik. A jelenségről felnőttek esetében beszélünk, azt jelenti, hogy az illető sem írni, sem olvasni nem tud, vagy csak nagyon rosszul, egy-egy betű ismeretében jut információhoz az írott szövegekből.
Az analfabetizmusnak vannak típusai. A Wikipedia szerint négy típust különböztethetünk meg.
- elsődleges analfabetizmus: az egyén nem tanult meg se írni, se olvasni. Főként a fejlődő országokban okoz gondot, de máshol is előfordul.
- másodlagos analfabetizmus: az érintett megtanult írni és olvasni, de elfelejtette. Fő oka valószínűleg a rádió, a telefon és a tévé elterjedése, de okozhatja afázia is. Az 1970-es években fedezték fel, de a számítógép és az Internet elterjedésével ez némileg visszaszorult.
- félanalfabetizmus: régen azt jelentette, hogy valaki tud olvasni, de nem tud írni (ma ezt írástudatlanságnak nevezzük). Ma azt jelenti, hogy egyaránt tud írni is, meg olvasni is, de csak nagyon kicsit: felismer néhány szót, nem ismer minden betűt, vagy csak a nevét tudja leírni.
- funkcionális analfabetizmus: az érintett tud írni és olvasni, de nagyon rosszul. Kibetűzi a szavakat, de nem érti meg a használati utasítást, és nem tud a saját örömére olvasni. Ez akadályozza a további tanulást. Magyarországon a különböző becslések szerint a felnőttek 16-33%-a funkcionális analfabéta.
Noha az írástudatlanság hazánkban egyes források szerint a lakosság 1-2 százalékát érinti, a funkcionális analfabetizmus annál elterjedtebb jelenség a szakemberek szerint. Ezen belül beszélhetünk még
- digitális,
- zenei,
- műszaki
- és pénzügyi analfabetizmusról is, ami már behatárolja, hogy mely területen áll fenn információs akadály.
Az analfabetizmussal élők az élet több területén is hátrányt szenvednek el. Segítség nélkül nem tudnak fontos dokumentumokat elolvasni, aláírni, így fennáll a veszélye annak, hogy sérülnek a jogaik. Akár egy orvosi ambuláns lapról, akár egy gyógyszer betegtájékoztatójjáról van szó, nem jutnak olvasás révén információhoz. Írástudatlanként a digitális felületek használata is korlátozkba ütközik, így sem a social media berkeiben, sem az élet menedzsmentjéhez szükséges oldalak használatában sem tudnak önállóan tevékenykedni.
Nem tudnak a tudásukról számot adni írásban, elolvasni alapvető figyelmeztetéseket, így megvan az esélye annak, hogy a társadalom perifériájára kerülnek. A felnőttképzési lehetőségek ugyan napjainkban a világnap bevezetésekor tapasztaltakhoz képest lényegesen szélesebb spektrumon mozognak, mégis nehezen lehet az elsődleges analfebetizmussal élőket bevonni a kurzusokba.
2022-ben sokkal nagyobb és égetőbb probléma a funkcionális anaflabetizmus és annak különböző vállfajai. A digitális világ megfelelő használatához elengedhetetlen lenne egy olyan alapismeret, mellyel biztonságosan tudunk lavírozni az interneten.
Szűrni az esetleg elénk kerülő híreket és álhíreket, forráskritikával állni minden látott információhoz. Felmérni a veszélyeit, hogy mikor és hol osztunk meg adatokat, megérteni, hogy mibe egyezünk bele az online térben, mihez adjuk a beleegyezésünket. Ezek a jelenségek mind a szövegértés hiányára vezethetőek vissza.
A lakosság szövegértési képességeit évről-évre a középiskolások körében elvégzett kompetenciamérés révén igyekeznek megbecsülni. Idén azonban
hazánk is szerepel egy olyan nemzetközi kutatásban, mely során a felnőtt populáció képességeit veszik górcső alá.
Az anaflabéta manapság a köznyelvben szitokszó, akkor is, ha nem írástudatlanság, hanem szövegértési hiányosságok esetén használha bárki. Az oktatás egyre nyilvánvalóbb hanyatlásával, az immár égető tanárhiánnyal és a rendezetlen fizetésekkel pedig nagyon optimistának kell lenni ahhoz, hogy azt írjuk: a digitális, vagy épp gazdasági analfabetizmus megfelelő edukációval visszaszorítható.
Ha nincs tanár, aki biztosítsa a megfelelő edukációt, ha nincs benne a tananyagban azoknak a területeknek az értő használata, ami átjárja a felnőtt életünket, akkor ne számítsunk olyan adófizető, dolgozó generációra, akiknek a körében a különböző funkcionális analfabetizmus csökkenni fog.
A kütyük egyre nagyobb térnyerésével egyre jobban lecsökken a kézírással töltött idő, így az a korábban légbőlkapottnak aposztrofált ötlet sem tűnik már annyira utópisztikusnak, hogy egy nap a gépelés felválthatja a kézírást. Akkor viszont a másodlagos analfabetizmusnak ágyazunk meg.
Mindez tehát 2022-ben is fontos probléma, amivel a jövő generációjának érdekében – írott és írtatlan szabály szerint is – kötelessége lenne foglalkoznia a kormánynak.