Az országban egyedülálló képzést indít a Debreceni Egyetem

Molnár Andrea és Gortka-Rákó Erzsébet ünnepélyes kézfogása a megállapodás aláírását követően

Az egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvánnyal együttműködve indítja az új képzést. Az erről szóló megállapodást, több mint két éves szakmai egyeztetést követően 2021. február 19-én írták alá a felek Hajdúböszörményben. Gortka-Rákó Erzsébet a kar dékánja elmondta, a sportalapozó, mozgásfejlesztő óvodapedagógus szakvizsgára felkészítő új szakirányú továbbképzési szakon, korszerű biológiai, anatómiai, egészségügyi, valamint mozgásfejlesztési módszertani ismereteket szerezhetnek a szakemberek.

A mai megállapodásnak és magának a képzésnek is az a célja, hogy a különböző erőforrások összehangolásával egy olyan képzést valósítsunk meg, ami segíti az óvodapedagógusok számára a gyerekek mozgásfejlesztésében való elmélyülést, illetve a mozgás megszerettetését, az egészségnevelést – mondta Gortka-Rákó Erzsébet a kar dékánja.

Hozzátette: a szakmai tartalmát és tárgyi eszközeit tekintve is unikális képzés remekül illeszkedik a Debreceni Egyetem innovatív szellemiségéhez, melynek hosszú évek óta szerves részét képezik a sporttudományi kutatások, és a sporttal kapcsolatos fejlesztések. A két éves időtartamú továbbképzési szak a tervek szerint idén szeptembertől, de legkésőbb 2022-ben elindul. Jelentkezni azok az óvodapedagógusok tudnak majd, akik rendelkeznek három éves szakmai tapasztalattal. A képzéshez az egyetem választja ki az oktatókat, akik az alapítvány által kiadott oktatókönyvet is használják majd.

Molnár Andrea az alapítvány elnöke elmondta, a képzés keretében egy hatszor tizenkét méteres műfüves, hálóval lefedett Ovi- Sport pálya is helyet kap a hajdúböszörményi telephelyen.

Itt az óvodapedagógusok a gyakorlatban tudják kipróbálni azokat az eszközöket, illetve azokat a játékokat, amiket később a gyerekekkel tudnak játszani, és amelynek keretében el tudják sajátíttatni a különböző  sportágak egyes mozgáselemeinek kultúráját – tette hozzá.

Az Ovi-Sport Program több szálon is kötődik Debrecenhez, hiszen az alapítványt 10 éve az a Buzánszky Jenő alapította, aki a legendás Aranycsapat labdarúgója mellett, a Debreceni Egyetem utazó nagykövete is volt. A megállapodás részeként egy Buzánszky-ösztöndíj program is indul, hogy a képzésben minél több óvodapedagógus tudjon részt venni.

Exit mobile version