A 2019-es Joker és folytatása, a Joker: Kétszemélyes téboly egyetlen egységet alkot. Kevés olyan film van, ami két rész által válik csak egésszé (ilyen volt például a szuperhős műfajban a Bosszúállók: Végtelen háború és a Végjáték). Jelen alkotás ilyen. Bár még az első film önmagában is érthető, maradtak kérdések és elvarratlan szálak, amelyeket most zártak le méltó módon, gyakran reflektálva az öt évvel korábbi részre. A Kétszemélyes téboly egy animációval kezdődik, ami összefoglalja, hogy miként élte meg a főszereplő az előző részt. Itt az első jelentsorban összeverik a rendőrök, ahogyan az előző film elején a fiatalok.
Bár a két film megjelenése között pontosan 5 év telt el, és a cselekményben is 2, mégis olyan érzést kelt, mintha egyszerre forgatták volna, és nem értjük, hogy miért nem hiányoltuk eddig a befejezést. A hangulat és a zene egy része ugyanaz, illetve a szereplők kinézete is (gondolok itt Phoenix fogyására).
A két epizód között van egy olyan ellentét, hogy az első részben senkiből vált valakivé, a másodikban valakiből lesz egy senki. A legfontosabb témája, társadalmi vetülete a műnek, ahogyan az első részben a fegyvertartás volt, most a gyilkosok sztárolása, ami egy nagyon aktuális és problémás jelenség. Jokerről film készül, és könyvet írnak a tettéről, sokan rajonganak érte, valaki még szerelmes is lesz belé. Jelenleg abban a korban élünk, amikor a Netflix ontja magából a sorozatgyilkosokról szóló dokusorozatokat, amiket a nézők habzsolhatnak vagy esetleg inspirálódhatnak belőlük. Ehhez kapcsolódik a média vitathatatlan szerepe, hiszen a bűnösök mi újságírók vagyunk, akik még az ablakon többé-kevésbé húgyos vizet kiöntő vénasszonyokat is (a kőbányai szopófantom mintájára) debreceni vödrös fantomoknak nevezzük el, illetve ti kedves olvasók, akik erre nagyon is vevők vagytok, mert mindenhol a halál-, a tűz- és a balesetek a legolvasottabb, legnézettebb és leghallgatottabb tartalmak.
A történet nagyrészt az Arkham Elmegyógyintézetben játszódik, ahol Arthur Flecket (Joaqim Phoenix) kezelik, miközben a tárgyalására vár. Az Arkham bemutatja, hogy mennyire bonyolult betegekkel foglalkozni, és vannak arra kevésbé alkalmas, de szükséges személyek, jelen esetben az őrök, akik cudarul bánnak az ápoltakkal (például éjszaka vederbe kell végezniük a dolgukat, és reggel azt kiüríteni, vagy az esőben áztatják őket, de az is előfordul, hogy valakit megvernek, vagy megölnek).
Nagy visszhangja volt annak, hogy Lady Gaga is szerepel a filmben, aki Joker párját, Harley Quinnt játssza. Míg több élőszereplős Joker volt már a vásznon, addig Harley Quinn eddig mindig Margot Robbie volt, aki jól hozta a karaktert kívül-belül. Lady Gaga elsősorban énekesként ismert, de szerepelt már az Oscar-díjas Csillag születikben, ahol énekest kellett játszania. Ezúttal egy pszichológiában járatos személyt kellett alakítania Joaqim Phoenix mellett, ami egy fokkal nagyobb kihívás. Sikerült neki, teljesen más volt, mint Margot Robbie, de ez pont hozzátett a karakteréhez. Amit viszont általa mondani tudott a film, a csalódás, amikor olyasvalakivel találkozol, akire felnéztél, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szinte mindig Quinn kezdeményez, illetve amikor fizikailag nincs vele, akkor is ott van álmában. Ez nem volt egy kihagyhatatlan elem, bár jó látni, ahogyan a nő irányítja Jokert, mert a férfi hinni akar neki, hasonlóan ahhoz, hogy az anyjának is hitt az előző részben.
Vagy Arthur Flecket, mivel a mű arról is szól, hogy a főszereplő valójában az ember, Arthur, vagy a szörnyeteg, Joker, esetleg kettős személyisége van a gyerekkori bántalmazások miatt, vagy csak megjátssza magát a hírnévért. Ezúttal egyértelmű választ kapunk erre.
Ez a Joker nem a bűn hercege, hanem egy szeretetre vágyó, meg nem értett sérült ember, akit bántottak. Bár most az előző filmmel ellentétben, ahol mindenki ellene volt, ezúttal többen is segítik, például az ügyvédje vagy az egyik őr, aki elviszi a zeneterápiára.
Ahogyan megtudjuk azt is, hogy mi történt az előző részben megismert kedvenc szereplőkkel, mint Sophie Dumond (Zazie Beetz), Gary Puddles (Leigh Gill) és a szociális munkás (Sharon Washington). Velük Arthur tárgyalásán találkozunk, és ott látjuk, hogy a tetteinek következményei vannak, akkor is, ha nem volt beszámítható állapotban az elkövetéskor. Nem „csak” annyi, hogy megölte valakinek a fiát, hanem a traumák, amiket okozott azoknak, akik még élnek. Bár a tárgyalás maga kicsit súlytalan, mivel a főszereplő meg akarta magát ölni, és a per arról is szól, hogy kivégezzék-e őt. Viszont abban fordulatos, hogy ki hajtja végre az ítéletet rajta (ő maga, Quinn, az állam, az őrök, az áldozatok hozzátartozói vagy valaki más).
És a végén a néző is azt kapja, amit megérdemel, a gyilkosok is csak emberek, akiknek problémáik vannak. A pénz miatt terveznek egy harmadik filmet és spin-offot, de az teljesen felesleges lenne, ez a mű így alkot egy egészet. Nem kell már ehhez többször hozzányúlni, és így tökéletlen, ahogy mi is mind azok vagyunk.
A film 2024.10.03-tól megtekinthető a mozikban.
Hozzászólások