Az amerikai művésznő harmadik nagylemeze május közepén jelent meg, egyben kiadva, rákötelezve a hallgatót, hogy a szavak köréfonódjanak és a sorok –, melyek az egyszerű emberi problémáktól egészen a fiatal női popsztáréletig feszülnek – lágyan fojtják a nagyérdeműt. Kérdés, hogy ez hosszantartó gyönyör vagy véget nem érő kín?
Korai kezdetek
A kétszeres Oscar-díjas, kilencszeres Grammy-díjas, kétszeres Golden Globe-díjas amerikai énekesnő, dalszerző először 2015-ben lett ismert, amikor is mindössze 14 évesen SoundCloudon kiadta Ocean Eyes című kislemezét.
A dalt testvére, Finneas O’Connell írta, akivel azóta is együtt dolgozik zenéin.
A debütáló középlemeze, a Don’t Smile at Me 2017-es megjelenésekor csak kisebb sikernek örvendhetett: az EP nyolc kislemezt, illetve a Hostage című dalt tartalmazza. Debütáló stúdióalbuma When We All Fall Asleep, Where Do We Go? címen jelent meg 2019 márciusában és a Billboard 200, illetve a UK Albums Chart első helyére tört.
2019 legtöbbet eladott albuma lett. Ekkor az énekesnő 18 éves volt.
Az albumról hét kislemez jelent meg, közülük az ötödik, a Bad Guy lett Eilish első és eddigi egyetlen dala, amely elérte a Billboard Hot 100 első helyét. 2020-ban felvette a James Bond-film főcímdalát No Time to Die címen, amely első helyet ért el a Brit kislemezlistán, az énekes első dala, amelynek ez sikerült.
Kapcsolódó cikkünk:
A Bad Guyon kívül az Everything I Wanted, a My Future, Therefore I Am és a Your Power című kislemezei mind elérték a slágerlisták tíz legjobb helyét az Egyesült Államokban – de még az Egyesült Királyságban is.
Billie a legfiatalabb személyként szerepelt a Forbes Celebrity 100-as listáján, 53 millió dolláros bevétellel.
Üss erősen vagy lágyan! – De melyik az élvezhetőbb?
Közel három év „nagylemeznélküliség” után az énekesnő egyben dobta piacra harmadik albumát, tehát az albumot nem készítette elő egy kislemezeses sláger.
Az összesen tíz számot számláló album tematikájában megjelenik a korkülönbség, a testkép nehéz témája, valamint az örökös aggályokat állító gyönyörű, ám veszélyes dolog: a szerelem – melyet radikális módon vagy igazán könnyen érthetően vagy a hallgatót teljes sötétségben hagyva lehet előadóként illusztrálni.
Billie és Finneas a Hit Me Hard And Soft album kapcsán Rolling Stone-nak úgy nyilatkoztak:
egy nagybetűs nagylemez (eredeti szavakkal élve: „an album-ass album”) volt a tervük
melyhez az elmúlt 15 évből olyan inspirációkat használtak, mint a a Born to Die Lana Del Reytől, a Viva La Vida a Coldplaytől, a Big Fish Theory Vince Staplestől, vagy éppen a Goblin Tyler, the Creatortől.
A borítón az énekesnő a víz alatt lebeg, amely hatásra Amerikában rá is erősítettek: kiadtak a lemezből egy olyan verziót, amin az énekesnő úgy szólal meg, mintha valóban a víz alól énekelne.
A dalokban többnyre a már bevált receptet vázolják: zenei alapokban Billie ezúttal is testvérével dolgozott, illetve a koncertekről ismerős dobos, Andrew Marshall mellett különleges szereplő az Attacca vonósnégyes.
Újdonságok nem feltétlenül akadnak a lemezen, a kemény szövegek mellett továbbra is a fojtott melankólia jellemzi a szerzeményeket, az album legnagyobb erőssége viszont biztosan állíthatóan az, hogy
szokatlanul sokszor szakítja meg egy-egy váratlan elektronikus hangzásbeli kanyar, a túlzásoktól egyáltalán nem visszariadva.
A közösségi médiában mondhatni a legnagyobbat futó dal a a Ghibli-filmre utaló Chihiro, ami három részletre osztva sokkolja fokozatosan a művészetre éhes hallgatót.
További váratlan húzást generál a francia hangzásvilággal megáldott L’amour de ma vie, ami kifejezetten dübörgő europopba fordul át – a Billie gyerekkorát meghatározó, korai kétezres éveket idézve. A művésznő sokszínűségét jól illusztrálja és elkövetkezendő zenei időszakát tovább göngyölíti a retró hatású videoklippel megáldott Lunch is.
Határokat sem a zenéiben sem azok mozgóképeiben nem szab magának Eilish, melyekben amellett, hogy új zenei időszakra törekszik, bőven visszakacsintgat az eddig megszokott korszakaira, amikor a nagyközönség csakis férfiasan bő ruhadarabokban láthatta.
Billie Eilish új albuma az eddigi „törzshallgatóit” biztosan magával ragadja, azonban a Hit Me Hard And Soft harmadik nagylemezként – ugyan bizonyos elemekkel eljátszva újat mutat be – a régi, már befutott pillérekből táplálkozik, szövegeivel pedig suttogva kíséri rajongóit az – előrevetíthetően – új érája felé az énekesnő.
Hozzászólások