Civaqua: várják az ajánlatokat!

Fotó: archív

Több mint 16 milliárd forintból valósulhat meg az első ütem.

Megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában a Civaqua-program első ütemének építési beruházására vonatkozó közbeszerzési kiírás. A beruházó az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a projekt korábbi közlések szerint

a Hajdúhátsági többcélú vízgazdálkodási rendszer átalakítására, kibővítésére 15,75 milliárd forintot, a Hajdúhátság vízgazdálkodásának fejlesztésére pedig 0,5 milliárd forintot irányoz elő.

A beruházás a tervek szerint biztosítaná a debreceni Tócó vízfolyás vízpótlását a Keleti-főcsatornából, hozzájárulna a vizes élőhelyek kialakításához és rehabilitációjához.

Ez egy olyan fejlesztést készít elő, amelynek célja a Hajdúhátság és térsége állandó jellegű vízellátásának megoldása.

Az ajánlatkérő felhívás szerint, a leendő kivitelezőnek az alábbi dolgokat kell megvalósítania:

Kép: civaquadebrecen.hu

A közműépítési munkák keretében kb. 253 000 m3 földkiemeléssel járó földmunka elvégzésére kerül sor.

Az ajánlatokat június 15-ig várják.

A felhívásról Papp László, Debrecen polgármestere is beszámolt közösségi oldalán. Mint írja, a kiírás

Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés Debrecennek!

Exit mobile version