Három célterületen.
Kiemelkedő összegű forrásból, egész pontosan 930 millió forintból népszerűsíthetik a pályázók idén a hungarikumokat– jelentette be Nagy István agrárminiszter, az idei hungarikum pályázat sajtótájékoztatóján, melyről az MTI tudósított.
A kiemelkedő összegű forrás célja, hogy támogassák a hungarikumok és a nemzeti értékek gyűjtését, népszerűsítését, megismertetését, megőrzését, gondozását. Az értékfeltárás kiterjesztése a Kárpát-medencére a nemzetegyesítés egyik eszköze.
tette hozzá Nagy István.
A nyilvántartás szerint, jelenleg
- 82 hungarikummal,
- 138 kiemelkedő nemzeti értékkel,
- 1100-nál is több települési és tájegységi értéktárral,
- 10 ezer települési értékkel,
- 19 megyei értéktárral,
- 2 ezer megyei értékkel gazdagabb kultúránk.
Ide kapcsolódik. Olvasta már?
Az agrárminiszter kifejtette, hogy három célterületen oszlik el a pályázat 930 millió forintos keretösszege.
az első célterületen 840 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre a hazai és a külhoni pályázóknak nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutató terek kialakítására, rendezvények megvalósítására. A pályázaton 1 millió és 4 millió forint közötti összeg nyerhető el. A második célterületen 75 millió forint keretösszegre lehet pályázni vetélkedők szervezésére általános iskolai felső tagozatos és középiskolás diákok részvételével az identitás erősítésére. A pályázattal elnyerhető támogatás összege 1 millió forinttól 3 millió forintig terjedhet. A harmadik célterületet, a Hagyomány a divatban – viselet másként néven hatodik alkalommal hirdették meg, erre 15 millió forint áll rendelkezésre. A Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrájának és a népi kézműves értékek megőrzésére és népszerűsítésére 250 ezer és 500 ezer forint közötti támogatásra lehet pályázni.
A fentiek értelmében, az egyszeri, vissza nem térítendő támogatásra a pályázati felületet január 17-én délben nyitják meg, ekkortól lehet regisztrálni, kitölteni a pályázati adatlapokat, feltölteni a mellékleteket.
A pályázatok véglegesítésére február 2-án reggel 8 órától lesz lehetőség.
A tavalyi pályázatra csaknem 1000 kérelem érkezett, végül 341 pályázót támogattak több, mint 3 milliárd forint értékben. A hungarikum törvény idén „ünnepli” hatályba lépésének tizedik évfordulóját.
