Debrecen Art Week: Májusban ismét a kortárs képzőművészeté a főszerep a cívisvárosban

Fotó: MODEM/Vigh Levente

Májusban ismét a kortárs képzőművészeté a főszerep Debrecenben: a tavalyi nagy siker után idén újra megrendezésre kerül a Debrecen Art Week. A város egyik legizgalmasabb kortárs képzőművészeti programsorozata 2025. május 15–18. között várja az érdeklődőket gazdag programkínálattal, a város számos pontján elérhető, sokszínű művészeti élményekkel.

A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának kezdeményezésére és támogatásával, valamint 16 helyi művészeti intézmény, iskola, egyesület és alkotó összefogásával megvalósuló négynapos eseménysorozat célja, hogy reflektorfénybe állítsa Debrecen kortárs képzőművészeti életének sokszínűségét és értékeit.

A Debrecen Art Week ideje alatt több kiállításmegnyitóra is sor kerül, köztük:

A kiállításmegnyitók és workshopok mellett különleges programként várja az érdeklődőket a SKICC – Debreceni Animációs Filmnapok is, amely május 16–18. között kerül megrendezésre az Apolló Moziban. A Váczi Lilla és Komlódi Judit szervezésében megvalósuló esemény az animációs műfaj sokoldalúságára és vizuális erejére hívja fel a figyelmet, és színesíti a Debrecen Art Week palettáját.

A programok díjmentesen látogathatók, és minden korosztály számára kínálnak értékes művészeti tartalmakat – a kortárs festészettől és fotográfiától kezdve az animáción és rendhagyó tárlatvezetéseken át egészen a közösségi művészeti élményekig.

A mai napon, május 5-én délután sajtótájékoztatót tartottunk az eseményhez kötődően a MODEM-ben, ahol felszólalt:

A sajtótájékoztatón elsőként dr. Puskás István szólalt fel, aki kiemelte:


„Nekünk is szoknunk kell, hogy hirtelen Debrecen kezd olyan izgalmas és sokszínűen kulturális életet élő város lenni… ha néhány évvel ezelőtt történt volna ilyen a városban egy hónap alatt, akkor annak nagyon örültünk volna – és most hirtelen minden májusi hétvégére jut egy ilyen fontos esemény, mint a Debrecen Art Week.”

Bíró-Polgár Mariann hangsúlyozta, hogy számára kiemelten fontos az örökségek megőrzése és továbbadása, hiszen ez az a seregszemle, ahol a helyi alkotók bemutatkozhatnak, és a debreceniek is megismerhetik őket.

Komlódi Judit elmondta, hogy a SKICC fő célja az animációs filmek népszerűsítése, és rengeteg debreceni kötődésű film lesz bemutatva az Apolló Moziban május 16–18. között.

Kozmáné Lőrincz Margit elmesélte, hogy a gyerekek számára is sok programmal készülnek – flashmob, festés, álarckészítés és még sok más élmény várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Palotai Erzsébet szerint „pezseg a kultúra Debrecenben”, és rég volt olyan, hogy különféle kulturális területek képviselői közösen dolgoztak, eszmét cseréltek, együtt gondolkodtak ilyen lelkesedéssel.

Végezetül Seres Géza beszélt a tavalyi Art Week tapasztalatairól, és alig várja, hogy idén is megvalósuljon az a workshop, amely a digitális fényképezés korában is visszahozza az alkotás élményét.

További információkat és a részletes programot ITT olvashatják.

Forrás: MODEM

Exit mobile version