Végre online is elérhető és letölthető Sápi Lajos Debrecen település- és építéstörténete című könyve. Ingyenes pdf a Magyar Nemzeti Digitális Archívumban (MaNDA) található. Közkinccsé tették, ami azt jelenti, hogy szabadon hozzáférhető, másolható akár üzleti célokra is. Nem kell engedélyt kérni hozzá. Link a cikkben.
A könyvet a Déri Múzeum Baráti Köre adta ki 1972-ben, amely egy 1928 óta működő egyesület. Célja a Déri Múzeum munkájának támogatása és rendezvényeinek népszerűsítése. Az egyesület működését a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja. A kötet megjelenését még az Építési és Városfejlesztési Minisztérium is támogatta.
És ha már tehettük, virtuálisan bele is lapoztunk. Rögtön feltűnt, hogy nagyon sok az alaprajz, térkép és fekete-fehér fénykép benne.

A könyv oldalszámozott része 122 oldal, ebből 97 oldal maga a terület szöveges története egészen az ókortól az 1960-as évekig, a többi jegyzet. A pdf sokkal hosszabb, 217 oldalas, ami azt jelenti, hogy 76 oldalnyi képmelléklet található a végén.
Három hibáját vettem észre a pdf-nek.
- A dokumentum fele szöveg, azonban nem alkalmaztak rajta optikai karakterfelismerő programot, így minden oldal egy kép, és nem lehet belőle kimásolni szavakat vagy mondatokat, csak újra begépelni.
- A képek egy része nagy, kihajtható, azaz több oldal méretű térkép volt. Ezek mindegyike maximum egyoldalas méretben került digitalizálásra. Ami még nem is baj, de van, ahol (például a 17. rajznál) a rossz tájolás miatt féloldalasra lekicsinyítettek egy kétoldalas térképet.
- A védőborítót nem szkennelték be, így az hiányzik belőle.
A könyv szellemi örökösének tekinthető a Debrecen Házai weboldal (https://www.debrecenhazai.hu/), amelynek célja egy online, interaktív gyűjtemény létrehozása Debrecen megmaradt és már eltűnt cívis lakóházairól. A múlt megismerésével és feltárásával párhuzamosan a legfontosabb feladat a házak megőrzésének, hasznosítási lehetőségeinek a kutatása.
A MaNDA a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. adatbázisa, a magyarországi múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, kulturális- és oktatási profilú intézmények digitalizált kulturális javait egy közös felületen publikáló, nyilvános online gyűjteménye.
Sápi Lajos további Debrecenről szóló munkái:
- A városrendezés kezdete Debrecenben a XIX. század elején – Déri Múzeum Évkönyve 1948-56.
- A régi debreceni temetők és síremlékek – Déri Múzeum Évkönyve, 1962-64.
- Újsorosi házak Debrecenben – Déri Múzeum Évkönyve, 1972.
- Utcakapitányságok területi felosztása Debrecenben a XVI-XIX. században – Déri Múzeum Évkönyve 1978.
És a legfontosabb, a link: https://mandadb.hu/tetel/135904/Debrecen_telepuleses_epitestortenete
Aki mégis papír alapon szeretné magáénak tudni kihajtható térképmellékletekkel, az a Libri webboltjából tud még rendelni egy példányt belőle.
„Itt a virágokkal szegélyezett utakon sétáló gyalogosnak talán eszébe sem jut míg az egyre több idegentől népes téren a szabad átkelést jelző zöld fény megjelenésére vár, hogy néhány évtizeddel ezelőtt még a híres debreceni ötösfogat nóniuszainak patkója alatt szikrázott a macskakövekkel kirakott útburkolat.”
Előszó