Immár huszonötödik alkalommal rendezik meg a gépkocsik környezetvédelmi állapotát ellenőrző akciót az ország több nagyvárosában, így Debrecenben is- derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményéből. Ahogy a minisztérium fogalmaz,
az akcióban a járművek esetleges problémáira hívják fel a figyelmet, az erősen szennyező autókat időszakos vizsgálatra rendelhetik be. A közúti közlekedés zöldítése a forgalomban lévő kocsik műszaki állapotának javításával, rendszeres karbantartásukkal is elősegíthető. A hagyományos őszi ellenőrzéssorozatban a hazai gépkocsiállomány átlagos környezetvédelmi állapotát mérik fel, annak változását vizsgálják és értékelik.
Az ellenőrzés ma kezdődött és péntekig tart. A közleményben kifejtik, hogy öt napon keresztül várhatóan
6-700 közúti mérést végeznek Budapesten, Győrben, Szegeden és Debrecenben.
A területileg illetékes Közlekedési Felügyeletek munkatársai végzik a mustrát, minden nap másik helyszínen.
Az ellenőrzés hatása
A minisztérium adatai szerint, míg a kilencvenes évek végén csak minden második gépkocsi volt megfelelő, az elmúlt évtizedre már teljesen megfordult az arány, és tízből kilenc autó állapotát találták előírásszerűnek. A hirtelen javulást azonban az utóbbi években nem sikerült megugrani, stagnálás, sőt, kismértékű romlás volt tapasztalható. Az így kiszűrt, kirívóan rossz állapotú, erősen szennyező gépkocsival közlekedőknek két hónapon belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgálaton kell megjelenniük járműveikkel.
A közlekedés és főként a közúti forgalom felelős hazánk üvegházhatású gázkibocsátásának csaknem ötödéért.
Kapcsolódó cikkünk:
