Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata az 1956-os forradalom és szabadságharc 65., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 32. évfordulója tiszteletére 2021. október 23-án – szombaton – megemlékezést és koszorúzásokat rendezett.
Az eseménysorozat a Kossuth téren az Országzászló katonai tiszteletadással történő felvonásával kezdődött, majd az ÁVH-s sortűz áldozatai Kossuth utcai emléktáblájának megkoszorúzásával folytatódott. Az önkormányzat nevében itt Puskás István alpolgármester koszorúzott.
Az Egyetem téri ’56-os emlékműnél rendezett ünnepi megemlékezésen Papp László, Debrecen polgármestere mondott beszédet.
A polgármester úr először arról beszélt, hogy ma a figyelmünket a 65 évvel ezelőtti eseményekre, azok hőseire és áldozataira irányítjuk, azokra a magyar emberekre, akik a szabadság iránti vágytól vezérelve mindent hajlandóak voltak feláldozni, hogy újra megérezhessék a szabadság ízét, azt, amiból ennek a nemzetnek a történelem során mindig csak kevés jutott.
Arra is kitért, hogy tavaly a vírushelyzet miatt – amely az elmúlt másfél évünket ellehetetlenítette – csak egy csendes megemlékezés lehetett tartani, de idén újra együtt lehetünk.
A járvánnyal szembeni védekezés érthető módon sok fontos eseményről elvonta a figyelmet – folytatta a polgármester.
A trianoni békekötés centenáriuma, a rendszerváltás és az első szabadon választott országgyűlés megalakulásának 30. évfordulója, mely egyúttal a magyarországi szocializmus bukásának is ünnepe volt, a szovjet csapatok 1991-es kivonulásának 30. évfordulója az elmúlt másfél esztendő olyan évfordulói, amelyekről egészen biztosan másképp emlékezünk meg, ha nem a pandémia árnyékában éljük mindennapjainkat.
A járvány hatásai elvonták a figyelmet arról, hogy 30 évvel ezelőtt valóban történelmi fordulat ment végbe Magyarországon, valamint ezzel együtt Közép- és Kelet-Európában. A szocializmus bukása maga volt a nagybetűs történelem – fűzte hozzá Papp László.
Ahogy Faludy György fogalmazott:
„Magyarországon nyolcmillió ember kelt száznegyvenmillió ellen”.
Ennek tükrében mondhatjuk, hogy 1956 egyik legfontosabb értéke abban rejlik, hogy képes volt egyesíteni a nemzetet, hogy volt erőnk fegyvert ragadni szabadságunk visszaszerzése érdekében a diktatúra hazai és külföldi képviselőivel szemben. ’56-ban a diktatúra kiszolgálói álltak szemben a nemzettel. Ha nincsenek a szovjet tankok, ha nincs külföldi támogatás, akkor 1956-ban a nemzet győz.
A kommunista diktatúra hazai képviselőit a magyarság kivetette magából, és csak egy idegen hatalom támogatásával voltak képesek elfojtani a forradalmat és megőrizni a hatalmukat. 1956 októberét az embertelen elnyomás, a diktatúra legsötétebb időszaka előzte meg. A kommunista hatalomátvétel és a forradalom közötti időszakban több, mint negyvenezer embert börtönöztek be politikai okokból, félezret kivégeztek, több tízezer embert internáltak, családokat szakítottak szét és tettek tönkre.
Ezt követően arról is tett említést a polgármester, hogy a a forradalmat követő megtorlás áldozatai és sajnos egyre inkább már csak azok leszármazottai, akik sokszor ugyanúgy bűnhődtek apáik és anyáik miatt, mintha ők maguk is résztvevői lettek volna a forradalmi eseményeknek, itt élnek közöttünk.
Tisztelet mindenkinek, akinek sorsa összeforrt a magyar szabadság kivívásáért folytatott küzdelemmel!
Legtöbbjük a kádári rendszerben sem alkudott meg a hatalommal, még akkor sem, ha nem tanulhatott vagy nem dolgozhatott ott és úgy, ahogy azt képességei indokolták volna. Ahogy a kommunisták, úgy ők sem felejtettek. Még ha csak titokban ápolhatták is ’56 emlékét, de megtették, és soha nem bocsátottak meg a forradalmat szovjet segítséggel eltipró gyilkosoknak és leszármazottaiknak.
„egyszer majd el kell temetNI
és nekünk nem szabad feledNI
a gyilkosokat néven nevezNI!”
Így szól Nagy Gáspár 1984-ben írt Öröknyár című, legendássá lett költeményének egyik részlete. Fogadjuk meg Nagy Gáspár intelmét: nem szabad feledni a gyilkosokat néven nevezni!
Papp László a továbbiakban a 15 évvel ezelőtti eseményekre is kitért, melyről többek között azt mondta:
Tizenöt évvel ezelőtt a történelem ismételte önmagát. 2006 szeptemberében egy hazug, velejéig korrupt hatalomról lehullt a lepel, és nyilvánosságot kapott Gyurcsány Ferenc őszödi önvallomása. Az első döbbenet után az emberek utcára vonultak, hogy megmutassák: nem tűrik tovább, hogy becsapják őket, hogy a magyar baloldal sokadjára is tönkre akarja tenni az országot.
1956 az összefogás, a szabadság iránti elkötelezettség, a nemzeti büszkeség szimbóluma, amiből építkezhetünk, ami erőt adhat nekünk és a jövő generációi számára.
A magyarországi kommunisták és utódaik sosem gondolkodtak nemzetben. Sokkal inkább voltak képesek azonosulni Marx 1848-ban, a Kommunista kiáltványban megfogalmazott gondolatával, miszerint a „proletárnak nincs hazája”. A magyar kommunistáknak valóban nem volt hazájuk, ezért voltak képesek behívni a magyarok ellen a szovjet csapatokat, akik eztán több, mint 30 évig állomásoztak ideiglenesen Magyarországon. És ezért képesek szellemi örököseik ma is inkább Európai Egyesült Államokban gondolkodni, mint erős nemzetben.
Debrecen büszke városként ünnepli a magyarság sorsfordító forradalmait – 1848-at és 1956-ot is –, mint amelyeknek nem csak szemlélője, hanem irányítója, kezdeményezője is volt. Egy város csak akkor válhat a forradalom városává, ha polgárai bátorsága, nemzeti elkötelezettsége, önzetlensége, erre méltóvá teszi.
És tiszta lelkiismerettel mondhatjuk:
polgárai hazánk történelmének kiemelkedő jelentőségű városává tették Debrecent.
Papp László szerint hálával tartozunk tehát azoknak, akik 1956-ban utcára vonultak, akik szembe mertek szállni egy könyörtelen és embertelen diktatúra pribékjeivel, akik életüket, jövőjüket tették kockára azért, hogy mi egy szabad országban élhessünk.
A polgármester kiemelte továbbá, hogy tisztelettel adózva ’56 hőseinek fogadjuk meg, hogy sem 1956, sem 2006. október 23-át, nem feledjük, és nem engedjük, hogy az ismeretlenségbe vesszen, feledésbe menjen mindaz, ami megmutatja számunkra Rákosi, Kádár és Gyurcsány igazi arcát.
„A múlt elesett hatalmunkból, de a jövendőnek urai vagyunk” – mondta Széchenyi. Hát legyünk urai és alakítói a jövőnek és ne feledjük azokat, akik a múltban megfosztani akartak bennünket nemzetünkbe és a jövőbe vetett hitünktől.
Az ünnepi beszéldet követően az önkormányzat, pártok, társadalmi és civil szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés virágait az emlékműnél.