Induljunk onnan, hogy van egy féltve őrzött, gyönyörű autód, ami épp eladó. Lemosva, megtakarítva eladásra kínálod Debrecennek egy olyan szegletében, ahol biztonságban van, mégis sokan láthatják: hátha beleszeret valaki.
Reggel még gyönyörködsz benne, ahogy megcsillan a verda a napsütésben, kicsit eljátszol a gondolattal, hogy „milyen jól jár, aki megveszi”, „lehet, el sem kéne adnom”, „jaj… milyen szép helyekre elvitt bennünket az évek alatt”.
Délután meglátod a viharfelhőket, szaladsz érte, meg ne ázzon, jobb neki a garázsban.
Jön a döbbenet: valaki bizony csúnyán, reccsenősen, aljasul lezúzta a te féltve őrzött egyik kincsedet. Földbe gyökerezik a lábad, iszonyatos tanácstalanság, elkeseredettség, düh, megalázottság.
Betyárbecsületben bízva keresel egy cetlit, egy telefonszámot, bármit. Abban bízol, hogy mindenki olyan, mint te. Hogy más is katonásan vállalja a felelősséget: DE NEM.
Nincs cetli, nincs rendszám, csak a sérült autód. Tanú nem sok, a kiérkező rendőr sem nagyon biztat, a költség a tiéd. A büdös, mocskos, patkány polgártársad meg éli világát, lehet, le is sz.rja magasból a történteket. Vagy ami még rosszabb: fel se tűnt neki.
Az egyszerűbb és költséghatékonyabb megoldást választotta: sunyiban meglépett.
Több szempontból is felháborít ez az eset. Egyrészt azért, mert elszomorító képet fest az emberek egymáshoz való viszonyulásáról. Elszomorító közlekedésbiztonsági szempontból is. A legdurvább viszont az, hogy manapság bárki összetörheti bárkinek az autóját, bármilyen következmény nélkül. Csak ügyesen kell csinálni, úgy, hogy ne lássa senki, úgy, hogy ne tűnjön fel.
Rettegnek az emberek a következményektől, a megemelkedő kötelezőtől, a rendőrségi eljárástól, úgyhogy inkább menekülő patkányként gyorsan elhagyják a süllyedő hajót. Így lesz az emberből alávaló patkány, aki odujából figyel, nehogy lecsapjanak reá.
Megj.: a debreceni Bihari utcán szombaton történt (aljas) közlekedési baleset helyszínén természetesen rendőri intézkedés történt, ismeretlen tettes ellen megindult az eljárás.
SKB