Egyik nap arra lett figyelmes, hogy a tíz kicsi libájából kettő hiányzik. Tűvé tette értük az egész udvart, elképzelni sem tudta, hogy hová tűnhetett ily hamar a két szeretett kis jövevény. Próbálta megfejteni az eltűnés okát. „Ha róka lett volna, az mindet elviszi. Ha patkány lett volna, akkor hangosan gágogtak volna a libácskák, s azt meghallottam volna" – így törte fejét.
Nagymama nem értette a helyzetet. Csak sírt, kereste őket, s még aludni sem tudott, annyira sajnálkozott utánuk.
Eszébe jutott, hogy valamelyik nap két kis cigány gyermek kiabált be a kapun, orgonát szerettek volna szedni a nagymama virágoskertjéből, amit ő meg is engedett nekik, szedtek is bőven belőle. Emlékezett a pillanatra, hogy akkor még mind a 10 kisliba megvolt. Utána viszont már nem emlékezett semmire, csak arra, hogy megköszönték a gyerekek a virágot, s mentek dolgukra, észre sem vehették, hogy amíg boldogan szedték a virágot, a két kis szökevény bizony meglógott a nyitott kapun.
Mire a patakhoz értek, látták, hogy ott csavarog két kicsi liba. Vígan falatoztak, iszogattak a patak vizéből, mit sem törődve nagymamával, orgonával. A gyerekek azonban felkapták a kislibákat, s bevitték őket a közeli boltba, s megkérték az eladót, hogy derítse ki, kitől szöktek meg a kis állatkák.
Hamar híre is ment a becsületes tettnek a faluban, nagymama pedig futva szaladt a féltve őrzött kis szárnyasokért. Azóta is békességben, elképesztő szegénységben, de boldogan élnek egymás mellett, gyűlölet nélkül, tisztességben, tisztelettel a székely hegyeken.
SKB
Hozzászólások