Debreceni siker: nívós marketing díjakkal gazdagodott a Csokonai Színház és a DKV

Forrás: HajduPress

A Magyar Marketing Szövetség együttesen öt kategóriában díjazta gyémánt minősítéssel a DKV Zrt. valamint a Csokonai Színház társulatának szenvedélyes tevékenységét.

Kreativitás, szenvedély és csapatmunka: ez a három szó hozta el a Csokonai Színház és a DKV számára az összesen öt Marketing Diamond díjat.

Forrás: HajduPress

A cívisváros egyik fő mozgatórugója,

a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. a Debrecen Drive-on nyújtott színvonalas jelenlétéért, a villamospálya-felújítás kommunikációjáért, illetve a zöld busz népszerűsítő kampányáért vehette át a neves elismerést.

Debrecen ékkövét, a Csokonai Színházat a hazai marketingszakma legfontosabb szervezete

a társulat új épületbe történő költözését dokumentáló Így költöztünk mi című videóklipért, továbbá a tavaly augusztusban megnyitott Csokonai Fórum márkaépítésért illette kitüntetéssel.

Forrás: HajduPress

Puskás István, Debrecen alpolgármestere elmondta,

A tavaly megnyílt Csokonai Fórum bevezetése nem volt egy könnyű feladat már a város lakossága által hosszú évek óta várt új létesítmény készült el és nyilván a felfokozott várakozás már önmagában is egy erős marketing pozíció, de mégis be kellett vezetni ezt az új intézményt a város kulturális életébe. Ehhez a Csokonai Színháznak nagyon sokat kellett dolgozni, és természetesen ennek a munkának egy nagyon fontos, de nem kizárólagos eleme volt ez a bizonyos együttműködés.

Nemcsak a közreműködő, az együttműködő intézmények számára egy jó gyakorlat, nemcsak a város polgársága számára hasznos, hanem kívülről is egy értékesnek tekintett tevékenység. Ezt éppen a mostani esemény apropója.

tette hozzá Puskás István.

A Magyar Marketing Szövetség immár nyolcadik alkalommal hirdette meg a Marketing Diamond Awards díjat, mely kezdeményezés a kisebb ügynökségek és az alacsonyabb költségvetésből megvalósuló, hatékony marketingaktivitások elismerése és népszerűsítése érdekében jött létre.

Forrás: HajduPress

Egy ilyen díj elnyerése mögött úgy gondolom, hogy tényleg óriási összefogás és munka van, hozzátéve azt, hogy nagyon fontos a város közösségi közlekedésében a kommunikáció és az információk megfelelő átadása az utasok irányába. Nehéz időszakot élünk és ebben az időszakban is nagyon fontos – ha nem fontosabb -, hogy az utasok megfelelően tájékozódjanak.

fogalmazta meg Tóth Szabolcs, a DKV Zrt. vezérigazgatója.
Forrás: HajduPress

Nem túlzok, hogyha azt mondom, hogy nagyjából az elmúlt egy évben ezzel a feladattal keltünk és feküdtünk, ezzel a kihívással küzdöttünk nap mint nap, és nagyon örülök, hogy ezt két marketing gyémánt díjjal elismerte a Magyar Marketing Szövetség.

 hangsúlyozta Miklós Eszter, a Csokonai Színház marketing és kommunikációs vezetője.

Marketing Diamond versenyt a Magyar Marketing Szövetség alapította 2016-ban. A marketingszakma elismert képviselőiből álló zsűri a marketingmunka szakmaiságát, hatékonyságát és hatásosságát ismeri el a marketing gyémántokkal, a szakmailag kiváló marketing védjegyének odaítélésével.

Exit mobile version