December elejétől lehet regisztrálni a COVID elleni oltásra

Előreláthatóan már december elején elindul a koronavírus elleni oltásra való előzetes regisztrációs lehetőség. Azok, akik online valamint levélben előjegyeztetik magukat, elsők között juthatnak hozzá az oltóanyaghoz – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió reggeli adásában, hozzátéve, ezzel felmérhető, hányan tervezik beoltatni magukat.

Fotó: portfolio.hu

A kormányfő nyilatkozata alapján két oltási tervet dolgoztak ki. Az egyik szerint, hogy ha van elegendő vakcina, és az emberek – önkéntes alapon – jelentkeznek az oltásra, akkor hogyan oldják ezt meg – ismertette, közölve, hogy 13 ezer helyszínt jelöltek ki a tömeges oltásra. A másik, december-január környékén bevetendő oltási terv azt részletezi, hogy az első körben érkező vakcináknál kiket vesznek előre. Köztük lesznek a védekezésben résztvevők és a leginkább sérülékeny csoportokhoz tartozók – írja az MTI.

A koronavírus-járvány elleni védekezésnek jelenleg két frontvonala van – vázolta Orbán. A kórházakban az életeket mentik, az iskolákban pedig a munkahelyeket, mert ha a szülő nem tudja beadni a gyermekét az iskolába, nem tud dolgozni menni.

A kormányfő elmondta, egyelőre nem lát biztató jeleket, egyre többen vannak ugyanis kórházban, ezért mindenkit óvatosságra intett. Arról, hogy milyen szabályok szerint kell majd élni karácsonykor és újévkor 8-10 nap múlva dönt a kormány.

Exit mobile version