Megjelent a rendelet.
Nem kell többet fizetni a jelenlegi díjaknál az új, négy betűből és három számból álló rendszámokért, melyek 2022 júliusától kerülnek forgalomba- derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményéből.Májusban írtunk először a változásról, akkor már az új rendszámok kinézetéről is közölt képeket a kormány. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár az ITM friss közleményében kitért arra is, hogy a hatósági jelzések kiadásának költsége 2009 óta változatlan.
Az új formátumú rendszámok a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. A táblákon az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag és a fehér H jelzés mellett Magyarország címere is feltűnik. A jelenlegi karakterkészlet néhány éven belül kifutott volna, ezért hosszabbodnak meg egy betűvel a hazai rendszámok 2022 nyarától.
részletezte a közleményben az államtitkár.

Hozzátette: a már forgalomban lévő hatósági jelzéseket nem kell új táblákra cserélni, azok a továbbiakban is használhatók. A hosszabb rendszámok a járműállomány fokozatos megújulásával, felmenő rendszerben váltják majd fel a régieket.
A változásról nemrég megjelent a kormányrendelet is, mely kitér az ideiglenes rendszámokat érintő változásokra is.
Az eddigi „E”, „M”, „P”, „SP” és „Z” betűjelűek helyett, szintén felmenő rendszerben, egységesen „I” betűjelűeket adnak ki 2022 júliusától.