Több mint 26 ezer zöld rendszámos autó van már forgalomban, de úgy tűnik, a plug-in hibridektől visszavehetik ezt a kedvezményt.
A vezess.hu írt egy felvetésről, mely szerint az egyik olvasójuk 2020 végén úgy kötött szerződést egy plug-in hibrid autóra, hogy arra már a zöld rendszám nem lesz érvényes. A Vezess azt is jelezte, hogy az egyik nagy autóimportőr kereskedelmi vezetője ugyancsak megerősítette nekik:
úgy tudja, a konnektorról tölthető akkumulátoros hibridjárművek a közeljövőben elveszítik a jogosultságukat.
A zöld rendszámok rendszerét öt éve vezették be Magyarországon, amelyet jelenleg háromféle esetben lehet kiadni:
- a tisztán elektromos autók kaphatják,
- a konnektorról tölthető hibridek, amelyek legalább 25 kilométert tudnak elektromos módban közlekedni, valamint
- az olyan hatótáv növelővel ellátott elektromos járművek, amelyekben egy hagyományos motor tölti menet közben az akkumulátort és legalább 50 kilométert tudnak menni tisztán elektromos hajtással.
A zöld rendszámos autókról egy korábbi cikkünkben is írtunk, ahol bemutattuk milyen előnyökkel jár(t) a birtoklása.
A cikk felvetése alapján, ha a rendszerben változtatás lesz, nemcsak az új rendszámok kiadásának lehet vége a konnektoros hibridek esetében, de régieket is visszavonhatja a kormány. A már kiadott zöld rendszámokat felmenő rendszerben veszíthetik el a konnektoros hibridek vagyis nem egy határnapot szabnának meg, hanem a következő műszaki vizsga esetén cserélnék a zöld rendszámot sima fehérre.
Az autós lap megkereste az Információs és Technológiai Minisztériumot is az ügyben, ahonnan azt a választ kapták, hogy a zöld rendszámok kiadásának szabályozását folyamatosan felülvizsgálják és ha érdemi módosításról születne döntés, akkor a kormány elegendő időt ad az átállásra.










Hozzászólások