TürkÍz filmnapokról és az Édesanyám sebhelye című filmről
2020. szeptember 20-a és 22-e között, a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház után az országban kizárólag a debreceni Apolló moziban rendezik meg a TürkÍz elnevezésű programsorozatot, amelyben nemcsak Törökország, hanem a posztszovjet türk országok (Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán) filmművészetébe is betekintést nyerhet a közönség. A programsorozat megnyitóján és az első filmvetítésen jártunk.
A Debrecenben 2020. szeptember 20-án 17 órakor útjára indult vetítéssorozatot Forgács Iván filmtörténész nyitotta meg. A szakember hangsúlyozta: azért kiváló kezdeményezés ez a filmvetítés-sorozat, mert ezáltal a magyar közönség az eddig talán csak a Szulejmán sorozatból ismert török és türk kultúráról még többet megtudhat, s a könnyed hangvételű, fent említett filmsorozathoz képest mélyebb ismereteket szerezhet róla. Ami azért fontos, mert ez a kultúrkör igencsak kívül esik a látókörünkön, rendkívül keveset tudunk róla, pedig Csingiz Ajtmatov és Ohran Pamuk irodalmi világa, a filmvászonra is gyakorta adaptált alkotásainak világa is ebből a környezetből eredeztethető. Forgács az elsőként vetítendő, az Édesanyám sebhelye című filmmel kapcsolatban pedig a vetítés előtt azt mondta még el, hogy ez az alkotás nem is csak annyira muszlim, mint sokkal inkább az egész balkáni közelmúlt történetébe enged bepillantást. Hiszen a délszláv háború etnikai konfliktusai határozzák meg a muszlim főszereplő sorsát. Ráadásul az egyik főszerepet az a Meryem Üzerti játssza, aki szerepel a Szulejmán sorozatban is, de itt egy jóval drámaibb oldaláról ismerhetjük meg a film komor hangvételéből fakadóan.
A szakember után az eseménysorozatot szervező Türk Országok Filmeseinek Egyesülete vezetője is köszöntötte az egybegyűlteket, s háláját fejezte ki az Apolló mozi vezetésének, hogy lehetővé tette megismertetni a debreceni közönséggel a filmes kultúrájukat, vagy legalábbis annak egy nagyon fontos szegmensét.
A felvezető után pedig következett az az Ozan Açiktan rendezte filmdráma, az Édesanyám sebhelyei, amelyről bizton állíthatom, hogy ha valaki esetleg eddig nem kedvelte a török és türk filmes kultúrát, ezen alkotás megtekintése után garantáltan pozitív irányban változott a véleménye. Mert valóban: a főhős, a 19 éves Salih történetén keresztül itt nemcsak a muszlim hagyományokról, hanem a délszláv háború eseményeiről, a különböző, addig békésen együtt élő nációk: szerbek, horvátok, bosnyákok egymás ellen fordulásáról és annak ma is fájó következményeiről is értesülhettünk. Salih története ugyanis nem máshol, mint a zenicai árvaházban kezdődik. A már szinte felnőtt fiú semmit sem tud az apjáról és az anyjáról, s bár az árvaház igazgatója óva inti a kutatástól, a fiú mégis elindul, hogy megkeresse a felmenőit. Ehhez az igazgató segítségül csak egy másik településen élő cipésznek és a családjának a címét adja meg, ahol Salih tájékozódhat.
A fiú el is jut a cipészékhez, s ott megdöbbentő hírt tud meg a cipész anyjától: a cipész felesége, Nerma az ő anyja, akit annak idején a délszláv háborúban egy szerb katona megerőszakolt, s ő ebből a „borzalomból” született, s utána árvaházba adták. Hisz az anyja még csak tizenhat éves volt, és nem tudta volna felnevelni. A későbbi férje és az anyósa pedig mindent megtett és azóta is mindent megtesz azért, hogy Nerma ne emlékezzék a történtekre, így a fiára se… S valóban, Nermának fogalma sincs, hogy ki ez a hozzájuk betérő fiatalember. Az anyós azonban az apja kilétéről is ad a fiúnak némi tájékoztatást: apját Borislav Miricnek hívják, s egy sast formázó tetoválása van… Nos, a fiúnak nincs könnyű dolga apja megtalálását illetően, hiszen ilyen névvel rengeteg szerb ember el. Mégis eljut Prijedorba, ahol találkozik az egyik Borislavval, s annak feleségével, Marijával. A fiúnak munka kell, a házaspárnak pedig segítség a ház körül, így a fiú náluk marad.
A történet ettől kezdve végig olyan, mintha a nézőben kifeszítettek volna egy húrt, ami bármely pillanatban elpattanhat. Hisz a fiú tudatán keresztül válogatott izgalmak közepette próbáljuk mi is kitalálni, hogy ez a Borislav most az apja-e, vagy sem Salihnak. Vannak pontok, amikor biztosak vagyunk benne, hogy igen, s vannak helyzetek, amikor egyáltalán nem, hisz alapvetően Boris jó ember, akiről nem hinnénk, hogy annak idején erőszakra volt képes. Ráadásul Marija is annyira kedves jelenség, hogy őróla se gondolnánk, hogy egy háborús bűnössel kötötte volna össze az életét. Közben pedig a másik szálon tovább fut az édesanya története is, nem kevésbé szívszorítóan.
A film nagy érdeme, hogy gyakorlatilag az utolsó jelenetig tényleg fogalmunk sincs, hogy mi fog történni. Még akkor sem, amikor Marija ― aki semmi rosszra nem gondolva segíteni akar Salihnak megtalálni a szüleit ― felhívja Salih anyját, hogy látogassa meg a fiát. Nerma érkezése azonban további, tényleg nem várt fordulatokat eredményez. S egyáltalán nem happy endet. Hanem olyasfajta gyomorszorító véget, amely a hatásával és az összetettségével nagyon sokáig elkíséri a nézőt.
Kiváló filmet láthatott tehát nyitó előadásként a türk filmnapok debreceni rendezvénysorozatának keretében a közönség. Olyat, amiért érdemes moziba járni, s minek láttán érdemes szeptember 22-es késő estig a többi türk alkotást is megtekinteni az Apllóban.
Gyürky Katalin