A gránátalmás kert című filmről
A TürkÍz Filmnapok keretében az Apolló moziban 2020. szeptember 22-én az egyik posztszovjet türk ország, Azerbajdzsán filmes gyöngyszemét is láthatta a közönség. A posztszovjet hagyományoknak is köszönhetően az Anton Pavlovics Csehov egyik drámája, a Cseresznyéskert ihlette, Ilgar Najaf rendezte A gránátalmás kert című film vetítésén jártunk.
A valóban csehovi mélységű alkotás egy család történetébe nyújt bepillantást. Egy olyasfajta élethelyzetbe, amely annak idején a Szovjetunióból kivált tagköztársaságok nyilván jó néhány famíliájában megtörténhetett. A nagyapa, Schamil az azeri térségre jellemző, a gasztronómiájukban kiemelkedő helyet elfoglaló gránátalmát termeszti, egy jó nagy, a háza körüli kertben. Ebből a gazdaságból azonban nemcsak Schamil tartja fenn magát, hanem a fia, Gabil által jó pár éve magára hagyott menye, Sara, és az unokája, a még iskolás, az apjára nem is emlékező tizenkét éves Jamal betevője is ebből származik. A családfő nélkül maradt família láthatóan már beletörődött a sorsába, s nagy szeretetben és összetartásban élik a mindennapjaikat.
Ebbe a szituációba toppan be tizenkét év után a fiú, a férj és az apa, Gabil, aki – mint azt az apjának elmeséli – annak idején, amikor se szó, se beszéd, elhagyta őket, egy jobb megélhetés reményében Oroszországba ment. Állítása szerint meg is tudott gazdagodni, s most azért jött, hogy a családját kivigye magával Moszkvába.
Igen ám, de az Oroszországba távozás nem mehet minden zökkenő nélkül. Egyfelől a nagyapa egyedül képtelen ellátni a gránátalmás kertet, azaz, ha a fiáék Oroszországba költöznek, előtte a kertet el kell adni, mert nem lesz, aki gondozza. Másfelől, a másik leküzdendő akadályt egy ideig maga Jamal jelenti, aki annyira szereti és annyira ragaszkodik a nagyapjához, s annyira nem ismeri a soha nem látott apját, hogy tiltakozik a költözés ellen.
S mire a fiú meggyőzhetővé válik, s a költözés valóban kivitelezhetőnek tűnik, Gabilról egy sor nem várt dolog derül ki. Éppen annak kapcsán, ahogy és amilyen formában a gránátalmás kertet értékesíti…
A másfél órás film a feszültséget folyamatosan fenntartva adagolja a néző számára Gabil nem feltétlenül tiszta szándékait és kétes múltjából fakadóan az esetleges hazugságait. Egyfelől a néző számára, másfelől az apja számára is, aki végig érzi, hogy valami nem stimmel a fia körül. A film egyik nagyon igaz összetevője, mert valószínűleg tényleg sok családban fennálló apa-fiú közötti konfliktus mellett azonban talán még szívszorítóbb, s valóban csehovi mélységeket tükröző a feleség helyzete, aki az első perctől hisz, pontosabban hinni akar a visszatérő férjének, s épp a naivitása okán talán ő csalódik a legnagyobbat, amikor a történet végén mégse úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt Gabil megígérte. És még ott van az elején szintén szkeptikus, majd az apjában szintén egyre jobban megbízó gyermek, akinek az apja iránti kezdeti bizalmatlanságát, majd egyre inkább az iránta érzett szimpátiáját egy szimptomatikus betegség is tükrözi. Jamal ugyanis a történet kezdete előtt egy évvel leesett a tetőről, s azóta folyamatosan romlik a látása. A szemével kapcsolatos problémákat pedig mintha az apjával való kapcsolatának „kortörténetével” lehetne azonosítani: a látásromlás az apja iránt nála is egyre jobban kialakuló „vakságot” jelzi, amely a történet végére átmegy színvakságba is. Ami azért izgalmas, mert a kisfiú kezdi nem meglátni azt a vérvörös színt, amit a gránátalmás kert fáinak termései ontanak magukból.
Ez utóbbi pedig ismét csak jelképes: hiszen a kert már nem az övéké, így a vérvörös almák se nekik virítanak. S másnak se, mert az új tulajdonos – hasonlóan a Cseresznyéskert végéhez – kivágja a fákat, felparcellázza a területet, s a kert elvesztése a klasszikus drámaíró történetéhez ismét csak hasonlóan a család végleges ellehetetlenülését is szimbolizálja.
Szívszorító, egyben lebilincselő alkotás A gránátalmás kert, amely a mélylélektani vonásaival egyértelműen a debreceni TürkÍz Filmnapok egyik legerősebb alkotásaként értékelhető.
Gyürky Katalin
Hozzászólások