Egybenyíló szobák – A középkorúság dilemmáival szembesülve

Fotó: port.hu

Az év első napján bemutatott egybenyíló szobák egy Cesc Gay rendezte vígjáték. A barcelonai filmes az elmúlt huszonöt évben elsősorban könnyed hangvételű, mégis emberi érzelmeket pontosan ábrázoló történetekkel vált ismertté, melyek középpontjában főként párkapcsolatok, barátságok, és ezeket övező hétköznapi konfliktusok állnak.

Filmjei általában nem látványos fordulatokra, hanem az emberi kapcsolatokat leíró apró rezdülésekre fókuszálnak – ez a megközelítés legutóbbi rendezésére is jellemző. A kishíján száz perc játékidejű film egy középkorú családanya dilemmája köré épül. A Nora Navas alakította Eva látszólag tökéletes, kiegyensúlyozott életet él: férjével hosszú évek óta házasok, mindennapjaikat a megszokás és a biztonság határozza meg. Eva édesapjának halála azonban fordulópontot jelent a családanya életében, és arra készteti, hogy számot vessen eddigi életéről és jövőbeli reményeiről.

A főszereplő felismerése nem hirtelen bekövetkező drámai esemény, sokkal inkább lassú belső folyamat. A gyász és az elmúlással való szembenézés felerősíti benne az érzést, hogy élete egy fontos területén régóta egyhelyben toporog: egy üzleti út során a szomszéd szobában megszálló argentin férfivel történő megismerkedése kizökkenti a megszokott rutinból, és ráébreszti, hogy bár házassága harmonikus, rég nem érez már szerelmet és vonzalmat férje iránt. A rövid ismeretség nem a beteljesülés miatt válik meghatározóvá, hanem azért, mert ezzel Eva számára megvilágosodik, mit hiányol az életéből és mi az az érzés, amiről le kellett mondania az évek során.

Ezt a felismerést erősíti meg egy másik, látszólag jelentéktelen pillanat is. Eva az utcán megpillantja egyik ismerősét amint szenvedélyesen csókolózik új párjával, és a kívülről szemlélt intimitás hirtelen tükröt tart elé. Rádöbben, hogy saját kapcsolatából régóta hiányzik ez az intenzív érzelmi közelség, és hogy mindaz, amit addig természetesnek vett, már nem elég számára. Ezek az apró, egymásra rakódó tapasztalatok indítják el benne azt a belső folyamatot, amelynek során egyre világosabban fogalmazódik meg benne a vágy: szeretné újra megtapasztalni a szerelmet, vagy legalább annak lehetőségét.

Fotó: port.hu

Cesc Gay filmje mindezt visszafogott, megfigyelő attitűddel meséli el. Nem siet, nem erőlteti a konfliktusokat, inkább hagyja, hogy a jelenetek természetes ritmusukban bontakozzanak ki. A hangsúlyt a kimondott és kimondatlan mondatokra, a tekintetekre és az apró gesztusokra helyezi. A történet jelentős része zárt terekben játszódik, ahol a szereplők kénytelenek szembenézni saját érzéseikkel és elhallgatott gondolataikkal. Az „egybenyíló szobák” motívuma ebben az értelemben nemcsak az üzleti út folyamán fordulatot hozó fizikai térre utal, hanem azokra az érzelmi és lelki határokra is, amelyek fokozatosan elmosódnak a szereplők között. Nora Navas alakítása éppen emiatt különösen fontos eleme a filmnek.

Eva figurája nem szélsőséges döntések mentén változik, hanem lassan, bizonytalanságokkal teli úton halad előre. A színésznő finom eszközökkel érzékelteti ezt az átalakulást: egy-egy elhallgatott mondat vagy egy visszafogott reakció többet árul el a karakter belső világáról, mint bármilyen nyílt konfliktus. A körülötte lévő szereplők – férje, ismerősei, – mind más-más nézőpontból világítják meg Eva helyzetét, anélkül, hogy egyértelmű ítéletet mondanának tettei felett.

Az Egybenyíló szobák nem kínál kész válaszokat arra, hogyan kellene élnie egy hosszú kapcsolatban lévő nőnek, és nem próbálja leegyszerűsíteni a középkorú lét dilemmáit sem. Inkább figyelmesen végigkíséri főhősét azon az úton, melyen a felismerések és a kimondatlan vágyak indítják el. A film ereje abban rejlik, hogy hétköznapi helyzeteken keresztül beszél az intimitás hiányáról és a változás iránti igényről. Csendes, emberközeli történet, amely a humoros helyzetek megteremtése mellett a nézők számára is ismerős kérdéseket vethet fel.

Cesc Gay legújabb alkotása múlt héten volt műsoron a debreceni Apolló Moziban.

Írta: Dobozi Fanni

Források: Mafab, port.hu, wmn.hu

Exit mobile version